szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

Samsung kontra Apple helyzetjelentés

17 hozzászólás

Az Apple és az androidos gyártók szabadalmi jogi harcáról az elmúlt hetekben keveset lehetett hallani. Ez azért közel sem jelenti azt, hogy a jogi perek véget értek volna, most éppen a Samsung lendült ellentámadásba.

A legfrissebb hírek szerint a koreai cég az Apple több dizájnerének, köztük az Apple formatervekért felelős vezetőjének, Jonathan Ive-nak a tanúvallomását kéri az egyik jelenleg is folyó ügyben. Josh Rosenthall az Edible Apple weboldalon azt állítja, hogy Ive, Douglas Satzger, Shin Nishibori és Christopher Stringer meghallgatására hamarosan sor kerülhet, de még mindenképpen a 2012 júliusára ütemezett tárgyalás előtt, amire az USA-ban kerül sor a két cég között.



A vallomásokra elvileg november 1-ig kellett volna sort keríteni, de például Jon Ive személyes illetve munkahelyi okokra hivatkozva nem tudott megjelenni, így a jelek szerint december 1. lehet az új határidő. Ive fontos szerepet tölt be az ügyben, nemcsak azért, mert ő a cég vezető dizájnere, de egyben Steve Jobs spirituális partnere is volt, ahogy Walter Isaacson Steve Jobs életrajzi kötete hivatkozik rá. Ive több mint 200 szabadalmon osztozik az Apple legendás alapítójával.

Emellett Ive a cég legféltettebb titkait, és belső munkáit őrzi, amikhez a Samsung jogi úton szeretne hozzáférni. A koreai cég még tavasszal kérvényezte, hogy az Apple még be nem mutatott mobileszközeihez hozzáférhessen, hogy egyezőségeket keressen a saját okostelefonjaival és táblagépeivel, és ezek alapján felkészülhessen a jövőbeni jogi lépésekre.

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
gabor.szantai képe
gabor.szantai
mondta:
#1 - 2011. november 03. @ 17:02

Tuti, hogy KNDK-bol bevetettek valami vegyi fegyvert, normalis ceg ilyen baromsagra nem vetemedne.

attila7575 képe
attila7575
mondta:
#2 - 2011. november 03. @ 21:01

Ezt vajon samuék komolyan gondolják, hogy mutassák meg nekik a fejlesztés alatt álló dolgokat, vagy csak annyira be voltak piálva mikor a bírósági beadványt írták hogy ekkora ökörséget írtak?

adamsky
mondta:
#3 - 2011. november 03. @ 21:09

a samsung mar akkor elkezdte asni a koporsojat mikor egy birosagi targyalason nem tudtak megmondani az emberei hogy a biro csajszi melyik devicet tartja a kezeben ez azert rohejes

llaszlo képe
llaszlo
mondta:
#4 - 2011. november 03. @ 21:45

Ez a prototípus tervek megnézése már nem új dolog. Kb fél évvel ezelőtt akartak ezekhez hozzáférni.

BBK
mondta:
#5 - 2011. november 03. @ 22:45

Kifogytak a saját design ötletekből, hát azon az úton próbálkoznak, ahol éreznek még magukban némi kreativitást: jogi úton ipari kémkedni :)

Nem értem egyébként, hogy miért nem csinálnak inkább más irányból ütős designnal bíró saját terméket? Csomó sci-fi sorozatból lophatnának ötletet hozzá, pl. A bolygó neve: Föld sorozat összecsukható/feltekert színes képernyős telefonja, vagy bármi, ami MÁS szempontból lenne tök jó újdonság. Ja, hogy ehhez gondolkodni is kellene, meg megmozgatni a zsenialitást az emberekben, kihozni belőlük a maximumot, és nem csak copy-pastázni, no igen, ez kell hozzá. Vagy egy S.J. kaliberű katalizátor :)

zfor képe
zfor
mondta:
#6 - 2011. november 03. @ 23:05

Elég gáz, hogy a legtöbb androidos vagy wp7-es gyártó képes volt kitalálni egy saját dizájnt a saját cuccaihoz és ezt néhányan elég jól csinálták. Ott van pl a Sony Ericsson vagy esetleg a HTC.
Gondolom elég sokan ismeritek a viccet miszerint a samsung dizájn részlegén csak az a két ember dolgozik, aki tartja az iPhone-t és aki körberajzolja.

cloud.strife képe
cloud.strife
mondta:
#7 - 2011. november 03. @ 23:11

Például most fogtam először SE ARC S készüléket, gyönyörű egy cucc és semmi köze az iPohne-hoz.

Találjanak ki ezek a tetves kóreai állandóan másoló, lopó, kartelező mocskok valami újat, vagy bűntesség meg őket ahol csak lehet, jó sok pénzre.

Mindennek van határa.

cloud.strife képe
cloud.strife
mondta:
#8 - 2011. november 04. @ 00:40

iPohne.... grrrr, iPhone na... :)

elero
mondta:
#9 - 2011. november 04. @ 00:54

Igazuk van az elottem szoloknak. Ez a vicc kategoria amit a Samsung csinal. Szanalmas... Legalabb annyi lenne bennuk ha mar masolnak akkor kussoljanak es ne nekik alljon feljebb. Termeszetesen az IT iparban elofordul hogy felhasznaljuk a masik otleteit es tovabb fejlesztjuk ezt az Apple is csinalta. Itt a tovabbfejlesztjukon lenne a hangsuly, nem azon hogy copy paste es kiadjuk ugyan azt mint uj talalmany... Jonathan Ive egy ugyes ember le a kalappal elotte es a munkai elott pl. MBP designja szerintem tokeletes es meg sorolhatnam... en szemely szerint meghajlok a munkassaga elott. Nem ertem mert kell ba..tatni az ilyen "muveszeket", akik tudnak nagyot alkotni pl iPhone, Mac-ek stb... Szanalmas es felhaborito amit a samsung csinal.

JamesS
mondta:
#10 - 2011. november 04. @ 05:43

1) ugyan viccnek tűnik, de az apple is hozzá akart férni (és talán meg is nyerték), hogy láthassák előre a samu cuccait
akkor mit kell meglepődni ha ő is viszont akarná
2) az, hogy egy ÜGYVÉD nem ismerte fel x méterről a 2 eszközt kit érdekel. volt más ott aki megtette a CSAJ helyett és helyesen

ezen túlléphetne már mindkét cég és megoldhatnák már, hogy 10-15 perc FB app használat ne jelentsen akár 5-10% merülést, mert az jobban érdekelné a usereket

tomtyi
mondta:
#11 - 2011. november 04. @ 08:24

@adamsky
Lóf@szt! Egy JOGÁSZnak miért kellene felismerni a képviseltje által gyártott terméket? EZ mikor és miben perdöntő? Lehet, egy amerikai - vagy talán inkább egy kolumbiai - szappanoperába álmodott bírósági tárgyláson elmegy. Egyébként meg szánalmas kísérlet. Szemben a hamisított képek bizonyítékként való csatolásával. Nem emlékszem, ott kukorékoltál-e?

tomtyi
mondta:
#12 - 2011. november 04. @ 08:32

@BBK
Ha érdekel a téma, az amoled kijelzőkkel éppenséggel a feltekerést pont meg is lehet csinálni. Ilyen kicsiben talán még nem, de monitor méretben már igen.
A Samut pont a fejlesztések terén nem kéne ekézni. Egy s mást hozzátett.
És persze, másol. Ami - ugye - SJ szerint sem bűn. Vagyis inkább csak akkor nem, ha az Apple csinálja. Minden más esetben, és legfőképp, ha az Apple-lel SZEMBEN csinálja valaki, az aztán az igazi, hetedíziglen büntetendő ősvétek.

147break képe
147break
mondta:
#13 - 2011. november 04. @ 10:02

Mit nem lehet ezen megkülönböztetni, hiszen tök más színűek :)))
A rendőr lovas vicc jut eszembe.

fazr600
mondta:
#14 - 2011. november 04. @ 14:57

@tomtyi
Nem perdöntő, de ha az a jogász sem tudja megkülönböztetni a két táblagépet, aki azt próbálja bebizonyítani, hogy azok nem hasonlítanak egymásra, na az mindent elárul...

Ezt a videót hányszor linkeled be úgy, hogy nem tudod értelmezni? Egy-egy jó ÖTLETET lopnak egymástól a gyártók, az kb elfogadott. Viszont, ha egy termék dizájnját szinte 1:1-ben lemásolja valaki az már egyáltalán nem.

Feenzor
mondta:
#15 - 2011. november 04. @ 17:51

Hát ez szánalmas........ A samsung szeretné az Apple jövőbeli terveit hogy átnézhesse az egyezéseket......... ezt most komolyan senki nem látja át hogy azért akarják átnézni hogy lophassanak??? Mellelseg az Apple is túlzottan mindennapos dolgokat védet le... ebből van a sok per, de az ő dolguk.

palacsinta
mondta:
#16 - 2011. november 05. @ 11:48

Ezt olvastátok-e közben:
http://index.hu/tech/cellanaplo/2011/11/05/az_apple_szabadalmi_vitat_vesztett_nemetorszagban/

Nos itt nem a samsung, hanem a motorola (google) nyert az apple ellen.

Szánalmas, és borzalamas ez az egész szabadalmi pereskedés.
Szerintem az apple engedte kis a szellemet a palackból, amit már nem lehet visszazárni.
Persze lehet, nincs igazam.

Amiért szomorú ez az egész, mert ez nekünk, felhasználóknak rossz.
Mindegy, hogy apple, vagy android felhasználó az ember, ez rossz.
Azért rossz, mert az a pénz, az az energia, munka, amit a pereskedésbe ölnek, azt mind vagy tőlünk veszik el (a termékek árában), vagy a fejlesztésekből.

Szánalmas az egész. Apple és Google (samsung) egyaránt.

zlaboncz képe
zlaboncz
mondta:
#17 - 2011. november 09. @ 08:56

tomtyi: "Lóf@szt! Egy JOGÁSZnak miért kellene felismerni a képviseltje által gyártott terméket?"

Talán mert éppen az a per tárgya, hogy a Samu a felhasználók megtévesztésére alkalmas módon másolja az Apple dizájnját?
Vagy talán azért, mert a per tárgya a szóban forgó készülék, és esetleg azt nem ártana ismerni? Ez mondjuk az ügyvéd szegénységi bizonyítványa, de azért mégiscsak elgondolkodtató. Nem perdöntő, de elgondolkodtató...

Z.

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)