Visszavonta az Apple az OS X Lion 10.7.3 Delta frissítést
Nem tudom, hogy csak a szépre emlékezem-e, mindenesetre nem tudom, volt-e ilyen valaha, hogy vissza kellett vonni egy Apple szoftverfrissítést. Most megtörtént.
Szerdán éjfélkor jött a hír, hogy itt az új verzió. A kommentelők már másnap délelőtt jelezték, hogy valami nincs rendben. Jöttek az üzenetek a nem induló programokról és a később hírhedté vált képernyőfotók is a „CUI” felirattal. Az alábbi illusztrációt Szilágyi Szabolcsnak köszönjük:

Az Apple is elkezdte kérdezni a fórumokon, hogy mit csináltak azok, akiknél előjött a probléma. Szerencsére aránylag gyorsan kiderült, hogy a gond a kisebb letöltést igénylő úgynevezett Delta frissítéssel van. Ez egy szűkített verzió, azoknak, akik 10.7.2-ről frissítenek 10.7.3-ra, ellentétben a Combo verzióval, ami 10.7-től tartalmazza a teljes anyagot.
Figyelem, ha eddig nem frissítettél, akkor mindenképpen csak a Combo update-tel csináld! A Delta update-et eltűntette az Apple a szervereiről a Szoftverfrissítő is már az 1,3GB-os Combo-t tölti le.
Ha neked is előjött a hiba a korábban még hozzáférhető Delta update miatt, és nem sikerül a gépet olyan állapotba hozni, hogy a hibát sikeresen kiküszöbölő Combo lefusson, akkor csak a visszaállítás (TimeMachine…) segít. Vagy természetesen végső megoldásként az újratelepítés.
Gondolom azok, akiknek emiatt tönkrement egy napjuk a héten, nem bánják, ha volt egy kis szőnyeg-szélén-állás és hajszárítózás Cupertinoban az OS X fejlesztőknél…
Ezt gondolták mások
Még nálam se jött elő hiba. Most akkor rettegjek?
En aznap mikor megjelent hajnalban totottem a deltat- 10.7.2 Serverrol 10.7.3 Serverre
1.3gb volt a frissites csak azert hasznalok servert mert kivancsi voltam a lion serverere meg eleg jo vele a megosztas itthon...
Nekem semmi problemam nem volt de 9to5 macen azt irtak hogy ajanlott azoknak is feltelepiteni a combo updtatet akinek minden rendben mukodik mert lehetnek hibak...
Visszaterve a server valtozathoz semmit nem tudok, nekem ez a kodja 11D50 ettol nem tuom hogy lenne ujabb.
En egy valamit hihetetlenul sajnalok ugye lehetett hallani nehany pletykat hogy a 10.7.3 as rendszerben benne lesz az iMessage integracio valamint az iChatbe fog ez beepulni.
en ezt hianyolom nagyon.
PS:Valo igaz hogy en miota macet hasznalok nem volt ilyen hogy kiadtak egy updatet es sz@r volt... Steve mindenre odafigyelt.
Remelem azert kapnak Cooktol egy kis agymosast... mert ha igy folytatjak rossz iranyba haladnak.
Nem ez volt az első visszavont Apple frissítés. Jobs idejében is fordult elő ilyen fiaskó, csak az ember szeret csak a szépre emlékezni.
Valaki aki ehez ért megírná, hogy akkor most mi van? Nálam jónak túnik, 10.7.3 (11D50) ez fut jelenleg, akkor mosr érdemes voln a combot letölteni?
Srácok, most ez nekem se tiszta . Én a Software update tel raktam föl a 10.7.3 at és semmi baja sincs... de nekem nem volt 1.3 gb ha jól emlékszem , valami 751mb volt meg valami kicsit pár megás cucc is lejött vele... akkor most mit csináljon az ember? Hagyja így vagy mi legyen...?
én lehúzom, mert nekem a 2. monitort hajlamos elfelejteni sleep és restart után, mióta frissítettem.
Nekem fel se akart települni a Delta, azt mondta, hogy "Your machine does not meet the requirements", egy 2010 mbp -re... aztán letöltöttem a Combo -t és szó nélkül felment.
az új kombó: 11D50b
egyébként itthon két különböző masinára 1,02Gb volt a frissítés... egyikkel sem volt semmi gond
Ja nekem is 2010 MBP van és arra felment , bár nem tudom melyik verzió, majd később megnézem, de semmi gond nem volt eddig vele. Reméljük a jövőben se lesz
Nekem előjött a bug, de recovery boot után meg tudtam oldani a hibát a combo telpítésével, ehhez azért kell 4 parancs:
1. chroot ezzel lehet bemenni a kicsit beteg rendszerbe
2. wget ezzel lehet letölteni a combo installert
3. hdiutil ezzel lehet a dmgt felcsatolni
4. installer ezzel meg a pkg-t feltelepíteni
De ha valaki úgy érzi, hogy jobb ha ujratelepít akkor tegye.
... MIT mondjak... Egyre jobban kezdem úgy érezni hogy jobb ha újratelepítek... De nem ezt az "állatok királyát", hanem a fagyálló havas macskát...
Sziasztok. Nekem 11D50 van fent. Ez Delta, vagy combo? Ha delta, akkor a combot honnan lehet letölteni, s frissíthető-e a deltára egy egyszerű felhasználó képességeivel? Amúgy nincs vele problémám, eddig minden jó volt.
Alapból a combot szoktam feltelepiteni :)
Nincs problémám vele.
sziasztok! nekem is a 11D50 van fent egy 2011 Late Pro-n. eddig minden megy rendesen. most akkor mi a helyzet. kell félni vagy mi van?????
Ha ezt Jobs megélte volna... azthiszem egykét ember repülne most... amúgy nekem semmi hibám nincs még, pedig elvileg delta update volt, 11D50 van fent.
A biztonság kedvéért letöltöttem az Appletől a combót. Most már a 11D50b van fent.
Piszkolsul nem akar elkiabálni, de nekem a 10.7.3 delta eddig nem okozott gondot.
A vele egy időben megjelent Airport Utility 6-ot viszont nem tettem fel. Míg az 5.6 elérhető (volt) addig azt érdemes leszedni. Meg is tettem, nem is megyek egy ideig a fölé, bár az 5.3-mal is meg voltam elégedve. De 5.6-tól az Isten mentsen, ahogy azt a Beszmaces srácok is írják http://goo.gl/VCUY3 Köszi srácok ezt a cikket is(!). :-)
Amikor megjelent a 10.7.3 föltettem software update-el. Most leszedtem a combo-t föltettem ismét. 11D50b-t ír ki. De nem volt bajom a régivel.
Nekem a 2011 late 15MBP és
2009 late MacMini-n sem volt semmi gond a 11D50-nel, de a biztonság kedvéért most felraktam a combo-t (11D50b).
Én rátoltam a combot-t, de továbbra is eldobja néha a második monitoromat. Nem csak restart után, hanem csak úgy.
Nemtom van-e köze a 10.7.3-hoz, de azóta van a hiba.
Ezért kell mindig a Combot leszedni. Csak sajnos ezt nem minden user tudja. Ami persze nem az ő hibájuk.
Nekem se volt gond a Software Update-s frissítéssel (11D50), de feltettem az új combo-t (11D50b), csakhogy a legújabb legyen a build :P :D
Nálam az NTFS for mac működése bolondult meg, de nem biztos a 10.7.3 miatt. Külső hdd-t nem látta, majd nagy nehezen igen, de akkor meg nem lehetett leválasztani. Az egész gép kifagyott, csak hardveres kikapcs segített. Azóta újraformáztam a külső hdd-t és felraktam a Combot. Most úgy néz ki müxik.
aki feltette az update után a combot az csak simán rá installálta vagy le lehet valahogy venni a 10.7.3 update-et?
Koszi most az fut 4 perce azt írja kb 1 perc ez normális?
1D50b van fent, ugyanúgy nem megy a Safari, VLC, QuickTime Player. Előtte a sima 1D50 volt fent, akkor jelentkeztek a hibák, tehát nem oldotta meg ez sem. Mit tegyek? Mit tudtok tanácsolni?
Természetesen így helyes: Mac OS X Lion 10.7.3 (11D50b)
Nem. Mit kell tennem pontosan?
Boot dvd-ről (amit a géphez adtak) indítani a gépet. megkeresni a Disk Utility-t, és lefuttatni.
Ha nincs ilyened, akkor az Applications mappában a utility-k közt is ott van a program, csak futó rendszert kevésbé lehet rendberakni.
Ez amúgy az alap, amihez nyúlnod kell, ha valami nem stimmel.
Lefuttattam a Boot dvd-ről, mindent "rendben talált", mégis fennáll a problémám. Nem mennek az előbbiekben említett programok.
Az egész gépen azóta behalt. Semmi sem működik. Na azt hiszem ennyit adtam a Lionnak és megyek vissza Snow Leopardra. Ha már Clean install kell. Az volt az utolsó jól működő és használható op rendszer.
"luser2000 mondta:#2 - 2012. február 05. @ 09:18
Még nálam se jött elő hiba. Most akkor rettegjek?"
Azt neked kell eldonteni hogy akarsz-e. :)
Van valami rontas ezen a LION-on, mar parszor kiprobaltam de valahogy mindig a SL lett a vege.
sajnálom, aki bebukta a Liont. Nekem bejön. Akinek gondja van, az átgondolhatja, hogy nincs-e fent valami third party cucca, ami esetleg nem lion kompatibilis. emléxem valamelyik system update során rengeteg panasz volt, és végül kiderült, hogy a theme shifter nevű gui módosító app volt a hunyó. azt rengetegen beszopták.
Mindenki
járjon el nagyon körültekintően minden egyes operációs rendszer frissítése alkalmával: update előtt Disk Utility, Repair disk permissions és csak ezután update.
Ez sem feltétlenül 100% biztonság, de az esetek többségében a hasonló hibákra megoldás lehet.
En most mar csak 1-2 het utan fogok updatelni. Foleg a munkagepen.
En most mar csak 1-2 het utan fogok updatelni. Foleg a munkagepen.
De, jo hogy ketszer ment, bocs...
Hát ez nagyszerűen sikerült. A GPG Mail újra nem kompatibilis, ráadásul boot-kor átállította a billentyűzet kiosztást fogalmam sincs mire, és csak a recovery kulccsal tudtam feloldani a gépemet. (nem tudom a jelszavam, csak begépelni...)
Most mondjam, hogy a k* anyukájukat? Mondom.
biztos, hogy az apple hibája, ha egy plug-in nem kompatibilis az oprendszerrel?
melyik ékezet nélküli karaktert vagy számot nem tudtad beírni a billenytűzetkiosztással?
A plugin csak hab a tortán, persze nem vagyok boldog...
Nem alfanumerikus karakterek is vannak a jelszóban (ahogy illik), és fogalmam sincs, milyen kiosztást használt a login screen-en.
Update: működik a gpgmail, egy reinstall megoldotta Tiszta windows :-)
Nekem múlt héten egy firmware update fél terrás adatvesztést okozott, majd büszkén közölte, hogy minden rendben ment. Jobb híján végleg megszabadultam a Macintoshomtól, és hosszú évek után visszaültem Windowsra. Elképesztő, hogy mennyivel gyorsabb és hatékonyabb vele a munka. Mondjuk ronda, mint a bűn, az tény.





