Hibás lehet a MacBook Pro grafikus kártyája

[Appleinsider] Még nyáron hírt adtunk róla, hogy nagyobb mennyiségű hibás NVidia grafikus gyorsító került forgalomba. A vállalat 150-200 millió dollárt különített el arra, hogy ezt a problémát kezelje. Számos gyártó beépítette ezeket a grafikus gyorsító egységeket a számítógépekbe, köztük az Apple is.

Az Apple azonnal felvette a kapcsolatot az NVidia-val és úgy tűnt, hogy a Mac-ekkel nem lesz gond. Azonban az Apple ezzel nem elégedett meg. Házon belül vizsgálatot indított és kiderítette, hogy a "8600M GT"-s kártyával felszerelt MacBook Pro számítógépeivel lehetnek gondok. Akiknek ilyen gyorsítóval felszerelt rendszere van és az kettő éven belül meghibásodik, az Apple ki fogja cserélni még akkor is, ha a számítógép garanciája már lejárt.

Az érintett MacBook Pro számítógépeket 2007 májusa és 2008 szeptembere között gyártották, beleértve a következő típusokat:
- MacBook Pro (15 collos, 2.2/2.4GHz)
- MacBook Pro (17 collos, 2.4GHz)
- MacBook Pro (korai 2008-as kiadás)

Hogyan ismerhetjük fel a hibás rendszert?
A meghibásodott kártya eltorzíthatja, összezavarhajta a kijelzőn megjelenített képet. Esetleg teljesen megszünhet a megjelenített kép mind a beépített, mind a csatlakoztatott külső kijelzőn (természetesen bekapcsolt állapotban).

Mit lehet tenni?
Az USA-ban az Apple megkért minden olyan felhasználót, akinek a gépe érintett és a hibát észlelték, hogy keresse fel a legközelebbi Apple márkaboltot, vagy márkaszervízt egy felmérésre. Egyelőre még nem tudjuk, hogy itthon mi lesz a hibás gépek kezelésének módja. Aki esetleg minderről megtudna valamit, kérjük írja meg nekünk a következő címre: admin[kukac]beszeljukac.com
36 hozzászólás
Nadilas
2008. 10. 13. @ 13:13
Nadilas képe

Görgetésnél a kép-"elcsúszás" beletartozik a fent említett hibalehetõségekbe?

iNtelligent inside
2008. 10. 13. @ 13:57
iNtelligent inside képe

Nem csak hibás, az is!
Nadilas: bele.

iNtelligent inside
2008. 10. 13. @ 13:58
iNtelligent inside képe

Lemaradt 1 szó: nem csak hibás lehet, de az is.

holiday
2008. 10. 13. @ 14:35
holiday képe

ezennel lehullt a csíközódós/kontrasztelcsúszós 'feature'-rõl is a lepel (amely nem a kijelzõ, hanem szoftveres, néha elõjövõ hiba)

mondtam, hogy pfuj nV :)

robci
2008. 10. 13. @ 14:53
robci képe

hm, akkor lehet, h a 3D alatti állandó fagyás, túlmelegedés végre nem szoftveres hibaként elutasítandó, nem garanciás dolog, hanem talán megis csinálják majd. remélem, habár.... :)

unregistered
2008. 10. 13. @ 14:53
unregistered képe

itthon is remélem korrektek lesznek... ugye? :S

Geo623
2008. 10. 13. @ 16:06
Geo623 képe

Ennyit az NV áldásos tevékenységérõl.....egyre xarabbak a kártyái....

holiday
2008. 10. 13. @ 16:19
holiday képe

unregistered: csak egy szó, HDSys.

robci
2008. 10. 13. @ 18:10
robci képe

hihi, hát ettõl félek én is :D
bár amióta az almárium új helyre költözött voltam egyszer, és halál korrektek voltak, szó nélkül cserélték a töltõmet, be kell vallanom meg is lepõdtem...
úgyhogy bízzom benne, h ezügyben is korrektség lesz

tamasdragon
2008. 10. 13. @ 18:22

Hátha az enyém nem hibás. Naaaa, lécci léccci léccci.

drop out
2008. 10. 13. @ 18:25
drop out képe

Hmmm! Nekem a 7-es iTunes fagyizott videólejátszásnál. Mostanában + az ablakok felsõ sarkainál egy árnyék derékszöget csinál néha a lekerekített szélekbõl. Naés a DVD néha akadozik film nézésekor. KEZDJEK GYANAKODNI???

Geo623
2008. 10. 13. @ 19:03
Geo623 képe

Amikor nekem lassul be a zene iTunes alatt Win Vistan akkor én valyon mire gyanakodjak egy ATI kártyával a gépben? Megmondom mire szoktam : úgy hívják MS Vindóz!!!! Az MS egyébként új szintre lépett a frissítéseivel : szétkúrta a saját oprendszerét:D Itt tartunk 2008-ban. Ezekután én nem veszek többet hivatalos win-t, de még a Win 7-est sem fogom.......jelen helyzetben.

kemeng
2008. 10. 13. @ 19:24
kemeng képe

Hat ez pontosan a mi gepunk....

kemeng
2008. 10. 13. @ 19:25
kemeng képe

Varjam mikor adja be a kulcsot?

GeForce 8600M GT:

Chipset Model: GeForce 8600M GT
Type: Display
Bus: PCIe
PCIe Lane Width: x16
VRAM (Total): 256 MB
Vendor: NVIDIA (0x10de)
Device ID: 0x0407
Revision ID: 0x00a1
ROM Revision: 3175

etnevel
2008. 10. 13. @ 20:08

Az enyém már beadta! garanciális alaplapcsere után 1 hétig mûködött, majd újra sötétség a képernyõn...

zsoltika007
2008. 10. 13. @ 20:20
zsoltika007 képe

Hát ez baromi jó... Ezek után csak hackintosh. Egyszer adtam ki ennyit almás gépért és ezt kapom. :s Tök jó hogy adnak garit (vagy itthon azt se ) de az tuti hogy az élettartama sokkal kevesebb lesz a trágya tokozás miatt.

BRinyo
2008. 10. 13. @ 20:21
BRinyo képe

Nem tudja az nvidia megmondani, mikor halnak be. Egyrészt, mert a teljes 65nm laptopszériát érinti, másrészt, van ami a mai napig bírja.
Érdekes lenne, ha 8xxx sorozathoz hasonlóan az apple az új macbook-ba is nv chip-et tenne...

ugoka
2008. 10. 13. @ 20:35
ugoka képe

Nem lepodnek meg ha ez egyfajta mosakodas lenne a holnap megjeleno gepek elott. Szerintem abban is nv lesz

Nadilas
2008. 10. 13. @ 21:10
Nadilas képe

Szeretnék hallani egy magyar képviselõ véleményérõl is.iJoe? Handras? Have any info?

Szabolcs
2008. 10. 13. @ 22:35

HDSYS a hivatalos képviselet, nem keverendõ össze a kereskedõkkel...

The Last Boy Scout
2008. 10. 13. @ 23:07
The Last Boy Scout képe

Sosem értettem, hogy mit keres egy nvidia vga egy grafikus és multimédia szegmensre pozicionált prémium kategóriás gépcsaládban.
Najó, kissé túloztam, én is ismerem a profitmaximalizálás kifejezést.

(aki nem ismerné a jelentését: szalonképes kifejezés arra, hogy valaki az anyját megb*szná 50 centért)

holiday
2008. 10. 14. @ 00:34
holiday képe

EDM az MBP egy mindenes, hordozható munkaeszköz. Igaz, nem csústeljesítményû. Arra ott van a Mac Pro

tamasdragon
2008. 10. 14. @ 01:57

Az egész alaplapot cserélni kell, ha ez tönkremegy?

tamasdragon
2008. 10. 14. @ 01:59

Azt nem tudja valaki, hogy honnan tudnám megállapítani,hogy az enyém beletartozik-e ezekbe? Mármint az oké, hogy ez is mbp 2,4-es de alig egy hónapos. Nem lehet, hogy akkor ez már megússza a dolgot?

zsoltika007
2008. 10. 14. @ 02:36
zsoltika007 képe

Attól függ mikori gyártás. Az hogy mikor vetted még semmit sem jelent.

tamasdragon
2008. 10. 14. @ 13:52

És azt honnan tudhatom meg, hogy mikori gyártás?

tamasdragon
2008. 10. 14. @ 14:19

Nincs valami tuti teszt, hogy minél elõbb kiderüljön baj van-e?

kovik
2008. 10. 14. @ 16:58

Hát nekem június közepe óta van meg a mbp, úgyhogy nagy esélyem van rá hogy nekem is rossz jutott. Amúgy tényleg jó lenne tudni hogy minél elõbb kiderüljön van-e valami gond. Mert én mondjuk még nemigazán vettem észre semmit. Max annyi, hogy van hogy netezek, és mikor betölt egy oldal, némelyik betû olyan mintha félkövér betûvel lenne írva, de ha kijelölöm, akkor utána rendesen mutatja. Nem mindíg van gond, de sokszor, meg eleinte nem tûnt fel.

iJoe.
2008. 10. 14. @ 23:10
iJoe. képe

"Azt nem tudja valaki, hogy honnan tudnám megállapítani,hogy az enyém beletartozik-e ezekbe? Mármint az oké, hogy ez is mbp 2,4-es de alig egy hónapos. Nem lehet, hogy akkor ez már megússza a dolgot?"

Ez attól függ, hogy elromlik-e két éven belül. Nincsen gyártáshoz kötve. Néhány ezer csomag NVIDIA chipnek bepárásodott a csomagolása, nem volt megfelelõen szigetelve, és bizonyos idõ után kimúlik. Nálunk nyáron kezdtek el jelentkezni az ügyfelek ilyen hibával. Már akkor sejteni lehetett, hogy típushiba lesz, úgyhogy ingyen cseréltük a garanciából kifutó ügyfeleknek is.

"Szeretnék hallani egy magyar képviselõ véleményérõl is.iJoe? Handras? Have any info?"

Igen, ahogy azt október 10-én kiírtuk a weblapra, itthon is él a csere lehetõség. Akinek ez a hibajelenség elõfordul, az jogosult cserére. Mivel az Almárium nem ad cseregépet, így ezt a viszonteladótól lehet igényelni.

A videókártya ugyebár az alaplapra integrált, így új alaplapot küld az Apple, amelyre újból egy év garancia lesz, illetve a vásárlástól számított két évig továbbra is jogosult marad a vevõ ilyen hiba esetén. Fontos eltenni a szerviztõl kapott papírokat, mert hajlamosak 3 hónapos garanciát emlegetni, amely azonban Magyarországon minden esetben minimum egy év.

A hibajelenség esetén egyébként a gépek többnyire totál használhatatlanná válnak, vagy egyáltalán nincs kép, vagy teljesen szétesik. Annak van szerencséje, akinek csak szétcsúszások vannak.

Nadilas
2008. 10. 14. @ 23:18
Nadilas képe

Köszi a részletes információt. Az általad szerencsésnek bélyegzettek ha jól sejtem nem jogosultak az alaplapcserére. Tehát ha soha nem "csukja be a szemét örökre" a gépem, akkor tovább élvezhetem a hetente párszor széthulló paragrafusokat world-wide? :)

iJoe.
2008. 10. 14. @ 23:25
iJoe. képe

Dehogynem. A torzult videós gépek is jogosultak cserére. Csak õk tudják használni a gépüket, nem egy fekete kijelzõt kell nézniük.

Nadilas
2008. 10. 15. @ 00:35
Nadilas képe

Akkor úgy érzem lesz egy ugrásom pestre. Számlástul mindenestül ha berongyolok hozzád a boltba akkor ez elintézhetõ? (cseregép, átfutási idõ és hasonlókra lennék én igazából kíváncsi)
Mivel nem egy állandósult hibáról beszélünk nem árt, ha nyomkodom néha a shift-cmd-3-at, gondolom.
Köszönöm a válaszokat!
Ha szükséges lesz, akkor e-mailben megkereslek a részletekkel.
Üdv.

santa
2008. 10. 15. @ 17:12

innen lehet megtudni, hogy mikori a géped:
http://www.coconut-flavour.com/coconutidentitycard/index.html

természetesen az én 17esem is szar, néha scrollnál szemetel meg 2x eltûnt már a kép is...
bravó...

Zvi
2008. 10. 15. @ 18:22
Zvi képe

De kurvajó, az enyém 07 június...

kovik
2008. 10. 15. @ 19:46

Az enyém 2008 áprilisi :(
Szerintetek mekkora esély van rá hogy gond lesz vele? Nem lehet cseréltetni benne a karit akkor ha csak a gyártás ideje esik bele? Mert végülis azon kívül, hogy néha van olyan hogy valamelyik veblapnál a betûk olyanok mintha ki lennének emelve, nem volt még vele gond, de már maga a tudat is frusztrál, hogy lehet hogy gond lesz vele.

iJoe.
2008. 10. 15. @ 20:31
iJoe. képe

"Nem lehet cseréltetni benne a karit akkor ha csak a gyártás ideje esik bele? "

De lehet. Az Apple a körülbelüli gyártási idõket tájékoztató jelleggel tüntette fel. A cserére a hibajelenség megléte ad alapot.

"Akkor úgy érzem lesz egy ugrásom pestre. Számlástul mindenestül ha berongyolok hozzád a boltba akkor ez elintézhetõ?"

A cserét a szerviz végzi. Csak meg kell mutatni nekik a gépet - ezt természetesen mi is el tudjuk intézni -, de nem kell ott hagyni. (Javaslom persze az e-mailes kontaktot, mert fórum alapján nem nagyon tudunk ügyintézésbe kezdeni.) Ha megjön az új alaplap, akkor kell ismét eljuttatni. A gép még használható, tehát nem fogja benn tartani a szerviz.

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!