Indiában és Kínában telitalálat az iPhone SE

Az iPhone SE tavasszal került bemutatásra. Az Apple már 2011 óta nem mutatott be iPhone-t az év első felében, így különleges pozícióba került a telefon.

Az iPhone SE egyedi helyzete azon is látszódik, hogy a telefon mely országokban lett a legnépszerűbb az előrendelési adatok alapján.

A SimilarWeb megvizsgálta az Apple honlapjának forgalmát a bemutató után és arra jött rá, hogy Kínát és Indiát leszámítva elmúlt 3 évben minden új iPhone után sokkal többen látogatták az oldalt.

A fent említett két országban azonban körülbelül ugyanannyian látogatták az Apple honlapját az iPhone SE bemutatója után, mint a korábbi iPhone bemutatóknál.

A SimilarWeb kimutatása is alátámasztja a CNBC jóslatát, mely szerint az Apple több mint 3,4 millió előrendelést kapott az iPhone SE-re Kínából.

A SimilarWeb tegnapelőtt még azt is megvizsgálta, hogy a fejlődő országok lakóin kívül ki a második legnagyobb összefüggő csoport, akik érdeklődnek az iPhone SE iránt. Arra jöttek rá, hogy az androidosok figyelmét is felkeltette az Apple új 4 colos készüléke.

A kutatócég szerint az iPhone SE népszerű még az androidos telefont használók, az idősebbek, a kevésbé iskolázottak, valamint a férfiak körében.

A MixPanel korábbi felmérése azt is kimutatta, hogy az iPhone felhasználók 35%-a jelenleg is valamilyen 4 colos készüléket használ, szóval valószínűleg számukra is logikus választás lesz az iPhone SE.

Szóval összességében elmondható, hogy az iPhone SE annak ellenére, hogy nem egy izgalmas telefon, megmozgathatja a piacot.

3 hozzászólás
A hun
2016. 03. 31. @ 11:28
A hun képe

...ja, kegyetlen jó arány: 2 milliárd emberből pár millió darab...

PS: ...csak gratulálni tudok hozzá...

kpbendi
2016. 03. 31. @ 12:58

@A hun:

Sikerült elérned a demagógia újabb szintjét, csak gratulálni tudok hozzá.

Titi
2016. 03. 31. @ 13:54
Titi képe

Van egy gyanúm, hogy nem annyira a 4 colos kijelző, hanem az ára (ami kb. "visszaesett" a 3GS szintjére) mozgatta meg a piacot.

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!