Több mint 6 millióba kerülhet a legdrágább iMac Pro

Az Apple WWDC-n bemutatott gépe nem lesz olcsó.

Az Apple viszonylag kevés dolgot árult el az iMac Pro kapcsán, de azok alapján lehet következtetni arra, hogy milyen ártartományban helyezkedik majd el.

A legolcsóbb iMac Pro 4999 dollár lesz. Ez pont annyi, mint a 8 magos, 32 GB RAM-os, 1 TB-os SSD-s CTO Mac Pro, ami itthon 1833990 forint.

A ZDNet készített egy becslést az új iMac Pro legerősebb változatára, mely 18 magos processzorral, 128 GB RAM-mal és 4 TB SSD-vel rendelkezik. Szerintük a gép 17299 dollárba fog kerülni. Ez egy jó húzós ár lenne és mivel a legdrágább CTO Mac Pro is megáll 8000 dollár alatt, csak becsülni lehet egy 6,35 millió forint körüli árat.

A lap a 17 ezer dollár feletti tippet jól meg is indokolta. Nézzük is végig gondolatmenetüket:

Processzor
Az Apple még azt sem tudatta, hogy milyen processzor lesz az iMac Pro-ban, ezért a ZDNet a Xeon E5-2697 csipet használta becsléséhez.

Ennek 8 magos változata 419 dollár, a 18-as pedig 2282 dollár. Az Apple átlagosan 75%-os árrést tesz a processzorok áraira, így a 18 magos bővítés körülbelül +4000 dollárt tesz a vételárhoz.

RAM
A ZDNet itt is hasonlóan járt, az Apple memóriaárazását összehasonlította a Crucial és a Kingston áraival és figyelembe vette, hogy az Apple a memóriáknál átlagosan 80%-kal kér többet.

Ez alapján az új iMac Pro 128 GB-os memóriabővítése 2700 dollárba kerülne.

GPU
Miután a Radeon Pro Vega nem elérhető, a ZDNet becsléséhez az Nvidia GTX Titan X videokártyát használta, majd árához hozzáadta a 80%-os “Apple adót”.

Így az iMac Pro legerősebb GPU opciója 2000 dollárt adna a vételárhoz.

SSD
Talán nem meglepő, hogy az Apple az SSD-knél is általában 80%-os áremelést hajt végre a beszerzési árhoz képest.

Így a Samsung SSD árait figyelve megállapítható, hogy a 4 TB-os bővítés 3600 dollárba fog kerülni az iMac Pro esetén.

Az biztos, hogy az Apple nagyot alkot az iMac Pro-val, ha mással nem is, a termék árával. Utoljára 10 ezer dollár fölé az első Apple Watch Edition kiadásával emelkedtek, mérsékelt sikerrel. Persze mivel a két termék teljesen más kategória, így az összehasonlítás majdhogynem értelmetlen.

Te vásárolnál több mint 6 millióért egy bestia iMac Pro-t?

2 hozzászólás
Rotstewart
2017. 06. 15. @ 07:04
Rotstewart képe

Hát itt már arról is szó van, hogy a társadalom felső szűk rétegének számolatlanul van pénze, a politikai elit rablása pedig soha nem látott mértékeket ölt, tehát van, aki meg tudja majd venni. A többiek meg vegyenek részletre iphone-t, ha apple terméket akarnak, nem?

opeter
2017. 06. 15. @ 16:21
opeter képe

Dehát ez mindig is így volt, csak éppen keleten egy ideig bezavart a kommunizmus.
Ha nincs zsé, akkor neked ennyi (főleg, ha USA-ban vagy és megbetegszel). Nyek!

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!