szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

Ma érkezik az iPhone 3.0

259 hozzászólás

Az Apple korábbi bejelentése szerint mától lesz letölthető az iPhone 3.0 operációs rendszer, ami az iPhone telefonok megjelenése óta a harmadik komoly rendszer-frissítés a népszerű Apple mobil készülékeken. A frissítés oldala a reggel folyamán már megjelent az iTunes-ban, de maga a letölthető szoftver még nem (link). Az iPhone 3.0 minden iPhone tulajdonos számára ingyenes lesz, az iPod touch felhasználóknak pedig 9.95 USD-t kell fizetniük érte.

Hogyan frissíthetem a készülékem szoftverét?

Amikor az iPhone 3.0, a mai nap folyamán megjelenik az interneten, az iTunes-on keresztül tudjuk majd letölteni. Ehhez csatlakoztatnunk kell az iPhone (vagy iPod touch) készüléket a számítógépünkhöz, majd az iPhone ablakában a "Check for Update" gombra kattintani.

Újdonságok

Az újdonságok listája hosszú lesz, bár az Apple főleg a fejlesztők eszköztárát próbálta bővíteni. Az iPhone 3.0 több mint 1.000 új API-t fog tartalmazni. Ezek számos új lehetőséget biztosítanak majd a fejlesztők számára, hogy a programjaikba be tudják építeni az iPhone által kínál hardveres és szoftveres képességeket.

De a végfelhasználók, az iPhone tulajdonosok sem szomorkodhatnak, hiszen számos olyan képességgel bővül az iPhone funkciója. Ezek közül egyik-másikra már rég óta várunk. Az újítások közül talán a legfontosabbak:
- cut-copy-paste: rendszer szinten
- MMS
- "turn-by-turn" GPS navigációs támogatás
- tethering: mobil internetes kapcsolat megosztása a számítógéppel (USB-n vagy Bluetooth-on keresztül)
- P2P kapcsolat: programok adatainak megosztása, hálózati játékok
- landscape működési mód: pl. Mail-ben
- Spotlight keresés az egész telefonban
- hangos jegyzetek
- új programok: naptár, részvények, Safari
- sztereó Bluetooth támogatás
- Find My Phone: MobileMe előfizetők felkutathatják az elveszett/ellopott telefonjukat
- távoli telefon törlés: hasznos lehet lopás esetén
- lokalizáció: magyar nyelvű billentyűzet (továbbra sem lesz magyar nyelvű kezelőfelület)

2yuy5vp.jpg

Az iPhone 3.0 megjelenését újabb típusú programok is követik majd hamarosan. Eddig pl. 3 GPS szoftveres vállalat jelezte, hogy ki fogják adni a saját navigációs csomagojukat az iPhone-ra (TomTom, Navigon, Telenav). De valószínű hamarosan követi őket a NavNGo és a Sygic is.

Ti fel fogjátok telepíteni az új szoftvert? Osszátok meg a véleményeteket róla másokkal is.

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 6
 1 2 3 >  Utolsó »
KevinB képe
KevinB
mondta:
#1 - 2009. június 17. @ 06:10

én biztosan - a copy past eddig is nagyon hiányzott... (SMS forward hiánya, stb. miatt)
nekem a tethering is nagyon kell, ezt is hiányoltam...
meg hát persze a navigáció
a többi pedig számomra csak érdekes

urbijoe képe
urbijoe
mondta:
#2 - 2009. június 17. @ 06:18

már alig várom
de csak délután lesz belöle

Ulkesh képe
Ulkesh
mondta:
#3 - 2009. június 17. @ 06:24

Fel fogom rakni, de semmi olyat nem tud, amit eddig külsős alkalmazásokkal ne lehetett volna elérni.
Sőt a gyári copy/paste lényegesen butább megoldás, mint a Clippy.

bbence
mondta:
#4 - 2009. június 17. @ 06:47

Nekem ugyan azok a dolgok hiányzotak mint KevinB-nek, meg a landscape a mail-hez..
Tudom, hogy arra is van már csomo megoldás, de én a gyári mail-t szeretem :P

urbanmale képe
urbanmale
mondta:
#5 - 2009. június 17. @ 06:48

csak jönne már... :)

Trapie képe
Trapie
mondta:
#6 - 2009. június 17. @ 07:22

En mar par napja feltettem, de nagy megvaltas nem volt. Kivancsi vagyok a vegleges ugyanaz lesz-e mint a GM.
Sokkal intelligensebb a szinkronizalas halozaton keresztul. Most mar tobb szolgaltatoval is lehet (egy ceges egy privat). Naptarban vegre lehet meghivot kuldeni.
Az sms-ezes sokkal jobb lett.
Hmm... most hogy igy sorolom van azert itt minek orulni, viszont mintha az aksit jobban zabalna mindenfele igeret ellenere. A dramai gyorsulast sem lattam a Safarit leszamitva, de hat valahogy a GS-t is el kell majd adni..:)

tabisz képe
tabisz
mondta:
#7 - 2009. június 17. @ 07:29

Tudja azt valaki, vajon miért június 21-ére írja a legközelebbi frissítést az iTunes?

Trapie képe
Trapie
mondta:
#8 - 2009. június 17. @ 07:44

Mert mindig csak x naponkent frissit. Ha ranyomsz akkor azonnal keres.

Bar nem nagyon erdemes stresszelni tuti, hogy csak amerikai ido szerint fog kijonni. (magyarul este)

dh1 képe
dh1
mondta:
#9 - 2009. június 17. @ 08:23

Mar ott is 17. van!

imaginer
mondta:
#10 - 2009. június 17. @ 08:35

Ide vele! (iPod touch)
Amit nagyon hiányolok, a link megnyitása új ablakban.

tuti.
mondta:
#11 - 2009. június 17. @ 08:39

ELTOLTÁK A KIADÁST ÉS CSAK HOLNAP JELENIK MEG ...

tuti.
mondta:
#12 - 2009. június 17. @ 08:41
Gucócius képe
Gucócius
mondta:
#13 - 2009. június 17. @ 08:45
dh1 képe
dh1
mondta:
#14 - 2009. június 17. @ 08:48

Kezd a hocipom tele lenni az Apple-el ...

Egyre gazabb amit muvelnek.

iFunkyRay képe
iFunkyRay
mondta:
#15 - 2009. június 17. @ 08:49

Pusztuljanak...

tuti.
mondta:
#16 - 2009. június 17. @ 08:52

amúgy mégse csak volt egy ember aki belinkelte csak más helyen szal semmi változás ma jön a 3.0:)

micless képe
micless
mondta:
#17 - 2009. június 17. @ 08:53

Srácok ez mit jelent:
" lokalizáció: magyar nyelvű billentyűzet (továbbra sem lesz magyar nyelvű kezelőfelület)"
Azt hogy nincs magyar kezelőfelület értem.
Magyar nyelvű billentyűzet eddig is volt.
Vagy most elérhetőek lesznek vajon a magyar ékezetes karakterek közvetlenül a billentyűzeten? Anélkül, hogy nyomva kellene tartani a karaktert?

ihaze képe
ihaze
mondta:
#18 - 2009. június 17. @ 08:53

egy nap alatt vajh mi mindent lehet csinálni? új szerverpark beállítás? javítások vagy mifene?

gerdg képe
gerdg
mondta:
#19 - 2009. június 17. @ 08:56

akkor most ma vagy holnap? mert az egyik link ezt mondja a másik meg azt :D de remélem hogy ma már megkapjuk :)

iFunkyRay képe
iFunkyRay
mondta:
#20 - 2009. június 17. @ 08:56

Épp most beszélgettem Jobbs-al MSN-n keresztül és azt mondta hogy eltolták a kiadást egy héttel,az új verzióban már lesz lézerkard is..

dh1 képe
dh1
mondta:
#21 - 2009. június 17. @ 08:57

DE ezt tegnap is tudtak ... es ennek ellenere nem volt bejelentes! Most sincs! Csak szepen a fos weboldaluk felet atdatumoztak ... mivan a Jobs fele ostorcsattogtatassal, mivan a kaloz mentalitassal, a vasarlo kiszolgalasaval es ugy egyebkent is miert kell mostanaban az Apple reszerol csak atveresekrol hallani?! ... Egyszer minden jonak vege lesz ...
En ezt mint Apple vasarlo nagyon durva banasmondnak tekintem ...

pga képe
pga
mondta:
#22 - 2009. június 17. @ 08:59

Most már csak pár dologra van lehetőség:

- a 3rd party fejlesztők kapnak még egy kis időt, hogy az app-okat 3.0 kompatibilissé gyúrják

- az biztos, hogy már nem lesz javítás a kiadás előtt az OS-ben, mert az nagyon kockázatos. Fejlesztőként tudom, hogy tesztelés nélkül nem érdemes kiadni semmit... még egy apró javítást sem a lehetséges hatásai miatt. :)

- az Apple meg épp most indítja be az új szerverparkot, hogy bírják a rohamot. :D

ihaze képe
ihaze
mondta:
#23 - 2009. június 17. @ 09:00

"En ezt mint Apple vasarlo nagyon durva banasmondnak tekintem ..."

pedig nem az, csak máshonnan nézitek a világot :)

pga képe
pga
mondta:
#24 - 2009. június 17. @ 09:01

Még csak hajnali 1 óra van náluk. Csigalom nyugavér. A nyúl már a kertek alatt van. :D

mangaeva képe
mangaeva
mondta:
#25 - 2009. június 17. @ 09:01

BASSZUS LEGYEN MAR CSEND! Ne kezdjük már megint ugyan ezt. A vevő maradjon kusban és nem várja el hogy mindenért kinyalják a s****t. Ezt a helyen ahol most doglozom megtanultam. Sokszor kinyaltak nalunk szinte mindenkinek. Mi meg megelégeltük és elkezdtünk változtatni. Semmi gond nem volt. A sok elkényesztetett ember itt értse már meg hogy nem nekik pattog az Apple hanem mindenkinek. Ha még egy napot késik, oka van. Lényeg hogy itt van. pont. Komolyan elegem van már ebből a folyamatos elégedetlenségből.

dh1 képe
dh1
mondta:
#26 - 2009. június 17. @ 09:02

A vasarlok penzebol elnek es alkotnak ok is ... vasarlok nelkul feldughatjak magunknak az iPhonejukat ... khm ...

mangaeva képe
mangaeva
mondta:
#27 - 2009. június 17. @ 09:03

dh1 tudod mi a dúrva bánásmód? Az hogy a Mikrofos rá erőlteti az oprendszerét egy csómó emberre :) na az igen. Csak mindenki elvan kényesztetve és nem törődik az eladóval/készítővel. Pedig nekik sem habos torta az élet.

mangaeva képe
mangaeva
mondta:
#28 - 2009. június 17. @ 09:04

dh1 nélkülük pedig nem lenne semmid. Na? Együtt alkotunk egy kört. Ha az egyik rész kiesik akkor annyi. Kölcsönösen kell kompromisszumra jutni. Nem pedig azt várni hogy ők ugorjanak minden eggyes ugatásunkra.

Crox képe
Crox
mondta:
#29 - 2009. június 17. @ 09:07

Az Apple filozófiája szerint inkább késsen egy napot az OS, de megbízható és stabil legyen!

dh1 képe
dh1
mondta:
#30 - 2009. június 17. @ 09:07

Elnezest, de teged a Mfos fegyverrel kenyszeritett arra, hogy Winfost vegyel es hasznalj? En 1985-ota Amigazom, az Amiga behalasa utan meg Mac-ezem (Amiga azota is ugyan ugy megy nalam) de erdekes modon senki nem kenyszeritett arra, hogy Winfossal dolgozzak ... A cegunknel is lehet Winfossal, OSX-el, Linuxal ... kinek mi tetszik ...
S sajnos igen is a vasarlo feneket fenyesre kell nyalni! :)
En fizete, s nem keveset, NEM erdekel a keszito es az elado problemaja! Ezt kell felfogni! A korrekt tajekoztatas pedig nem hinnem, hogy olyan nagy keres lenne ... ugye?! :)

nevembalint képe
nevembalint
mondta:
#31 - 2009. június 17. @ 09:09
zephyr2000 képe
zephyr2000
mondta:
#32 - 2009. június 17. @ 09:16

Gondolom az időeltolódás miatt van. Ami Amerikában 17-e, az Szingapúrban már 18-a.

dh1 képe
dh1
mondta:
#33 - 2009. június 17. @ 09:17

Jo, varjuk ki a veget! :)
Megjegyzem, hogy az USA-ban is mar 17. van! :)

morris
mondta:
#34 - 2009. június 17. @ 09:18

Az iPhone 3.0 jűnius 17-től letölthető. Ezt úgy kell értelmezni, hogy amikor minden USA tagállamban is ugyanaz a dátum van. Az időeltolódás miatt Hawaii-on még csak 16-a van !!!
Tehát Bp-en jelenleg 10:18, Hawaii-on 22:18 (jún. 16). Tehát bp-i idő szerint 12:00 órától leszz elérhető.

w.Ákos képe
w.Ákos
mondta:
#35 - 2009. június 17. @ 09:19

Igen, bizony, mikor Cupertinoban reggel van, Szingapúrban már másnap. Jéé...

ihaze képe
ihaze
mondta:
#36 - 2009. június 17. @ 09:21

dh1: úgy látszik hogy még ha téged nem is érdekel a problémájuk ők azért megküzdenek vele, és ahogy az ábra mutatja nem tájékoztatnak téged erről. szerintem túl sok az indulat egy ilyen dolog miatt.

iNtelligent inside képe
iNtelligent inside
mondta:
#37 - 2009. június 17. @ 09:27

A lényeg, hogy megint függetleníthető. Rebelsim, meg Turbosim nélkül.

És ez jó hír!

Initram5 képe
Initram5
mondta:
#38 - 2009. június 17. @ 09:31

Hahahaaa.....megőrülök. Van egy rossz hírem, srácok: nem 17-én hanem csak 18-án jön meg a 3.0.

http://www.apple.com/sg/iphone/softwareupdate/

Crox képe
Crox
mondta:
#39 - 2009. június 17. @ 09:35

Kicsit lasssan kapcsolsz... :)

pga képe
pga
mondta:
#40 - 2009. június 17. @ 09:35
Initram5 képe
Initram5
mondta:
#41 - 2009. június 17. @ 09:39

ja tényleg, bocs. :)

mangaeva képe
mangaeva
mondta:
#42 - 2009. június 17. @ 09:49

dh1 teljesen félre érted. A kisebb vagy egyéb cégek az ő software-it használta és ilyen monopólium helyzetet kihasználva -mivel nem volt alternatíva- az embereknek a Mikrofos szoftvereit kelett hogy használják.

iDani képe
iDani
mondta:
#43 - 2009. június 17. @ 09:53

Elméletileg 1óra Countdowning...

Crox képe
Crox
mondta:
#44 - 2009. június 17. @ 09:58

iDani: Ezt miből gondolod?

Trapie képe
Trapie
mondta:
#45 - 2009. június 17. @ 09:58

En a Cupertino 8 orara tippelek... Akkor szepen beer az osszes supportos es tud valaszolni a telefonhivasokra.

Ketlem hogy a Hawaii 0:00 valakinek ott jo lenne...:)

FooLman képe
FooLman
mondta:
#46 - 2009. június 17. @ 10:21

Mangaeva: ezt ismételgesd sokszor, hátha legalább te elhiszed.
Mi is elég jól megvagyunk itt a cégnél windows nélkül. Egy-két ember használ, de a többség mac és linux mellett él.
Amúgy meg és ha holnap, akkor mi van? Beesik az eső?

Trapie képe
Trapie
mondta:
#47 - 2009. június 17. @ 10:24

Ha egyszer elkezdik fejleszteni mas oprendszer ala is a CAD programokat akkor biztosan atall majd a ceg, de ez eleg remenytelen. Azert nagyon sok teruleten nem lehet a win-tol megszabadulni. Nektek szerencsetek van, hogy olyan programokat hasznaltok, amiben van alternativa.

bilon
mondta:
#48 - 2009. június 17. @ 10:29

ezt itt kell megbeszélni? amúgy igen, néha nem lehet kikerülni a wint...sajna macen nincs autocad...linuxon sincs...
szóval nem kell a szöveg, aki olyan helyen dolgozik, az nem tudja kikerülni...

mangaeva képe
mangaeva
mondta:
#49 - 2009. június 17. @ 10:36

Foolman ki mondta hogy mindenki??? A fenébe is aztmondtam kisebb és eggyes cégek. Akárki aki azt használ. Máshogy nemtudtam behatárolni. Bocs hogy így válaszolok de idegesít a sok nyávogás amit a forumon hallok a beszmacen mostanság. Szóval az előző kommentem kizárólag azokról a cégről szól akik Windowst használnak. Mint pl ahol én dolgozom. Más nem is jöhet szóba a termelési és egyéb szoftverek miatt. Magyarul megvan kötve a kéz. Az ilyen biztos vásárlók miatt nem erőltette meg magát a Mikrofos sokáig. Aztán Kezdett változni a helyzet és végre talán észbe kap. Ez volt minden amit mondtam és tuti nem csak a mi gyárunkban van így.

Utolsó mondatoddal meg eggyetértek. Az a lényeg hogy jön.

SanyiBP
mondta:
#50 - 2009. június 17. @ 10:39

Sziasztok!

Már letölthető az OS 3.0 image formájában!

A Gizmodo-n megjelent "iPhone OS 3.0 Available Right Now [IPhone]" című cikk, amit megjelenése utána 5 perccel törölték. Szerencsére sikerült lementenem itt látható:
http://www.isandor.com/?p=207
iPhone OS 3.0 mutató linket tartalmaz. Kipróbáltam - letöltődik :)

Oldalak száma: 6
 1 2 3 >  Utolsó »

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)