Mac mini 2018

Mac mini 2018

Az Apple végre frissítette elérhető árú apró számítógépét és most már nem elérhető árú.

1475 nap. Ennyi ideig nem nyúlt hozzá az Apple a Mac minihez. Az előző Mac minit még 2014-ben mutatta be a cég és akkor gyengébb lett a számítógép, mint elődje.

Ezért nem meglepő, hogy sokak számára a Mac mini már csak egy vicc volt, hiszen az Apple ilyen sokáig elhanyagolta az aprócska számítógépet.

A várakozás viszont bizonyos szempontokból megérte. A 2018-as mini asztroszürke színben pompázik, 4 és 6 magos 8. generációs Intel processzorokkal szerelt bestia lett, mely 5x gyorsabb elődjénél és akár 64 GB RAM-mal is tud működni.

Tárhely tekintetében sem szégyenkezik az új mini, akár 2 TB-ig is feltornázható a háttértár.

Csatlakozók tekintetében is ott van a szeren a gép, mivel kapott 4 Thunderbolt 3 csatlakozót, Gigabit Ethernetet, 3,5 mm-es jack csatlakozót és 2 USB-A csatlakozót. Ráadásul a Gigabites Ethernet csatlakozó 10 gigabitesre is cserélhető.

2 tekintetben ciki az új Mac mini. Az egyik az Intel grafikus gyorsító, mely nem cserélhető le dedikáltra, a másik pedig az árazás.

Az alap Mac mini 314990 forintról indul, ami jelentősen magasabb, mint az előző generáció 179990 forintos alapmodellje.

Neked hogy tetszik az új Mac mini?

13 hozzászólás
opeter
2018. 11. 02. @ 16:57
opeter képe

Az árazás az nagyon ki lett találva... már szinte érdemesebb alapszíntű 4k-s iMacet vásárolni.

opeter
2018. 11. 02. @ 17:01
opeter képe

A legrosszabb pedig a ragasztott SSD. Na de, ez már csak az Apple.

Lényegében az iMac az egyetlen számítógépük, amely még valamennyire szerelhető/bővíthető (eltekintve a még aktuális Mac Protól és a régebbi Air-től, már amíg még kapható a fennmaradt készletekből).

rockjano
2018. 11. 02. @ 18:30

Háááát mit is lehet mondani

Az Apple nem akar már régóta olyan gépet csinálni amit a kreatívok igazán szeretnének. Az IMac nem az mert nagyon limitált nem tehetsz bele + vinyókat SDD-ket stb... ha meg mindent kívülről kötsz rá pont a szépsége veszik el tudniillik hogy kompakt gép együtt a monitorral. A monitor is szerintem már kicsi a 27" 2018-ban. És persze minek összeragasztósra csinálni egy asztali gépet...totális hülyeség.

A mini máshogy tragédia ott meg az hogy muszáj kicsinek lennie csak persze megint ha mindent hozzá kötsz amire szükséged van más nagyobb és kábelzavarosabb, mintha lenne egy rendes minitornyod mondjuk. A proci az jó hogy mostmár modernebb de gondolom spéci egyedi Nvme SSD-je van hogy mástól ne lehessen bővíteni és alaplapra forrasztott RAM..naná hogy nehogy mástól vegyed véletlenül..,.

Az Apple nem csak árazásban húza le a felhasználóit hanem idióta értelmetlen designdöntések erőltetésében is. A profik nem elsősorban a szépségért vesz Mac-et hanem mert pénzt akar keresni vele ez nem iPhone könyörgöm. Meg mert MacOS-t akarnak használni és nem Windowst.
Majd lesz egy Pro torony valamikor jövőre az meg gondolom egy kisebb vagyonba fog kerülni. Milliókba ha nem tévedek.

Egyszerűen nem hagynak más lehetőséget az embernek minthogy más vasra erőltesse fel a MacOS-t az egyetlen értelmes lehetőség. És nem is azért mert olcsóbb... nem sokkal az ...hanem mert nem akarnak olyat gyártani amit kéne csak nemértem miért nem....

idata
2018. 11. 02. @ 20:27
idata képe

Vártam már az új minit. De sajnos az árak nagyon elszálltak. :(
A RAM ragasztott vagy bővíthető házilag is?

Nagy Konstantin
2018. 11. 03. @ 18:06
Nagy Konstantin képe

Bővíthető a RAM szerencsére!

idata
2018. 11. 03. @ 18:43
idata képe

@Konstantin
Köszi a választ. Akkor legalább a memória bővítést meg lehet úszni olcsóbban.

Gurti
2018. 11. 04. @ 10:42
Gurti képe

A 27" iMac-ben még cserélhető házilag a RAM. Tudtommal.
Mondjuk az nem sok opció, de jobb mintha nem lehetne. :)

opeter
2018. 11. 04. @ 13:25
opeter képe

A 2017-es iMacekben az a jó, hogy szinte minden cserélhető (ez alól kivétel a legolcsóbb FHD-s 21.5"-os 2.3-as kétmagos gép, mert annak forrasztott a procija*).

Tehát a 4k és 5k-s 2017-es iMacekben cserélhető a:
- SATA-s merevlemez
- az SSD (persze Apple saját megoldása a csatlakozó)
- RAM
- processzor (CPU)

opeter
2018. 11. 04. @ 13:26
opeter képe

* a RAM és a merevlemez cserélhető a legolcsóbb 2017-es iMacben is

Appleboy
2018. 11. 05. @ 19:08
Appleboy képe

i3??? Ennyiért bele merik tenni azt a szart??? Annak az i3-nak az árából egy AMD Ryzen is mehetett volna, az új verzió - ami ezt a fost el is kalapálja rendesen!

divekip
2018. 11. 06. @ 08:52

Szánalmas az irány, amerre a Mac tart. Az új High Sierra 13.6 és a Mojave már nem támogatja a CUDA-t sem.

Appleboy
2018. 11. 06. @ 10:32
Appleboy képe

10.13-ig volt Support, az NV oldalán írják hogy dolgoznak a 10.14-en is... tehát no para, akinek az kell... és nem kell hisztizni, mert a Windowsnál is nem egyszer volt CUDA probléma, itt ahhoz képest lényegesen kevesebbszer - semmi nem tökéletes, olyannyira hogy az NV rengeteg driver problémával küzd mostanában és zeng a fagyásoktól a net az új drivereik miatt....

Az sem az Apple hibája, hogy nincs CUDA driver - volt fejlesztői Beta a 10.14-ből meglehetősen hosszú időn át... volt ideje az NV-nek drivert írni.

opeter
2018. 11. 06. @ 18:46
opeter képe

OpenCL az egyre jobban támogatott. Na meg az Intel QuickSync.

Ajánlom ezt a videót megtekinteni:
https://www.youtube.com/watch?v=Tj6rUdhmIvQ

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!