szerző: dombi | 2010 március 19. @ 07:20

Már most több százezer iPad-et értékesített az Apple

Ha az Apple képes lesz tartani a jelenlegi tempóját, akkor az első három hónapban több iPad-et fog eladni, mint annak idején iPhone-t. Az Egyesült Államokban már egy hete lehet iPad-et vásárolni előrendeléssel és a The Wall Street Journal forrásai szerint…

felhasználó:
jelszó (SOS):
megjegyezzem?
mindenki lásson?

Kínai cég fenyegeti az Apple-t az iPad miatt

29 hozzászólás

A Shenzen Great Loong Brother nevű cég azt állítja, hogy az iPad dizájnja az ő P88 nevű táblagépe alapján készült, a háztól kezdve a képernyő szegélyéig. A cég azt mondja, hogyha az Apple Kínában is bevezetné az iPadot, akkor tiltó végzést fognak ellene kérni.
„Nincs más lehetőségünk, mint jelenteni őket,” nyilatkozta Xiaolong Wu, a cég igazgatója a spanyol El Mundo-nak. „Biztos befolyásolni fogja az eladásainkat.”

Kína híres a hamisítási kultúrájáról, hiszen a kalóz DVD-k, CD-k és videojátékok itt már pár nappal a külföldi kiadás után az utcán vannak. Erős az úgynevezett „shanzhai” termékek kereskedelme is, amik kedvelt elektronikai eszközök, telefonok, játékkonzolok és számítógépek kedvelt márkáinak olcsó utánzatai.

Azonban Mr. Wu szerint a P88 nem egy másik Apple termék alapján készült, az iPod touch-csal való nyilvánvaló hasonlóság ellenére. „Az Apple-nek nincs semmi köze ehhez az eszközhöz,” mondta. „A P88 és az iPod touch teljesen különbözik a funkcióiban.”

Az Apple nem kívánta kommentálni az esetleges jogi lépést, de ipari szakértők szerint a kínai cég jogi próbálkozásai valószínűleg nem lesznek sikeresek. A két eszköz nagyon különbözik, abban is, hogy a P88-nak resistive érintőképernyője van, míg az Apple iPadjának multi-touch képernyője. Aztán egy 250 GB-os merevlemezt használ, szemben az iPad flash memóriájával.


A P88-ról itt láthattok képeket: Besttabletreview.com

forrás: telegraph

2zgyd1v.jpg

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
Fapuma1977 képe
Fapuma1977
mondta:
#1 - 2010. február 05. @ 06:58

Hát ezek hülyék?Ez hasonlít?Vazzeg,ezek vakok!
Akkor őket is be lehetne mert a Sárgák meg az iPhone dizánját nyúlták le.

Gurti képe
Gurti
mondta:
#2 - 2010. február 05. @ 07:06

a kínaiakat nem szabad leírni semmiben...akinek gyermeke születik mostanság, irassa majd be kétnyelvű óvodába, h. a kínit is vágja... ;)

lewisthedog képe
lewisthedog
mondta:
#3 - 2010. február 05. @ 07:57

Gurti: igaz, de ez még nem dönti meg azt a tényt, hogy ez a P88 egy rakás szar, legalábbis ami a dizájnt illeti... :)

zozo2001hu képe
zozo2001hu
mondta:
#4 - 2010. február 05. @ 08:01

MUHAHA hangosan felröhögtem amikor ezt a fotót megnéztem, "tényleg teljesen" iPad! :D

LOL, nagyon jól indul ez a péntek köszi srácok! :D

stewwe képe
stewwe
mondta:
#5 - 2010. február 05. @ 08:19

Ilyen alapon én is hasonlítok mondjúúúúúk Jobs-ra. A két fülem között van az orrom... :-D

kismajom
mondta:
#6 - 2010. február 05. @ 08:38

azt nem szabad elfelejteni, h erről KÍNAI bíróság fog dönteni. ott pedig születtek már érdekes ítéletek.

Neo19 képe
Neo19
mondta:
#7 - 2010. február 05. @ 08:47

Nem tom de nekem a bíróság az ki fizet többetnek tűnik

Gizmomac képe
Gizmomac
mondta:
#8 - 2010. február 05. @ 10:03

:D LOL :D

Medogazda képe
Medogazda
mondta:
#9 - 2010. február 05. @ 10:41

Ezek hülyék, még említeni sem szabadna egy napon a kettőt együtt. Vagy mégsem hülyék?
Az nem tűnt fel senkinek, hogy amikor az Apple piacra dob egy új eszközt. Valaki mindig be akarja perelni őket, meg anyázik.
Na ez a kis cég, amiről még a világ nem is hallot, és felteszem fél Kína sem, mekkora reklám már az ha ezt állítja? Egyrészt az egész világ hallhat róla, másrészt meg fényesíti magát, hogy a legnagyobb mágus az ő dizájnját lopja le.

Mégsem annyira hülyék ezek.

haxplore képe
haxplore
mondta:
#10 - 2010. február 05. @ 10:54

Ez jo volt koszi :)

atomtenger
mondta:
#11 - 2010. február 05. @ 11:09

Én csak azt várom, hogy az Apple mikor pereli be saját magát, amiért az iPad-hoz ellopta az iPhone designját.

Ez komolyan nevetséges, viszont hirtelen mennyi termék megjelent a sajtóban az iPad kapcsán, amikről soha senki nem hallott előtte. Jó reklámfogás.

suraki képe
suraki
mondta:
#12 - 2010. február 05. @ 11:33

Elég kusztustalan marketingfogás...én ilyenkor mindig kitakarom az agyamban a cég nevét. ;-) Kis mocskok. :-)

SD képe
SD
mondta:
#13 - 2010. február 05. @ 11:39

winfos próbálja magának menteni legalább a kínai piacot:D

nemsokára csak a kínai cuccokon lesz win:D és teljes lesz a harmónia:D:D:D

atomtenger
mondta:
#14 - 2010. február 05. @ 12:15

SD: Azért az ellen, hogy csak a kínai cuccokon legyen Win, az IBM, Dell, HP, és egy sor más amcsi cég is elég keményen dolgozik....Microsoftnak meg mindegy, hogy hol készülnek a cuccok, amin a Wint használják. Nekik az a lényeg, hogy akik a nagy lóvét tolják (üzleti és állami felhasználók), azok neki csengessenek.

Amúgy ha már kína fikázás, a minőségi termékek is ott készülnek. Minden termék ott készül. Ami nem ott készül, az az igazi hamisítvány. Az Apple is Kínában gyártat mindent. Nem véletlenül...
Kínaiak őszinte levele

nuphar képe
nuphar
mondta:
#15 - 2010. február 05. @ 12:38

ez a kínai levél :oDDD
ez jó nagy viccc, vmi tudatlan nagyon ráér

Macc képe
Macc
mondta:
#16 - 2010. február 05. @ 12:43

Azert a legjobb cuccok meg mindig made in Japan:) Apple meg meg gyartat Irorszagban is, a mac pro-m onnan jott.

Ez a kis szutyok meg design teren nem emlitheto, vicces hogy pereskedni probalnak. Bar ahogy elottem is emlitettek, ez inkabb csak marketing, nem lesz itt per. (Biro meg csak az alapjan dont majd, hogy neki is kell iPad v, sem. Ha kell nyilvan lenyomja a nyomikat)

trumi
mondta:
#17 - 2010. február 05. @ 13:28

Inkább ők koppintották az Iphone letisztult stílusát. :D Csak nagyobb méretben..

trumi
mondta:
#18 - 2010. február 05. @ 13:33

Nefenyegessedaaazt...! :D

bvendel képe
bvendel
mondta:
#19 - 2010. február 05. @ 14:13

Ha tényleg bepereli kinában ez a noname cég az apple-t mert kamu ellopta a designt. (amit kötve hiszek) akkor ezzel az erővel az apple is beperelheti ugynezért őket az usában.....mindenki perel mindenkit alapon :):):)

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#20 - 2010. február 05. @ 14:28

Végül is nem szembetűnő, hogy ők nyúlták le az iPhone desingját. Na, ehhez kell a pofa! :D

atomtenger
mondta:
#21 - 2010. február 05. @ 17:37

Megnéztem a linken a kínai termék fotóit. Amellett, hogy azok meg idegesítő Windows reklámok, felfedezetem, hogy milyen jó kis tartót fejlesztettek hozzá. Utoljára horágsz széket láttam ilyet.

Egyébként főleg oldalnézetben érdekes a kínai tábla. A VGA csatiból saccolva vastagabb lehet mint egy MacBook.

hunmaster
mondta:
#22 - 2010. február 05. @ 17:40

Ne legyetek már hülyék, egyértelmű, hogy az iPad ezt a gyönyörű táblagépet másolta. Ennek is fekete a kerete, ezen is van képernyő!

(természetesen nem.)

Nem lesz ebből per, csak a kínaiak felhívják magukra a figyelmet. Bizonyára a hír hallatán 150%-al nőnek majd az eladásaik, nekik meg ez a jó.

TheMasterHealer képe
TheMasterHealer
mondta:
#23 - 2010. február 06. @ 09:21

Aaaa szerintem igy akarjak termekuket reklamozni. Olcso es jo otlet !

ed parker képe
ed parker
mondta:
#24 - 2010. február 06. @ 15:33

ez ugyanaz az ócska ötlet mikor megjelent az Air és amerikában egy biztonsági őr nem engedte fel a repülőre a palit,mert a notesz nagyon lapos volt és mér csak egy usb van rajta? :):):)
nagy reklámot csináltak akkor is.

ZsZsP képe
ZsZsP
mondta:
#25 - 2010. február 06. @ 16:54

Aki a 2 eszköz között tud mutatni 5 hasonlóságot (inverz mint a Fülesben ahol 2 kép között 5 különbséget kell találni) és ezek nem találhatók meg bármelyik tucat számítástechnikai eszközön (pl. USB port, DSUB csati stb.) tehát "egyedi" azonosítói, stíluselemei a gépeknek, annak veszek egy "ilyen" iPad-et.. :-))
Első látásra azt hittem valami tévedés van a linkben, annyira nem láttam hirtelen mitől lenne ez még csak egy napon is említhető..
Aztán megnéztem mégegyszer..
De akkor sem láttam.
Sztem ezeknél elmentek otthonról..

ZsZsP képe
ZsZsP
mondta:
#26 - 2010. február 06. @ 16:58

Percekig agyaltam honnan ilyen ismerős ez a ronda krómkeret.. de aztán leesett.
Nagyszüleimnél láttam ilyen szovjet szamovárból és háborús lőszerből újrafeldolgozott fényképkeretet.
Az volt ennyire innovatív, impulzív és magával ragadó.. :-)

TheMasterHealer képe
TheMasterHealer
mondta:
#27 - 2010. február 06. @ 17:03

Zszsp: hahaha ez joooo

CaNNa
mondta:
#28 - 2010. február 06. @ 19:04

Megrendelik külföldről majd a kínaiak nem mind1? :D

RasTasi képe
RasTasi
mondta:
#29 - 2010. február 08. @ 21:58

...bekerült a termékük képe és neve az apple hírportálokra... szerintem ennyit megért :)

Oldalak száma: 1
 
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Leglátogatottab hírek
Kereskedői hirdetések
XMS
Adás-vétel hirdetések
Google hirdetések
RSS