Megelőzte az Apple Music a Spotify-t

Februári adatok szerint több fizető felhasználóval büszkélkedhet az Apple Music az Egyesült Államokban, mint a Spotify.

Tavaly nyáron már olvashattunk hasonló hírt, most azonban a Wall Street Journal is megerősítette. 2019 februárjában a Spotify 26 millió, míg az Apple Music 28 millió fizető felhasználót tudhatott magáénak az Egyesült Államokban. A lap szerint az Apple Music rendesen belehúzott a toborzásba, ugyanis fizető felhasználói száma jelenleg havi 2,6-3%-kal, míg a Spotifyé 1,5-2%-kal növekszik.

Ezek az adatok persze csak a fizető felhasználókra vonatkoznak, ha beleszámítanánk az Apple Music 3 hónapos próbaverzióját és a Spotify reklám alapú ingyenes változatát, a mérleg nyelve továbbra is a Spotify felé billenne. Az Apple Music diák- és családi kedvezménye vonzó ugyan, de még egy ideig a második helyet fogja élvezni a Spotify Huluval és a Showtime-mal közös csomag ajánlatainak köszönhetően.

Az Apple egyébként egyre több figyelmet fordít a szolgáltatásaira, hiszen az éves- és havidíjak miatt nagyon jövedelmezőek. Az Apple Music, a fizetős iCloud tárhely és az Apple News+ mellé idén megérkezik majd az Apple Arcade és az Apple TV+ is, egyelőre ismeretlen áron.

3 hozzászólás
bkotsis89
2019. 04. 17. @ 20:39

Persze, mert Siri nem hajlandó együttműködni a Spotify-al... :) Az USA-ban, meg egyéb angol nyelvterületeken, ahol az iphone felhasználók 80%-ának AirPods-a van és Sirivel utasítják a telefonjukat erre-arra, persze, hogy kényelmesebb az Apple Music, ami működik Sirivel... Nekünk meg fapados balkáni népnek akik még kézzel nyomogatjuk a telefonunkat, még mindig a Spotify a nyerőbb a felhasználóbarátabb GUI miatt... :D

bkotsis89
2019. 04. 17. @ 20:41

Jah hogy a HomePod-ot ne is említsem, ami itthon nem is kapható, szintén Siri, szóval szintén nem kényelmes rajta Spotify-t használni. :)

j2smith
2019. 04. 18. @ 21:21
j2smith képe

Használj Alexa-t. Mindennel (is) megy, pl Spotify. Anno elsők között regisztráltam Apple Musicra. Amikor harmadszor vágtam földhöz a telefont, mert olyan sz@r volt a felülete, lemondtam, és Spotify-ra fizettem elő. Ugyan az a zene van ott is. Aki több millió dal közül nem tud választani, mert az csak a másikon van, meg is érdemli. Egyébként meg nem hiszem el, hogy több előfizetője lenne az Apple-nak. Sosem adnak ki semmilyen információt. Akkor miért adnák ezt ki?

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!