Vélemény: nem kell már a 13”-es MacBook Pro
Scott Stein a CNET publicistája sürgeti a 13"-es MacBook Pro lecserélését. Nyitott kapukat dönget?

El kell ismerni, az alumínium unibody MacBook Pro gép már nem mai dizájn, 2008 októberében debütált. Stein rögtön hoz is néhány példát, hogy mennyire régen volt az a 2008. október.
Barack Obama például még nem volt az USA elnöke, az iPhone-ból mindössze a második generáció jelent meg, és az első iPadre még másfél évet kellett várni. Nem is gondolná az ember, én még ma is frissnek érzem a dizájnt.
Persze ezzel a MacBook Pro még közel sem a legrégebben piacon levő formaterve az Apple-nek a laptopok között. A dupla USB-s iBook annak idején például 5 évig volt változatlan, és az is igaz, hogy a 13"-es MacBook Pro az Apple egyik legjobban sikerült formaterve.
De azóta sokat változott a 13"-es MacBook Pro. Megkapta az Intel Core i-sorozatú processzorait, a Thunderbolt portot, sokkal hosszabb lett az akkumulátor üzemideje, és a kijelző képe is sokkal szebb már, de tény, hogy a legtöbb ember nem nagyon tudná megkülönböztetni 2008-as és a legfrissebb, tavaly bemutatott modellt.
Kérdés, hogy ez probléma? Előfordul, hogy néha valami elsőre is nagyon jól sikerül. Márpedig ha nincs gond vele, minek lecserélni?
Azóta azonban megjelent a második generációs MacBook Air is, ami nagyon csábító lehet, pedig lassan ez a dizájn is másfél éves lesz.
De a 13"-es Pro-nak még mindig sok előnye van a MacBook Air-rel szemben. Ott van például az optikai meghajtó, a nagyobb merevlemez a MacBook Air kis SSD-ivel szemben, a 16 GB-ig bővíthető RAM (ami az Air-ben egyáltalán nem bővíthető), a FireWire 800-as port vagy a beépített Ethernet hálózat.
Ráadásul a 13"-es MacBook Pro jelenleg olcsóbb is, és rendelhetjük SSD-vel is, ha akarjuk. A 13"-es MacBook Air kijelzője viszont nagyobb felbontású.
Stein szerint optikai meghajtót nem használ már szinte senki, de ha valakinek nagyon kell, akkor egészen biztosan nem a MacBook Airt fogja választani. A processzor és a grafikus teljesítmény gyakorlatilag megegyezik, Stein egyetlen problémája az MacBook Airrel a túl kicsi SSD, amit valamilyen hibrid (SSD+HDD) verzióval oldana meg.
Ha a jövőbe tekintünk, valószínűleg Steinnek lesz igaza, idén már csak egy darab 13"-es laptopot mutat be az Apple. És az – akárhogy is fogják hívni – jobban fog a jelenlegi MacBook Air-re, mint a MacBook Pro-ra hasonlítani.
Az unibody MacBook Pro dizájnja szinte tökéletes, ha el is tűnik a termékpalettáról, egészen biztos, hogy még évekig emlegetni fogjuk.
Ezt gondolták mások
Jaj ne felek annyira szeretem :)
nekem 2011-es 15-os high end van es imadom :D
"Ha a jövőbe tekintünk, valószínűleg Steinnek lesz igaza"
hat Stein-nek ne legyen igaza, mert nincs nagyon kepben a piaci igenyekkel. nekem szemely szerint a 13,3"-asnal kisebb kjelzö kicsi, nagyobbra meg nincs szüksegem, es nincs kedvem egy 15-öst magammal rangatni sehova, mitöbb szereny meggyözödesem hogy ezzel a mobil felhasznalok 70%-a egyetertene velem, abban biztos vagyok.
a design meg ugy tökeletes ahogy van. nemhiaba nem csereltek hosszu evek ota. nem "olvad meg", könnyü, stabil es minimalista.
nemutolsorban 2kg ami eppen optimalis es nem fujja le a nyaron a szobaventillator az asztalrol munka közben.
Ket dolgot mindig elfelejtenek megemliteni a MacBook Pro vs. Air temaban.
1. Az Air-nek nincs infraportja, vagyis nem lehet az Apple taviranyitoval hasznalni.
2. Az Air-nek nincs optikai audio kimente.
Nalunk van Air es MPB is a haztartasban, es majdnem minden nap nezunk filmet a hazimozin. Draga optikai kabelen megy a hang a 7.1-es erositobe, es a kanaperol a taviranyitoval kenyelmesen meg lehet allitani a filmet, stb. Ezek miatt hazimozira csak a MPB-t ajanlom.
Szerintem lesz külön 13,3" Air és Pro is. Ennyi választási lehetőséget már csak hagynak a népnek. Biztos, hogy újítanak a dizájnon nemsokára. De bízom benne, hogy lesz 13,3" Pro, mert elég optimális méret.
kefehu:Mi az a MPB(MacProBook?)Nem inkább MBP?
coldfish:Teljesen eggyetértek!
Én mostanában szeretnék 13"-as MacBook Pro-t venni. Szerintetek érdemes lenne megvárni, mit hoz az új update? Ha igaz lesz amit a cikk jósol akkor egy Air-esebb mbp lesz a mostani gépből ami nekem annyira nem tetszene.
Várjak vagy ne várjak? Please help me.
huszeribence: tegyél ezekre a pletykákra, két dolgot kell megvizsgálni: pénz megvan-e, a gép kell-e, ennyi. Szerintem.
Kell viszont ennyi pénznél nem érezném jól magam ha jönne az update és olyan gépet mutatnak be ami sokkal jobb ennél. Baromi nagy a hezitálás.
szerintem várjál vele, mert ha az új macbook pro jobb akkor azt veszed, ha nem jön be, akkor a régebbit olcsobban, nem értem hol a probléma? :)
Sokkal jobb azért nem szokott lenni a soron következő modell. Ráadásul (ezzel nem mindeki ért egyet, tudom) nem biztos, hogy érdemes a legfrissebb gépet venni, akármennyire jól tesztelt, ellenőrzött, bármilyen olyan hibája lehet, ami több bosszúságot fog okozni, mint örömet. Tesztelje őket más. :-)
kefehu-nak:
szerintem a 13"-os MBP-n nincs optikai hang kimenet (az enyémen legalábbis nincsen )15-17-esen van, azt meg ne hasonlítsuk az AIR-hez.
A témához hozzászólva pedig, én a Pro mellett teszem le a voksomat :) én újra azt vennék ha választani kellene.
Akárhogy is gondolkodnak mások, én imádom a MacBook Pro-mat és nem cserélem le amíg minden tökéletesen fut rajta.
Van optikai kimenet a 13" MBP-n is.
Kombinálva van a az audio ki-be menettel, be dugsz egy optikai kábel akkor érzékeli és elkezd világítani.
Ja, bocs nem tudtam, az enyém 2009 late, de szerintem az még nem ilyen...:(
Pontosan. Nekem is 13"-os MBP-m van, a 2009-es modell, es van optikai kimenete. Az asszony 11"-os Air-en meg nincs sajna.
Én se érzem réginek a dizájnt, sőt ha megnézzük valamelyik elmúlt napi hírt, akkor a konkurencia sem, olyan szépen másolják a mai napig :D
Én örülök, hogy anno 2008-ban elsők között vettem meg az alu Macbookot az iBookom után. Iődtálló beruházás volt mindkettő. Viszont amióta a családba került egy Air, azóta nagyon megtetszett. Optika hiánya az évek során kimúlt. Egyedül a bővíthetőség ami szerintem ami hátrány. Ha ram és ssd cserélhető lenne világbajnok lenne. Kíváncsian várom, hogy a 13"-ban az Air és az MBP egybeolvad-e, vagy továbbra is megmarad-e a két termékcsalád.
"A processzor és a grafikus teljesítmény gyakorlatilag megegyezik"
Ja.
13" air: 1.8 GHz Intel Core i7 dual-core
13"MBP: 2.8GHz i7 Dual-core
Hát én azért itt érzek egy kis különbséget....
palacsinta:
Hamar rájönnél, hogy nincs is olyan nagy különbség, amikor 2.9Ghz-re felugrik az az órajel...
@ttgyu: De, a tiéd is ilyen! :) Kell bele dugni egy átalakítót, vagy olyan optikai kábelt kell belenyomni. Nézzél bele a jack portodba, a legvégén van egy kis "dióda".
Tomee05:
Azért lehet különbség:
http://www.primatelabs.ca/geekbench/mac-benchmarks/
Air: 5786
MBP: 7049
És mindezt kevesebb pénzért...
Szóval, ha nem az ultra hordozhatóság a fontos, akkor van értelme az MBP-nek.
vélemény: Scott Stein egy hülye
Bármikor megdobhatna valaki egy alu macbook pro 13"-al. Bármikor azt mondanám, hogy oda adom egy ilyenért a jelenlegi fehér unibody macbook-om. Bármikor bevállalnám, hogy az elkövetkező két évben ilyet kelljen használnm és ne vehesek másikat.
Ekkora baromságot is régen olvastam. Most fogok éppen venni egyet, és mar bocs de egy AIR szóba se jött. Az azért mert az is 13"-és meg nem alternatíva.
Persye majd pont Scott Stein miatt fogják lecserélni...........szerintem meg tökéletes a design...Bár mojuk én igy voltam a powerbook g4 design-jával..
Van meg egy aprosag, ami a legtobb embernek jelentektelen. Akinek kell, annak viszont nagyon hianyozhat:
- A Macbook Air -en nincs Kensigton Lock slot
tehat nem lehet asztalhoz lancolni a szokott modon...
A 13" MBP simán tovább tudna még élni az Air mellett, ha rendes videokártya lenne benne az intel szutyok helyett. Így a 13" MBP valójában a fehér Macbook más dobozban, a "pro" kategória továbbra is 15"-nál kezdődik, nem a képernyőméret, hanem a 3D támogatás miatt.
Laikusként/átlagfelhasználóként vásárláskor figyelembe vettem az árat, a teljesítményt és a tárolókapacitást. Ebből egyértelműen a MBP került ki nyertesen, de szívem egy nagy darabja a MBA-nél maradt.
@Adamsky: egy picit mellé lőttél a 15ös MBP-vel, mert ez itt 13"-ról szóló cikk;)
@kefehu: a 2. ponttal tökéletesen egyetértek. Hiányolom is. Mondjuk ha a mini display / thunderbolt portról tolod át HDMI-n keresztül az erősítőbe, nem tudom, hogy pl a többcsatornás hangot átviszi-e. Sztereo hangot igen. 1. pont nem tudom mennyire használnám, van célhardware-m így az előbbi kifejtésem se problémás azon nézek mindent. De tény, hogy jól jönne mindkettő.
Mondjuk full hd filmnél valószínű már probléma lenne az akadásmentes lejátszással.
13"-asban pár dolgot kéne csak turbózni:
- videó kártya,
- ssd+hdd hibrid megoldás,
- hozza már a 13"-as air felbontását,
- talán egy picivel laposabb házzal akár az Air-hez hasonló ékforma,
- egy opcionális mini pci csatlakozót hagyhatnának esetleges Crystal HD chip behelyezéséhez:) meg opcionális blu-ray optikai meghajtó de hát ez abszolút hasztalan lenne...
Hát nem a cikkhez tartozik, nekem 17 MBP-van, és a blu-ray nekem is nagyon hiányzik....
Van egy külső, de hát azt nem tudom magammal vinni...
Szerintem azért mert a két gép hasonló méretű és hasonló belülről is még nem alternetívája egymásnak.
Azt értem, hogy az Airben intel video van, de hogy a MBP-ba legalább opcióként miért ne lehetne egy jobb videokároly na ez rerejtély számomra, emiatt kéne 15-öst vennem. Megvárom a frissítést, hátha megszánnak egy jobb felbontású kijelzővel és egy kicsit jobb grafikus procival, a többi nagyon rendben van.





