szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

iPhone 5 csak ősszel

13 hozzászólás

Több forrás szerint is csak valamikor szeptemberben vagy októberben fog az iPhone következő, hatodik generációja megjelenni a boltok polcain.



Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az Apple nem fog várni őszig az iPhone frissítésével, hanem június közepén, a WWDC-n bemutatja az új okostelefonját.

Ha ez igaz volna, akkor iPhone 4S szokatlanul rövid, mindössze 8 hónapig lenne a piacon, amit a pletykák azzal magyaráznak, hogy a 2011-es csak egy kisebb frissítés volt, és igazából csak az 5-ös iPhone-t készítette elő.

A japán [Macotakara] szerint azonban az Apple végleg átállt a nyári iPhone bemutatókról az őszi időpontra, a cég hosszútávon ezt a stratégiát választotta.

Egy másik forrás [iMore] az Apple idei okostelefonját iPhone 5-ként emlegeti, és szerintük is októberben jelenik majd meg.

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
hohocali
mondta:
#1 - 2012. február 21. @ 08:33

Ez teljesen logikus annak fényében, hogy a bérgyártók mit bénáznak a 28nm-es gyártástechnológiával.
Kíváncsi leszek, az új ipad-ba mi kerül.

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#2 - 2012. február 21. @ 09:12

Neeeee, nekem még 3Gs-em van de már nagyon lecserélném, viszont nem akarok 4-est sem 4S-t, akkor legyen már a legújabb... Már a nyarat is nagyon vártam, hogy lecserélhessem, hát most várhatok fél évet még?! :(

zsoltt
mondta:
#3 - 2012. február 21. @ 09:17

Lemezlovas pedig 4S teljesen jó!

Lemezlovas képe
Lemezlovas
mondta:
#4 - 2012. február 21. @ 09:33

Annyira nem jön be a design... Már rég lenne 4-es ha meg lennék vadulva a kinézetéért.

satyek
mondta:
#5 - 2012. február 21. @ 09:47

Nekem 4s van de a design nekem sem jon be. Sokkal inkabb gyonyoru az uk Ipod touch ha olyan lenne egy Iphone az lenne a mennyorszag

notimeforlove
mondta:
#6 - 2012. február 21. @ 11:10

Sztem ez eddig is nyilvánvaló volt!
Tartják az egy évet a két megjelenés között.
Ja én is arra számítok hogy ipod touch
design lesz.
Az nagyon adná...
Addig simán kihúzom a 4-essel!

Ludo665 képe
Ludo665
mondta:
#7 - 2012. február 21. @ 11:45

Az sem iPhone5 lesz hanem iPhone4S+ :) Szerintem inkább matekozzanak rajta egy pár hónappal többet és legyen igazán jó mint hogy kiadjanak valamit amire rámondják, hogy iPhone5 de csupán kicsit gyorsabb lett a proci és több a memória.

Imre01 képe
Imre01
mondta:
#8 - 2012. február 21. @ 11:57

iPhone 5? Az nem a 4S volt? Most az iPhone 6-ot várjuk! :)

kiss.jano képe
kiss.jano
mondta:
#9 - 2012. február 21. @ 12:26

Én is alig várom már az iPhone 6. generációját.
Örülnék ha már nyáron jönne, mert akkor jár le a hűségem a T-nél.
Ha a Touch-os design lesz akkor még lehet, hogy sorba is állok érte :D Ha meg nem lesz design váltás akkor lehet, hogy maradok az i4-nél (kezdem unni a kinézetét) , ez is jó még...
De amekkora hangot tudnak adni az új iPhone-oknak biztos lecserélem akkárhogy is nézzen ki

Imre01 képe
Imre01
mondta:
#10 - 2012. február 21. @ 16:15

Jómagam is rá vagyok cuppanva az új iPhonera, a 4-est én is 2 éve októberben vettem a megjelenés napján, pont ideális lenne az október, addigra jár le a 2 év. Részemről biztos nem fogok sorbanállni még 1x, van egy módszerem hogy lehet a megjelenés napján sorbanállás nélkül megvenni :) Amúgy semmi baj a mostani 4-el sem, sebességre tökéletes, akkuja ugyanolyan szar mint újkorában, de ha már amennyit kapok érte használtan, annyiért el tudom hozni az újat újabb 2 éve aláírása esetén, akkor miért nem cseréljek?

Tomee05
mondta:
#11 - 2012. február 21. @ 22:58

Imre

Az iPhone4s maximum 5-ik volt, de nem iPhone5. Elég nagy a valószínűsége, hogy így fogják hívni a következőt, bár ki tudja.. Mindenesetre remélem júniusban már bemutatják mit alkottak, felesleges őszig várni vele :D

Imre01 képe
Imre01
mondta:
#12 - 2012. február 22. @ 11:22

Már miért hívnák a 6. generációs iPhone-t iPhone 5-nek?? Netto baromság, biztosan nem számozott neve lesz

neszgy képe
neszgy
mondta:
#13 - 2012. február 24. @ 07:35

Imre

Azért mert: iPhone 3G, 3Gs, 4, 4s..... :)

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)