szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

Tényleg nagyon gyors az iPhone 4S

17 hozzászólás

Az AnandTech közzétett ma egy alapos tesztet, ami az új okostelefon Javascript, CPU és GPU benchmarkjain alapul. A tavasszal az iPad 2-ben megjelent kétmagos A5-ös processzornak köszönhetően az iPhone 4S JavaScript teljesítménye „végre elérte a Tegra 2 alapú Honeycomb eszközök szintjét, míg a processzor teljesítménye általánosságban 68%-kal lett jobb az iPhone 4-esnél”.

Érdekes, hogy az iPad 2 processzora gyorsabb az iPhone 4S-énél. Az iPhone 4S-ben lévő processzor mindössze 800 MHz-en fut, míg az iPad 2 kétmagos A5-öse 1 GHz-en. Ezt valószínűleg az iPhone kisebb mérete, és ebből következően a kisebb rendelkezésre álló akkumulátor indokolja.

Úgy tűnik ráadásul, hogy a két eszköz grafikus magjai sem egyformák, ugyanis korábban az iPad 2-t még „kilencszer gyorsabb grafikus teljesítménnyel” reklámozták, miközben az iPhone 4S bemutatóján csak „hétszer nagyobb grafikus teljesítmény” hangzott el.



GLBenchmark 2.1 szerint az iPad 2 teljesítménye 21%-kal jobb az iPhone 4S-nél, ami a különböző órajeleknek köszönhető. Ennek ellenére mindkét eszközről elmondhatjuk, hogy a hardveres teljesítményük kiemelkedő, és mindkettő könnyedén futtatja a legújabb játékokat és a grafikus egységet jobban terhelő alkalmazásokat is.

Lal Shimpi és Brian Klug, az Anand munkatársai elemezték az alacsonyabb órajel kérdését: „Az alacsonyabb órajel következménye, hogy a működéshez szükséges áram feszültsége is csökken. A CPU magfeszültségének a csökkentésével pedig ennél jóval jelentősebben csökken az energiafogyasztás, így nagyon jó ötlet az órajel csökkentése. Az Apple az alacsonyabb órajelet könnyen kompenzálja a versenytársakkal szemben az erős szoftverrel, így a teljesítmény csökkenését nem lehet észrevenni. Ezt az Apple már többször jól meg tudta oldani a múltban, így valószínűleg továbbra sem kell kompromisszumokat kötnie annak, aki az iPhone-t választja egy androidos készülék helyett.”



Ahogy várható volt, látható a grafikonokon, hogy a Samsung csúcstelefonját is bőven megelőzi az iPhone 4S grafikus egysége. Az Imagination Technologies által gyártott PowerVR SGX543 grafikus egység közel kétszer olyan gyors, mint az ARM-alapú Mali-400 GPU, ami a Samsung Galaxy S II 1.2GHz-es Exynos 4210 processzorában található. Ezzel tehát az iPhone 4S grafikája a leggyorsabb jelenleg a piacon.

Továbbra is nyitott az iPhone-killer verseny.

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
adamsky
mondta:
#1 - 2011. október 11. @ 18:58

es azt nem lehetne megoldani hogy az iphone vagy ipad teljesitmenytol fuggoen valtoztassa meg a cpu orajelet ?
mert akkor megjobban lehetne novelni a teljesitmenyt es az akkumulator elettartamat :)

kiss.jano képe
kiss.jano
mondta:
#2 - 2011. október 11. @ 19:02

iTines 10.5 aviable

bithalver
mondta:
#3 - 2011. október 11. @ 19:11

Sracok. Legalabb egyszer olvassa el a cikket valaki, aki ert a muszaki dolgokhoz es a nyelvtanhoz.

"helyet" -> ket T, ugyebar.

"a működéshez szükséges áram feszültsége" -> helyett "a működéshez szükséges feszültség"

Ugy mellesleg, az android eszkozokben talalhato grafikus chip frankon eleg 3D jatekokhoz, akkor mire is kell a dupla sebesseg ? OK, a processzor gyors, juhe, ez frankon gerjeszti a gyorsabb telefonokat es tablet-eket a konkurencianal is, na de a grafikus teljesitmeny ilyen drasztikus novelese ? Nem ertem a celjat.

bestyen képe
bestyen
mondta:
#4 - 2011. október 11. @ 19:52

bithalver: Két célja van: 1. Az iPhone manapság elég népszerű kézikonzolként is. 2. Ezzel egy ideig befogják az Androidosok száját.

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#5 - 2011. október 11. @ 20:16

Unalmas vagy bithalver, mindig oltod az iPhone-t, hogy gyenge, az Androidos izéket meg szétveti az erő. Most meg nem érted...

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#6 - 2011. október 11. @ 20:16

Unalmas vagy bithalver, mindig oltod az iPhone-t, hogy gyenge, az Androidos izéket meg szétveti az erő. Most meg nem érted...

bimi képe
bimi
mondta:
#7 - 2011. október 11. @ 20:18

bestyen: :))

JamesS
mondta:
#8 - 2011. október 11. @ 20:53

tényleg 10.5 elérhető, csak letölteni még nem tudom :S
de már ikonja kint van :D

JamesS
mondta:
#9 - 2011. október 11. @ 20:55

szerk: mégis elérhető, csak elég lassan jön be az a rész :P

trumi
mondta:
#10 - 2011. október 11. @ 22:32

Bithalver,
"na de a grafikus teljesitmeny ilyen drasztikus novelese ? Nem ertem a celjat."

AirPlay-nek hívják. (Vagy minek. Amivel ki lehet lőni az alkalmazás képét a tévére.) A tévén már jobban láthatóvá válik a grafikai különbség. Mostmár érted? :)

peterjuhaszmr
mondta:
#11 - 2011. október 11. @ 23:19

már megy a 1o.5:)

dox187
mondta:
#12 - 2011. október 11. @ 23:35

Hat, nem veletlen hogy ennyivel gyorsabb. http://en.wikipedia.org/wiki/PowerVR#Series_5XT_.28SGXMP.29
Jovo ev elso feleben jonnek (igeretek szerint tablagepekben) olyan OMAP processzorok, amikben a 2x1.8GHz A9 cortex mag mellett SGX544 gpu lesz... de ez meg arrebb van, addig is oruljunk annak, hogy van olyan hardver, amiben az sgx 5xt-s szeriaja dolgozik, mert ahogy neztem, az apple-n kivul meg mas nem allt neki forgalmazni, pedig tobbek kozott a samsungal is targyalnak, de ok szokas szerint kicsit le vannak maradva. (Egyebkent januarban meg arrol volt szo, hogy a sony experia play-ben ugyanez a grafikus mag fog duborogni, de szerintem kolcseghatekonyak akartak maradni, ezert nem az kerult bele sajnos.)
Vegre egy dolog, amire buszke lehhet az iVilag a PDA-k teruleten...

wanamac képe
wanamac
mondta:
#13 - 2011. október 12. @ 04:20

volt egy hír hogy melegszik az iPhone, ezért vették vissza talán, kicsi a hely nagy az erő:)

vagyis előre PC-sek vegyetek iPhont, és tuninglojátok:D

tomtrial
mondta:
#14 - 2011. október 12. @ 06:41

Azért tényleg durva milyen gyors "telefonhoz" képest. Remélem azért még a telefonálni lehet vele és nem csak a gyorsaságát hangoztatni :D Kíváncsi leszek majd egy térerő versenyre, remélhetőleg a 4s-ben tényleg kijavították a hibát :D

Amúgy nem tudjátok IOS5 mikor frissíthető?

tomtrial
mondta:
#15 - 2011. október 12. @ 06:41

Azért tényleg durva milyen gyors "telefonhoz" képest. Remélem azért még a telefonálni lehet vele és nem csak a gyorsaságát hangoztatni :D Kíváncsi leszek majd egy térerő versenyre, remélhetőleg a 4s-ben tényleg kijavították a hibát :D

Amúgy nem tudjátok IOS5 mikor frissíthető?

dRm42
mondta:
#16 - 2011. október 12. @ 09:23

Nekem is ez szúrt szemet: "„Az alacsonyabb órajel következménye, hogy a működéshez szükséges áram feszültsége is csökken."- egy technikai beállítottságú blogban legalább azt illene tudni, hogy két külön dolog az áram és a feszültség, és hogy az áramnak nincs feszültsége :)) LOL

Amúgy szép teljesítmény (főleg egy telefontól), és bár most még az ég világon semmire nem jó, pillanatok alatt fognak rá fejleszteni olyat, ami kihasználja, és mindenki csak pislog majd... :)

tnacsak képe
tnacsak
mondta:
#17 - 2011. október 12. @ 10:32

Grand Central Dispatch lesz az iPhonera is esetleg? Mert akkor jól jön a rettenetes grafikus teljesítmény. iPhone 4S(erver)...

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)