szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

Kiállítás az Apple Store látogatók képeiből

18 hozzászólás

Valószínűleg nem ismeretlen előttetek a jelenség, amikor a fiatalok a különböző termékeket próbálgatva vicces fotókat készítenek magukról. Sőt talán már ti is csináltatok ilyet. De gondoltátok, hogy az elkészült fotó egyszer egy kiállítás része lehet?



„Az Apple termékeket árusító üzletekben a kiállított eszközökkel az emberek nap mint nap lefényképezik magukat.” – meséli Irby Pace, aki 2010 végén több mint 1000 fotót gyűjtött össze a boltokból Texasban és New Yorkban.

Pace, aki most végez az észak-texasi egyetem fotós szakán, kezdetben még emailben küldte el magának az Apple Store-okban talált fényképeket.

„Később aztán rájöttem, hogy át is tudom másolni a képeket a saját iPademre.”



Pace a fényképeket aztán otthon átnézte, hogy a jól sikerülteket később felhasználja. Így született a kiállítás, ami az Unintended Consequences vagyis a Nem Kívánt Következmények címet kapta.

Korábban egy Kyle McDonald nevű művész is hasonló projektbe kezdett, ennek a címe a People Staring At Computers (Az Emberek Számítógépeket Bámulnak) volt.

McDonald anno egy szoftvert telepített az Apple üzleteiben a számítógépekre, így azok percenként fotót készítettek az arra járó emberekről. A több mint 1000 elkészített kép automatikusan felkerült McDonald Tumblr oldalára.

Később McDonaldet meglátogatta az FBI és elkobozták a laptopját illetve az összes adathordozóját, és törölték Tumblr oldalát. A kérdés, hogy ugyanez megtörténhet-e Pace-szel is? Vajon az ő képei kinek a tulajdonát képezik?

Pace szerint az Apple alkalmazottai nem igazán figyeltek fel a tevékenységére: „Általában nem figyelték mit csinálok. Egyszer New Yorkban az egyik srác odajött, és megkérdezte, mit csinálok, de annyit mondtam neki, hogy összehasonlítom az eszközöket.”



A két művész projektje között egyértelmű a különbség. McDonald gyakorlatilag egy kémprogramot telepített egy olyan eszközre, ami nem az övé, és az embereket a hozzájárulásuk nélkül fotózta le.

Olyan embereket, akik lehet, hogy sosem fotózták volna le magukat az üzletben található eszközökkel, így az ő eljárása eléggé megkérdőjelezhető.

Pace szerint az ő fotóin szereplő emberek viszont maguk döntöttek úgy, hogy elkészítik a fényképeket, és ezzel le is mondtak a jogaikról. Ennek ellenére valószínű, hogy lesz néhány ember, akinek nem fog tetszeni az, amit a kiállításon lát.



Pace reméli, hogy a kiállítással nem szegi meg sem az írott, sem az íratlan törvényeket:

„Végül is ezek az emberek otthagyták ezeket a képeket úgy, hogy mások is megnézhessék. Azért kíváncsi lennék, hogyan reagálnának ezek az emberek, amikor meglátnák magukat a kiállításomon.” – teszi hozzá Pace.

Az ötlet jópofa, és egy-két fotót látva vicces is, de továbbra is fennáll a kérdés, hogy mennyiben sérti meg Pace az erkölcsi szabályokat és a személyiségi jogokat?

Mindenesetre mostantól figyeljetek, hogy hol és mivel készítetek fotókat magatokról, hacsak nem akartok véletlenül egy galéria falán díszelegni.








Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
Bachman képe
Bachman
mondta:
#1 - 2012. február 11. @ 14:10

Párszor belenéztem a Photo Booth-ba kiállított gépeken, mókás képekkel volt tele mindegyik. :)

attila7575 képe
attila7575
mondta:
#2 - 2012. február 11. @ 20:14

Aha, azzal hogy lefényképezték magukat, lemondtak a jogaikról? Érdekes elképzelés (és nyilván teljesen téves).

Mekkora mega-per lesz ebből...

Pusztai Csaba képe
Pusztai Csaba
mondta:
#3 - 2012. február 11. @ 21:42

Banyek! Az utolso kepen en vagyok!

battila képe
battila
mondta:
#4 - 2012. február 12. @ 08:47

Anyam, tenyleg nagy az allatkert. Es ezek meg szavazhatnak is!

atomtenger képe
atomtenger
mondta:
#5 - 2012. február 12. @ 15:47

És nem csak a "művészek" nem olvastak még soha törvénykönyvet, hanem a cikk szerzője sem.

gegory
mondta:
#6 - 2012. február 12. @ 16:31

A vicc, hogy nálunk is (Nagy elektronikai áruházban dolgozok) Olyan fotók vannak a gépeken(fotó, mobil, laptop), hogy attól néha eldobjuk az agyunkat. Arról ne is beszéljünk, hogy sok gyík még a FBből se lép ki lányos meglepődésében :D

beszmac
mondta:
#7 - 2012. február 12. @ 22:02

vAfotóriporter:

Kérlek oszd meg velünk, hogy mi van a törvénykönyvben! (itthon és az USA-ban)!

DrFranky képe
DrFranky
mondta:
#8 - 2012. február 12. @ 23:50

beszmac:

Azt nem mondta, hogy ő olvasott, csak azt állította, hogy ti nem :D (Nyilván ilyen ego nickel neki sincs fogalma a törvénykönyvről. Kérdés, hogy vajon tudja-e, h melyik az expo-gomb?)

DrFranky képe
DrFranky
mondta:
#9 - 2012. február 12. @ 23:51

beszmac:

Azt nem mondta, hogy ő olvasott, csak azt állította, hogy ti nem :D

(Nyilván ilyen ego nickel neki sincs fogalma a törvénykönyvről. Kérdés, hogy vajon tudja-e, h melyik az expo-gomb?)

DrFranky képe
DrFranky
mondta:
#10 - 2012. február 12. @ 23:53

Pls. delete #8

marchello képe
marchello
mondta:
#11 - 2012. február 13. @ 10:29

@attila757:
"Aha, azzal hogy lefényképezték magukat, lemondtak a jogaikról? Érdekes elképzelés (és nyilván teljesen téves)."

azzal nyilván nem mondtak le róla, de azzal, hogy otthagyták egy nyilvános, bárki által használható gépen, az már azért megint más.

én már látom is a sztori végét. 1.0-ás userek nem tudták, hogy a kép eltárolódik róluk, ezért a kiállított macek kapnak majd egy pop-up ablakot photoboothra kattintás esetén, ami közli velük, te most akkor hozzá-e járulsz, hogy a pofád kőbe (lcdbe) vésessék és mások által is megcsodálhatóvá (felhasználhatóvá) váljék...

mobbo  képe
mobbo 
mondta:
#12 - 2012. február 13. @ 10:46

hol a többi kép?

battila képe
battila
mondta:
#13 - 2012. február 13. @ 12:56

Pontosan mely jogaikrol is mondtak le? Szerepeltethetem oket sajat kiallitasomon?
Felrakhatom az arcukat nemibeteseg elleni plakatra? pl.: vegiposzterezem az arcukkal NY metroit, hogy kankos/AIDS-esHIV+-os vagyok, hasznaljatok ovszert?
Vagy, pedofil reklamokban? Hogy gyerekekkel fajtalankodtam, de ti ne tegyetek? Vagy olyan posztereken, hogy utalom a feketeket? Vagy neonaci kampanyban?

Ezekre adtak felhatalmazast azzal, hogy a kepek ottmaradtak a keszuleken?

Es mivel bizonyitja be ez az idiota, hogy mindegyik kep onnan van? Mi van, ha van benne olyan, akit titokban fotozott le az utcan?

Ha jol tudom az Apple-nak van az adatkezelesre vonatkozo szabalyozasa, ugyanigy a Saturn, MediaMarktnak is. Azokkal az adatokkal amelyek a keszuleken maradnak ezek alapjan kell eljarniuk.

atomtenger képe
atomtenger
mondta:
#14 - 2012. február 13. @ 15:43

DrFranky: nem ego nicknek szántam, a monogrammom van benne

BeszMac, többiek: itt leolvashatjátok a jogi hivatkozások jó részét:
http://blog.volgyiattila.hu/2012/02/13/jogszeru-e-kiallitast-rendezni-talalt-fotokbol/

DrFranky képe
DrFranky
mondta:
#15 - 2012. február 13. @ 16:02

A VA-val nincs is gond... De a többi olyan... hogyismondjamcsak... No mindegy, nem az én nickem. De pl. hülyét kapok attól is, amikor vki vesz egy Canon 1000D-t, és rögtön a első kattintott képe alá kiteszi, hogy XY FOTOGRÁFUS!

Ha lenne doktorim, a dr.-t se írnám a nevem mellé. Így hogy nincs (meg mivel a franky név mindenütt foglalt) simán kiírom, mert poén...

Bocs, hogy OFF-oltam...

DrFranky képe
DrFranky
mondta:
#16 - 2012. február 13. @ 16:06

Hogy kicsit ON is legyek. AZ a baj, hogy egyre több joga van az embereknek, és egyre kevesebb kötelességük. Pláne ezek a személyiségi jogok szálltak el nagyon messzire. Nyilván szükség van rájuk, mert civilizáltak vagyunk, de bizonyos dolgok (főképp az USA-ban) túlmennek minden határon... Pl. ez a szerző fogalma. Basszus... Véletlenül lenyomott egy gombot, amiről nem tudta, hogy mire jó, erre a Mac exponált egyet. Ettől ő nem szerző, csak egy lúzer, aki mellényúlt. A kép pedig nem szellemi termék, csak egy baleset. De persze a jog arra való, hogy gyúrják, hajtogassák... Köszönöm a türelmet.

atomtenger képe
atomtenger
mondta:
#17 - 2012. február 13. @ 16:07

OFF DrFranky: megértem az álláspontod. azt hogy fotográfus (vagy épp dr) én se írnám ki. sőt a fényképezőgépem típusát se használnám nicknek. jobb nick ötletem nem volt, így a blogom nevét használom rövidítve....persze az is a fantázia hiánya, hogy a blogomnak sincs jobb neve....kösz az észrevételt, nem vettem rossz néven
ON

DrFranky képe
DrFranky
mondta:
#18 - 2012. február 13. @ 16:15

Likeolnám, de így csak nyugtázom... Nem piszkálás volt.

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)