szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

Nyáron érkezik az iGO iPhone változata

33 hozzászólás

[NavNGo] Az április 30-án megtartott Games Developer Forum (GDF) konferencián neves külföldi és magyar játékfejlesztő cégek tartottak előadást, a közönség soraiban több száz programozó és grafikus volt jelen. A már hagyománynak számító rendezvény célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson, ahol a játékfejlesztők szakmai körben beszélhetnek hivatásuk kihívásairól, az újdonságokról és az aktuális trendekről.

A látványos bemutatók között nagy érdeklődésre tartott számot a Nav N Go workshop-ja, mely egy manapság igazán divatos témát, az iPhone-ra való szoftverfejlesztést foglalta össze. Mint ismeretes, a magyar szoftverfejlesztő cég részeként működik a nemzetközi sikereket elért PDAmill Game Studios, melynek népszerű játékai a tavalyi év végén iPhone-ra is elérhetővé váltak. A vállalat fejlesztői az iPhone-ban rejlő új lehetőségeket, az eszköz kínálta perspektívákat és a fejlesztésnél tapasztalt nehézségeket foglalták össze a GDF-en.

Bánki Horváth András, a Nav N Go egyik vezető fejlesztője saját tapasztalatairól számolt be, és elárulta, hogy az Apple-el együtt dolgozni korántsem könnyű feladat.

"iPhone-ra fejleszteni nagy divat mostanában. A fejlesztők számának hirtelen megnövekedése miatt viszont hosszabb lett a publikációs folyamat, és a pénzükhöz is később jutnak hozzá a fejlesztők. Emellett a szigorú jogi és technikai szabályozás is feladja a leckét a programozóknak. Hallani számos sikersztorit, de az igazság az, hogy az eredményért keményen meg kell dolgozni." - fejtette ki a szakember.

Kőhalmi Krisztián, a Nav N Go kreatív igazgatója prezentációjában a játáktrendeket vette górcső alá.

"A connected gaming és social gaming fogalmakat már egy ideje ismerjük a webes játékokból, de a mobiltechnológia és az iPhone lendületet adhat ezeknek a területeknek, hiszen a technológia most már ott van a zsebünkben." - mondta, emellett pedig felhívta a figyelmet a 'real world gaming' kategóriára. Példaként említette a Parallel Kingdom című játékot, amely a GPS technológiát kihasználva ügyesen mossa el a határokat a virtuális tér és a valós helyszínek között.

"Az App Store-ban, az Apple online áruházában már most számos újszerű játék található, de legtöbbjük még csak előfutára a jövő komplexebb applikációinak, amelyek – a hardver sajátosságait és a platform mobil jellegét kombinálva – új jelentést adhatnak nem csak az RPG-knek, de magának a mobil játékfejlesztésnek is." - mondta Kőhalmi.
Erdei Imre, a PDAmill Game Studios szakembere az iPhone új, 3.0-ás operációs rendszeréről nyilatkozott, és elmondta, hogy néhány funkció a játékfejlesztők számára óriási lehetőséget rejt.

"A 'lépcsős vásárlás' bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy menet közben megvásárolható helyszíneket és kiegészítőket tegyünk a játékokba. Ez a felhasználóknak több tartalmat és megnövelt játékélményt, a fejlesztőknek pedig plusz bevételt jelenhet. Érdemes lesz kihasználni a 'Push Notification' technológiát is, amelynek segítségével az iPhone felhasználó játékostársakat invitálhat kedvenc mobiljátékához." - tette hozzá a játékfejlesztő szakember.

A Nav N Go munkatársai azt is elárulták, hogy már tesztelési fázisban van az iGO My way navigációs szoftver iPhone-os változata. Így már csak a nyáron megjelenő iPhone OS 3.0-t kell megvárni ahhoz, hogy egy valódi navigációs alkalmazáshoz jussanak a világ egyik legnépszerűbb mobil eszközének felhasználói.

Link: http://www.navngo.com

Képek az iGo My Way szoftveréről:

14e4evd.jpg

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
tms képe
tms
mondta:
#1 - 2009. május 05. @ 12:42

na, ez ígéretes lehet

Handras képe
Handras
mondta:
#2 - 2009. május 05. @ 12:44

Szerintem nagyon soka lesz teljes ertekuen hasznalhato egy telefonba epitett GPS, ettol fuggetlenul ideje, hogy lesz iPhone-ra is ilyen.

Finder képe
Finder
mondta:
#3 - 2009. május 05. @ 13:10

Szerintem ha valakik képesek jó navigációt csinálni az iTelefonra, azok ők! Alig várom, hogy kipróbálhassam!

korzo képe
korzo
mondta:
#4 - 2009. május 05. @ 13:12

Nekem már az elég lenne, ha a Symbianos Nokiámon futna az iGO...

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#5 - 2009. május 05. @ 13:48

Várjuk!

Mike képe
Mike
mondta:
#6 - 2009. május 05. @ 14:03

Biztos sikeres lesz. Csomoan vannak akik szeretnenek navi szoftvert, de nem szeretnenek kulon kutyut hozza.
Drukkolokaz iGo-nak!
Remelem a megjeleno cucc szebb lesz egy kicsit, mint itt a kepeken.

holiday képe
holiday
mondta:
#7 - 2009. május 05. @ 14:22

én azért is drukkolok, mert magyarok és ha ügyik, akkor iszonyatos módon megtérülhet nekik és soha nem látott módon bővülhet a vevőkörük! :) Erre minden esély megvan, már csak a képek alapján is... Hol lehet Nav'N'Go részvényeket venni? :D

Bender képe
Bender
mondta:
#8 - 2009. május 05. @ 14:24

ez öröm ez bódogság.

suraki képe
suraki
mondta:
#9 - 2009. május 05. @ 14:28

Az meg különösen jó lenne ha a neten keringő videónak megfelelően iTouch-on is működne külső GPS-sel...

Natilla képe
Natilla
mondta:
#10 - 2009. május 05. @ 14:30

én a google mapset sokszor használom, de egy offline igo... ááá... na az király lenne :)

newl képe
newl
mondta:
#11 - 2009. május 05. @ 14:38

Az illusztrációk képaránya inkább egy PNA-jé mintsem iPhone-os.

reavius képe
reavius
mondta:
#12 - 2009. május 05. @ 14:43

Várom ár én is az iphone-os igo-t.
Már csak ez hiányzik nekem a gépről gyakorlatilag...

dombi képe
dombi
mondta:
#13 - 2009. május 05. @ 15:36

newl: igen, jol latod. Ezen nem iPhone-os kepek es csak illusztraciokent vannak itt. iPhone-os kepeket nem kuldtek.

tms képe
tms
mondta:
#14 - 2009. május 05. @ 16:43

Natilla: milyen adatforgalmat generálsz ilyenkor? megnézted már ezt? írhatnál erről, ha van konkrét infó

xehomo
mondta:
#15 - 2009. május 05. @ 16:53

bejelentettek ezt mar egy eve is, majd ha a kezemben levo telefon elnavigal dortmundig elhiszem.

trixi_lw képe
trixi_lw
mondta:
#16 - 2009. május 05. @ 17:11

Világosítsatok fel légyszi, mert teljesen hülye vagyok. Most akkor van GPS vevő az iPhone-ban vagy nincs? Mert netre csatlakozva keresgélni helyeket, főleg külföldön, az igazi anyagi csőd...
Vagy majd egy Bluetooth-os GPS vevő kell venni az iPhone-hoz? Nekem az is megfelelne, csak offline legyen.

Geo623 képe
Geo623
mondta:
#17 - 2009. május 05. @ 17:17

trixi_lw-nek: ha megnéznéd a specifikációját a telónak akkor rájönnél mi van benne. Ettől függetlenül én most kisegítelek: un. AGPS van benne ami kicsit több mint a sima GPS. Lényege hogy csak a nyagyjáboli kordinátákat lövi fel a műholdnak a végleges és pontos adatokat pedig a közelben lévő telefon tornyokról, antennákról szedi be, ezzel növelve a gyorsabb helymeghatározást. Tehát a lényegi válasz a kérdésedre : IGEN van benne.

Dago^WATT képe
Dago^WATT
mondta:
#18 - 2009. május 05. @ 18:45

Geo623: Ki lő fel, mit műholdnak?

iNtelligent inside képe
iNtelligent inside
mondta:
#19 - 2009. május 05. @ 18:50

Geo: sztem ne ismered a GPS rendszerek működését. Nem lő semmit a teló, a GPS rendszer passzív (csak vevő, semmi adó).

Lui170 képe
Lui170
mondta:
#20 - 2009. május 05. @ 18:51

Na végre!! :) Új GPS vásásrlás kilőve. :)

reclipse képe
reclipse
mondta:
#21 - 2009. május 05. @ 18:52

trixi_lw: kell hozzá net...
Geo623: http://hu.wikipedia.org/wiki/AGPS

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#22 - 2009. május 05. @ 18:59

trixi_lw:
Csak a 3G-ben van GPS!

haxplore képe
haxplore
mondta:
#23 - 2009. május 05. @ 19:22

Valoszinuleg a legdragabb szoftver lesz az iphone-ra, amit valaha is veszek, de nagyon kell!

Mobius képe
Mobius
mondta:
#24 - 2009. május 05. @ 20:19

Persze, bejelentették egy éve.
Egy demo verziót. Csakhogy pont az apple nem engedte hogy megjelenen. Nemcsak ez, hanem bármilyen offline GPS navigációs progi.
Nagyon örülök ennek a hírnek. :)

MamaSaid
mondta:
#25 - 2009. május 05. @ 21:06

Azért csak óvatosan, mert elég nagy a zűrzavar a navngo-nál és a support sem az a vásárlóbarát szolgáltatás, amiről mindenki álmodozik.

trixi_lw képe
trixi_lw
mondta:
#26 - 2009. május 05. @ 21:53

Geo623, reclipse, lemezlovas: köszönöm.
Tehát van benne egy GPS, ami elvileg "kicsit több", gyakorlatilag pont ezért egy nagy szar, mert ha kinn vagyok a toszkán mezőkön és hirtelen meg akarom nézni, hogy Firenzébe merre menjek, akkor fizethetem a kőkemény roaming díjakat.
Akkor marad a térkép.

iBumbi képe
iBumbi
mondta:
#27 - 2009. május 05. @ 22:03

trixi_lw: semmit nem kell fizetni igo használatért sem itthon sem külföldön. ez nem internetről működik.

ocsi.eu
mondta:
#28 - 2009. május 05. @ 22:20

hát, ha ez így van (/lesz), akkor jailbreakek száma drasztikusan emelkedni fog...
Számomra továbbra sem egyértelmű, mitől ne lehetne majd IGO -t offline használni...
Gondolom nem csak én használtam az iPhone GPS-ét mobilnet előfizetés nélkül, wifin... Érdekes, mert független iPhone-t, Vodafone hálózaton használtam (wifivel), és nekem úgy tűnt, tökéletesen működött... Azt nem hiszem, hogy a szolgáltatók hagynák, hogy csak úgy, saját wifi hálózatomon használjam a mobilszolgáltató erőforrásait ingyen... Nekem nem tiszta és egyértelmű ez az egész, átqrás szagot érzek... Jó lenne egy google gears iPhonera, és akkor kiderülhetne pl, hogy megy-e az offline navigáció internet nélkül... El nem hiszem, hogy az útvonaltervezést csakis a mobilszolgáltató, vagy az IGO szerverei végezhetik majd. Hisz pl a google maps, miután betöltötte az aktuális térképet, onnantól ha megszűnteted a netet (wifi kikapcs), akkor is mutatja a mozgást. Netre csak az új, részletes térkép betöltése, esetleg útvonalmódosítás miatt lehet szükség.

okostoncsi
mondta:
#29 - 2009. május 05. @ 22:22

"a hagyományos GPS-vétel időigényes (bekapcsolás után 2-3 perc is lehet)"

A garminomnak kellett vagy 5 masodperc esos idobe...
Nem veletlen piac vezeto.

De mobil,pda piacon utos az igo udvozolve varom es azonnal veszem s meg, de ha lehet inkabb igo amigo,mert a mostanim igo alapu es idegtepo.

Finder képe
Finder
mondta:
#30 - 2009. május 06. @ 00:14

Az iPhone-ban van GPS... Ebben az esetben az AGPS csak azt jelenti, hogy egyéb infók SEGÍTHETIK a navigációt, de nem kellenek hozzá.

Okostoncsi: attól is függ ám, hogy mennyi mozogtál a bekapcsolás óta és mennyi idő telt el... (pl. a én Garminom amerikából visszatérve nem találja meg a műholdakat csak ha kézzel megmutatom neki, hogy kb. hol vagyok)

atomtenger képe
atomtenger
mondta:
#31 - 2009. május 06. @ 05:54

Ez remek hír, csak az lesz ciki, hogy iPhone-on nem futhat semmi párhuzamosan, így egy bejövő hívás kilövi majd a navigációt, és a körforgalom közepén küzdhet az ember, hogy visszataláljon a navigáció önmagához... újratervezés... újratervezés... újratervezés...

Mobius képe
Mobius
mondta:
#32 - 2009. május 06. @ 07:12

Pocket PC-n is kilövi, ha bejövő hívás jön. Aztán megy tovább a navigáció.....

Matrixfan képe
Matrixfan
mondta:
#33 - 2009. május 12. @ 12:13

Pontosítanék: Pocket Pc-n 50-50%, hogy lefagy az egész ha kapsz egy bejövő hívást. Mindezt 520 Mhz-es processzorral, eredeti szoftverrel.

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)