iOS-ről is elérhető lesz a Google Asszisztens

A Google Asszisztens a Google Pixelen jelent meg először, és azóta sokfelé terjeszkedett. Már elérhető a Google Home-ban, az Alloban illetve a piacon lévő androidos telefonok egy részén.

Most úgy tűnik, az iOS-t is megcélozza a keresőóriás.

Az Android Police úgy véli, a Google arra készül, hogy a héten megrendezésre kerülő Google I/O keretein belül bejelenti a Google Assistant iOS-re való terjeszkedését.

Az esemény ideális lenne egy ilyen lépés bejelentésére, de nem tudhatjuk, hogy kíván a Google időzíteni.

Kezdetben csak az Egyesült Államokban lesz elérhető iOS-en, stílusában pedig kissé eltér majd a korábban látott verziótól.

Az alkalmazás iOS verziója ugyanazokkal a hangparancsokkal működik majd, mint az eredeti, de az Allo írásos módjával is rendelkezni fog. Ezek alapján úgy tűnik, önálló alkalmazásként lép majd a platformra, nem pedig más Google alkalmazások kiegészítőjeként.

Elsőre talán furcsa lépés a Google részéről, de hosszútávon logikusnak tűnik. Nemrég jelent meg az Assistant SDK, melynek segítségével a fejlesztők a integrálni is tudják az asszisztenst, és az 'Actions on Google' platform is szépen terjeszkedik.

Ha az Android fő vetélytársán is bemutatja a Google az asszisztenst, az még keményebb munkára motiválhatja a fejlesztőket, hiszen valamilyen formában mindenkihez eljut majd az alkalmazás.

0 hozzászólás

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!