Érkezik egy teljesen új Mac Pro és új iMac is

FRISSÜLT A MAC PRO

Az Apple frissítette a Mac Pro-t és elárulta, hogy merre tart a cég az asztali számítógépeivel a jövőben.

Az Apple olyat ma csinált, mint csak nagyon ritkán szoktak: beavatták felhasználóikat a terveikbe. A cég meghívta John Grubert, a Daring Fireball blog szerkesztőjét és néhány társát az Apple főhadiszállására, ahol interjút készíthettek a cég több felső vezetőjével is.

Ebből az interjúból sok érdekesség kiderült az Apple jövőbeli termékeiről, de mielőtt belevetnénk magunkat, nézzük meg, hogy mit tud az új Mac Pro!

Az alapmodellben mostantól nem egy 4 magos Xeon processzor van, hanem egy 6 magos és a grafikus gyorsítója is erősebb lett. A korábbi AMD G300-as helyett mostantól egy G500-as mozgatja a pixeleket. A középső 6 magos modell is több maggal bővült, ezentúl 8 magos, valamint a grafikus gyorsítója D500 helyett D800 lett.

A CPU és GPU változásokon felül más nem változott, nincs USB-C és Thunderbolt 3 se az új gépekben. Ez szomorú hírnek tűnhet, de még közel sincs itt a cikk vége!

Térjünk át az interjúra. Gruber mellett Matthew Panzarino, Lance Ulanoff, Ina Fried és John Paczkowski volt jelen, az Apple-től pedig Phil Schiller (a cég marketingvezetője), Craig Federighi (szoftveres csapat vezetője) és John Ternus (a Mac hardver csapat vezetője) válaszolt a kérdésekre. Lássuk, hogy mi derült ki az interjú 90 perce alatt!

2017 után egy teljesen új Mac Pro érkezik

Schiller:

A Mac Pro kapcsán azt mondhatjuk, hogy a “teljesen újragondolás” fázisában vagyunk. Dolgozunk rajta. Van egy csapatunk, akik keményen dolgoznak a megoldáson és egy olyan kialakítást akarunk, amit gyakori javításokkal frissen tudunk tartani és elhivatottak vagyunk, hogy a legjobb, legjobban átgondolt asztali rendszerünket készítsük el, amit a magas igényekkel rendelkező professzionális felhasználóinknak készítünk.

A Mac Pro tervezése magába foglalja a moduláris dizájn értelmében a profi kijelző elkészítését is. Tudnod kell, hogy idén nem jelenik meg semmi ezek közül, még dolgozunk rajtuk. Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos, hogy olyat készítsünk a moduláris Mac Pro-t akaró profi felhasználóinknak, ami nagyszerű és ez tovább fog tartani, mint ez az év.

Közben tudjuk, hogy lesznek felhasználóink akik a jelenlegi Mac Pro gépeinket is meg fogják venni. Csak hogy tisztázzuk, a jelenlegi Mac Pro néhány felhasználónk igényeit kielégítette, de tisztában vagyunk vele, hogy nem az összesnek. Ebben semmi sem fekete-fehér, sok különféle felhasználónk van. Néhány számára ez volt az, amit akartak, míg másoknak nem.

Addig is frissítjük a meglévő konfigurációkat, hogy gyorsabbak legyenek és jobban megérjék a pénzüket. Ez nem egy új modell, ez nem egy új dizájn, ez csak egy frissített konfiguráció. Ezt megcsináljuk ezen a héten. Ezzel kapcsolatban elárulhatjuk a konkrétumokat is.

A processzort és a videokártyát is lentebb toljuk a palettán, hogy több teljesítményt kapjanak a vásárlásra kényszerülő felhasználóink a pénzükért, amíg elkészülünk a teljesen újratervezett rendszerrel.

Idén érkezik egy új iMac

Schiller elárulta, hogy idén érkezik egy új iMac, mely erősebb lesz a jelenleginél, mivel az asztali gép mellett döntő profi felhasználók többsége az iMac-et választja.

A dupla-videokártyás kialakítás miatt késik a teljesen új Mac Pro

Federighi:

Úgy gondolom, hogy sarokba szorítottuk magunkat. Egy olyan rendszert terveztünk, olyan videokártyákkal, amikről azt hittük, hogy azt nyújtják, amire szükségünk van és azt hittük, hogy jól működik majd egy két GPU-s architektúra. De ez nem nyújtotta azt a hőmérsékleti limitet, amire szükségünk volt. A munkaterhelések azonban nem olyan jól illeszkedtek, mint ahogy azt reméltük.

Az, hogy egy nagyobb, önálló GPU-t tehessünk be, egy más rendszerarchitektúrát kíván és több hűtést, mint amit a jelenlegi rendszer képes elviselni. Így nehézzé vált a változtatás. Ugyanakkor rengeteg felhasználónk áttért az iMac-re és úgy láttuk, hogy a következő generációs iMac-kel sokakat kielégíthetünk, akiknek a jelenlegi Mac Pro korlátozott volt. Ezen ötlet mögé sok energiával beálltunk.

Schiller:

Ahogy azt már mondtam, valami merészet készítettünk, amiről azt hittük, hogy megfelelő lesz a Mac Pro felhasználóink többségének. Aztán felfedeztük, hogy néhánynak nagyszerű volt és másoknak nem. Elég soknak, hogy más útra kell lépnünk. Egy jó dolog az Apple-ben az, hogy az évek során képesek voltunk megmondani, amikor valami nem az lett, mint akartuk vagy nem ért fel az elvárásokhoz. Nem féltünk bevallani ezt és keresni a következő választ.

Az Apple képes bocsánatot kérni

Schiller:

Nem megyünk bele, hogy jelenleg hogy állunk, csak abba, hogy egy igazán nagyszerű dolog tervezésére kértük meg a csapatunkat, bármennyi időbe is telik. Hogy olyat készítsenek, ami sokáig támogatható lesz és éveken keresztül frissíthető lesz a felhasználóinknak is. Szánni fogunk rá időt, hogy ezt megtegyük. A jelenlegi Mac Pro, ahogy azt már korábban is említettem, korlátozott a hőáramlás miatt és ez korlátoz minket a frissítésében. És épp ezért bocsánatot kérünk a csalódott felhasználóinktól, akik ezt akarták és megkértük a csapatunkat, hogy menjenek és tervezzék újra, tervezzenek valami nagyszerűt a jövőnek, azok a Mac Pro felhasználóknak, akik jobb bővíthetőséget és kiterjeszthetőséget akarnak a jövőben. Az jobban egyezik majd többük igényeivel.

Van-e jövője a Macintosh-nak?

Schiller

Ez egy jogos kérdés és igazából ezért vagyunk itt, hogy ezt mindenek előtt tisztázzuk. Elhivatottak vagyunk a Mac-kel és nagyszerű tehetségek dolgoznak a Mac hardverén és szoftverén egyaránt, nagyszerű termékeket tervezünk a jövőre, amíg csak a horizont látszik. A Mac egy alap komponense az Apple termékeinek, beleértve a profiknak szántakat is.

Érdekességek

Kiderült néhány izgalmas részlet is, amik talán segíthetnek megérteni, hogy az Apple miért úgy döntött, ahogy:

  • A Mac felhasználók 15%-a használ gyakran legalább egy profi alkalmazást (video szerkesztés, zenekészítés, grafikus dizájn, szoftverfejlesztés, stb.), valamint a felhasználók további 15%-a használ legalább heti szinten egy profi alkalmazást. Ezt a 30%-ot tekinti az Apple profi felhasználóknak
  • Az eladott Mac-ek 80%-a hordozható
  • A profi felhasználók között is népszerűbbek a hordozható gépek, de az asztaliak között is az iMac vezet és nem a Mac Pro vagy a Mac mini. A Mac Pro eladások egy számjegyű százalékot tesznek csak ki.
  • A Mac mini nem szűnik egyelőre meg. Schiller: “A Mac miniről elmondhatom, hogy továbbra is fontos termék a felhozatalunkban és azért nem hoztuk ma fel, mert az átlagos és profi felhasználók egyaránt használják. A Mac mini továbbra is a felhozatalban marad, de ennél többet ma nem mondhatok el.
  • A cég profi alkalmazásai a jövőben is megmaradnak. Schiller: “Itt is erősen elhivatottak vagyunk. A Final Cut Pro X és a Logic X fejlesztésén is olyan csapatok dolgoznak, akik kizárólag a nagyszerű profi szoftverek felhasználókhoz juttatásán dolgoznak. Nem vesszük le a lábunkat a gázról.
  • A profi felhasználók egyre nagyobb része szoftverfejlesztő. Federighi: “Ha az Xcode letöltéseket vesszük alapul, lehetséges, hogy a szoftverfejlesztők a legnagyobb profi piacunk. Nagyon gyorsan növekszik és ez fantasztikus.
  • Egyelőre még nem tudni, hogy a teljesen új Mac Pro az Egyesült Államokban kerül-e összeszerelésre. Schiller: “Nem állunk készen arra, hogy erre választ adjunk. Későbbiekben boldogak lennénk.
  • VR felhasználásokra jobban megfelel majd a teljesen új Mac Pro. “Mire nem felel meg?” Federighi: “Például a BR vagy néhány nagy igényű mozi produkciós feladat, ahol a legtöbb szoftver olyan, hogy nem képes több GPU közt elosztani a feladatot, de egy nagy GPU-val jól boldogul.“
  • Az automatizálás a cég jövőjében marad. Federighi: “Úgy gondoljuk, hogy a szkriptelhetőség és az automatizálás rendszerben maradása szuper fontos.

Kicsit későn jött ez a frissítés, de legalább tudjuk, hogy nem ez a vége.

Te örülsz annak, hogy az Apple elárulta, merre halad?

20 hozzászólás
zoombeee
2017. 04. 04. @ 21:32
zoombeee képe

Szeretem a jelenlegi Mac Pro kialakítását, de a melóhelyen mi is sokat beszélgettünk arról, hogy ez sok felhasználónak kevés lehet. Ezért is örülök, hogy remélhetőleg, tényleg megújul a Pro vonal.
Amúgy az FCP 10 nagyon jól van optimalizálva (még Mac Minin is szuperül megy), de az AVID Media Compser is szépen fut, és az After Effects-et és a Motion-t is meg, meghajtjuk vele. :)
Szóval, várom az új Pro-t. :)

rdaneelolivaw
2017. 04. 05. @ 07:46

A legjobb APPLE hír 4 év óta.
:-)
Így nem kell váltanunk sokunknak Win-re.

rockjano
2017. 04. 05. @ 12:33

Az igazság az hogy ez sajnos inkább csak megmosolyogtató.

A mostani MacPro amit ha jól tudom nállunk már nem is árulnak mert kb. nem kell senkinek egy teljes design katasztrófa és már a legelejétől koncepcionálisan volt nagyon rossz.

Ez ugyanaz mint a vékony asztali iMac ami gyönyörű csak teljesen céltalan őrület egy asztali gépet vékonyra csinálni ami utána alig szerelhető.

A komoly gépet akarók nagyrésze már áttért Hackintoshra aki meg eddig nem az is átfog lassacskán. Egyre könnyebb egy Gigabyte alaplapos gépre MacOS-t telepíteni. System váltásoknál van gond de amíg nem akarsz nagyobb dolgokat frissíteni addig a gép teljesen jól működik és megbízható is.

Nekem a MacOS még mindig abszolúlt preferált egy akármilyen Win-el szemben de én többet Apple hardvert nem hiszem hogy vennék (esetleg a MacBook de az engem nem érdekel)

Az hogy szinte akárhány vinyót betehetsz egy gépbe és nem kell 4-et az iMac körül tartani mint most nekem, az hogy olyan hűtést teszel a gépbe amilyet akarsz, az hogy egy remek GeForce kártyát tehetsz a gépbe, tehetsz bele egy i7-es procit amit felhúzhatsz akár 4,5Gz-ig és mindez kb az Apple árainak feléért ezek akkora előnyök amivel nehezen fognak versenyezni...

Amúgy nagyon drukkolok nekik hátha a 10-es sorozatu Nvidia kártyákhoz is lesz végre mac-es driver :-), je meg a KabyLake-es procikhoz....

Titi
2017. 04. 05. @ 13:00
Titi képe

Az urak valóban így beszélnek, ahogy itt lefordítva megjelent?
Nem tudom komolyan venni őket.

opeter
2017. 04. 05. @ 13:45
opeter képe

Titi, menjél a Macrumorsa, ott vannak részletek illetve linkek a teljes interjúra.
https://www.macrumors.com/2017/04/04/apple-stresses-commitment-to-pro-users/

Itt a teljes szöveg:
http://daringfireball.net/2017/04/the_mac_pro_lives

Amúgy igen, egész jó a fordítás.

rdaneelolivaw
2017. 04. 05. @ 14:01

rockjano,

Egy dolgot nem veszel figyelembe, illetve legalább kettőt. :)
Az egyik, hogy komolyabb cég nem fog szarakodni Hackintossal, mert nincs rá support.
Egy rakat pro felhasználó nem váltott fekete hengerre, mert kicsit félrement maga a gép lényege, noha mérnöki tevékenységet nézve szuper lett a fekete kuka.
Zene-stúdiók, építészek és videoval foglalkozóknak elég nyűgös lett volna a váltás.
De vannak grafikusok, akiknek szintén elkél az erős gép.

Egy olyan cég aki egy ilyen cuccból berendel 20-25 konfigurációt, az nem fog baszakodni i7-es Hackintossal, neki brand gép kell, komoly supporttal. Érdekelne, hogy bármilyen hackintosh esetén ezt mégis hogyan oldod meg. :)

A másik, hogy MAC PRO nem véletlenül épül xeon cpu-kra, fontos a hűtés és a halk működés is. Biztosan tudsz olyan konfigot építeni szimpla i5 vagy i7 cpu-kkal amelyek halkak, de hogy teljes terhelésen felszállási engedélyt kell kérned majd Ferihegyről az is biztos.
Arról nem is beszélve, hogy amennyiben egy xeon cpu hajtva van, akkor sincs visszafogva a teljesítménye.

Persze nem azt mondom, hogy jelenleg nem tudsz egy komoly xeon-konfigot összerakni pc-alapon, = magyarán osx fog a cuccon futni, de akkor már a "'töredék ár" megint nem lesz igaz.

Szóval szerintem az almát ne hasonlítsuk a körtéhez (hackintosh)... :)
Vagy az iMac-et, Minit egy Mac Prohoz - ezek nem egy ligában versenyeznek.

Viszont a 10-es NVIDIA-ban én is reménykedem, hátha ez is támogatva lesz.
Valószínű, hogy igen, a CUDA miatt.

Az is nagyon örvendetes, hogy megszólalt az Apple a témában, pl a MACRUMORS fórumain kb lincshangulat van már a MAC-PRO topikokban évek óta.

rockjano
2017. 04. 05. @ 14:05

Azért a commenteket is érdemes elolvasni a Macrumorson elég találó...

Önmagában már az jó hír hogy az asztali Mac mint olyan egyáltalán még érdekli őket...

rockjano
2017. 04. 05. @ 14:07

"Apple has “great” new iMacs in the pipeline, slated for release “this year”, including configurations specifically targeted at large segments of the pro market."

..és a pro market tényleg iMac-et szeretne???

rdaneelolivaw
2017. 04. 05. @ 14:12

Egy profinak a megbízhatóság nagyon fontos, az iMac pedig...

Kizárt, hogy egy kicsi helyre összezsúfolt cucc olyan megbízható legyen mint egy rendesen hűtött.

rockjano
2017. 04. 05. @ 14:24

OK értem amit írsz de nem csak komoly cégeknek kell erős gép hanem akár otthon dolgozó grafikusoknak is mint becses személyem :-)

Egyébként tudok olyan nagyon komoly videóvágó stúdiót ahol szinte csak Hackintoshok vannak 8 magos i7-es procikkal meg hasonló finomságokkal és működik a dolog. Ami a komoly supportot illeti a főnök az aki karbantartja a gépeket telepítgeti stb...

Nem kell azért olyan baromi nagy support néhány számítógéphez, a legjobb ha ezt a stúdió házon belül meg tudja oldani... egyébként sincs idő szervízest hívni és egy jól összerakott Hackintosh legalább olyan biztos mint egy Mac. (egészen a system frissítésig az igaz de azt nem kell havonta)

Ami a hangot illeti ha jól választod meg a hűtést egyáltalán nem hangosabb a dolog, vagy legalábbis nem sokkal. Lehet hogy a MacPronál hangosabb de egy iMacnél pl. konkrétan nem és az is asztali gép. És most a túlhajtott 4,5 Ghz es i7-esre gondolok ami teljesítményében nagyon megközelití a Xenont töredék áron... Ez az érved szerintem nemigen működik.

Az igazság az hogy a Hackintosh és az igazi Mac sajnos nagyon is egy ligában versenyeznek és vannak olyan piacok ahol már nem az eredeti a nyerő. Ennek a legékesebb bizonyítéka pont az hogy erre Cupertínóban is kezdenek rájönni (nem kapcsolnak túl gyorsan mondjuk) pont ezért lesz a következő MacPro moduláris és egész más. A probléma az hogy az is baromi túlárazott lesz mint gyakorlatilag sajnos minden az Appletől...

Az oprendszerüket is folyamatosan rontják el egyre újabb finder egyre rosszabb a hardverkínálatuk meg nagyon szerencsétlen. Mindezt mondom úgy hogy 25 éve használok Mac-et (ezt is azon írom) és az oprendszert még mindig szeretem...

rockjano
2017. 04. 05. @ 14:27

Az én 2009-es 27-es i7-es imac-mmel is van gond...melegszik mint a fene valszeg ki kéne cserélni a hőpasztákat (asszem megoldom magam)

Már a 4. vinyót használja az is szerintem a meleg miatt van. A melegedés miatt a kijelző foltosodik.

Azt tudom mondani 8 év iMac használat után hogy nagyon rossz ötlet teljesítmény gépet monitor mögé építeni... ma már nem vennék ilyet...

rdaneelolivaw
2017. 04. 05. @ 15:01

Akkor ugyanazt mondod amit én.

Az iMac nem helyettesítheti megbízhatóság terén a Mac Pro-t, igazából a többség (aki nem épített Hackintosht) csak jobb hijján választotta azt a Mac Pro helyett.

Mindenesetre ha egy jó moduláris gépet kihoznak, mondjuk NVIDIA 10-es támogatással, rendes bővíthetőséggel, akkor már megérte az, hogy belátták ezt a cégnél.
Részemről nagyon örülök ennek, nem akarok win-re váltani, vagy hackintosh-okat építeni.
Brand Apple asztali gépeket szeretnék, rendes supporttal, betonbiztos működéssel.

Ez régebben megvolt. Az iMac és a MacMini nem ezen a vonalon halad.
Egy ilyen cég bőven megteheti, hogy van a termékpalettáján egy ilyen cucc, annyi zsetonjuk van, hogy 10 országot is megvehetnének kilóra, tehát a pénz nem lehet akadály.

rockjano
2017. 04. 05. @ 16:10

Igen egyetértünk...

Az iMac valóban nem alternatíva, a "szemetes" Pro meg úgy ahogy van egy tévedés. Ezt persze már akkor is mondták sokan amikor kihozták na de mindegy...

Egy rendes asztali torony kéne sok bővítőhellyel, PCI lukakkal rengeteg hellyel vinyóknak lehessen gépben RAID.
Magyarul egy erős PC csak Apple logóval és OS-el :-)

Csak valahogy én nem hiszek ebben. Biztos megint ki akarnak találni majd valami egetrengetőt, valamit amiről ír a sajtó mert az a fontos nem az hogy mi kell a profiknak legalábbis ettől félek.

Meg nem erre mennek, az a filozófia hogy vedd meg a gépet használd és ha kinőtted add el és vegyél tőlük új gépet.

Ezért nem lehet RAM-ot bővíteni a Miniben ezért van az új iMac összeragasztva ja és ott sem lehet a kisebben bővíteni. Teljesen idegen lenne egy ilyen MacPC az Apple mostani filozófiájától.

És nem lesz Nvidia 10 támogatás sem mert mostanság AMD videókártyák vannak minden erős Mac-ben mert az támogatja igazán a FinalCut Pro-t ami ugye meg nem megy csak Mac-en. Teljesen kizártnak érzek egy Nvidia támogatást ami azt jelenti hogy a Hackintosh építőknek is meg kell ragadniuk a 9-es sorozatnál... elég szomorú...

rdaneelolivaw
2017. 04. 06. @ 07:48

"Csak valahogy én nem hiszek ebben. Biztos megint ki akarnak találni majd valami egetrengetőt, valamit amiről ír a sajtó mert az a fontos nem az hogy mi kell a profiknak legalábbis ettől félek."

Itt már nem lehet majd tévedni.
Adott egy részben "félrement" 2013-as termék, és egy lényegében 2010 óta nem frissített cucc. A 2012-es sajtreszelőt hagyjuk, a CPU-kat kivéve ua mint a 2010-es.
Tehát ha szigorú vagyok akkor 7 éves időt kell befoltozni az Apple-nek.
A felhasználók egy része vagy az OSX miatt maradt Apple-fronton (pl. iMac), vagy épített hackintosht, vagy váltott a win világába.

Nagyon nagyot kell domoborítani most, hogy a termék ne bukjon meg.
Ergó azt gondolom, hogy rendesen szondáztatva lesz a "nép", hogy mit szeretnének. :)

rockjano
2017. 04. 06. @ 11:53

Remélem igazad lesz...

A nagyobb kérdés hogy igazában érdeke-e ez még az Applenek. Valljuk be azóta olyan elképesztően sikeresek amióta az iPhone úgy megy ahogy, anélkül lennének egy nich komputeres cég.

Szerintem az iPhone sem azért olyan sikeres mert annyira jó hanem mert zseniális a marketing mögötte, a brandépítés és a product sem annyira rossz azért. Meg mert mások... értsd nem Android.

Belefér-e ebbe az egészen más elveken működő pro piac kiszolgálása?

Az egyértelmű hogy innen rengeteg forrást... agyat vontak ki az utóbbi időben.

Lehet hogy megtartanák hogy ne mondhassák rájuk hogy csak kütyüket gyártó cég. Meg csak van egy nagyon jó oprendszerük. Nagyon remélem, sok dolog nagyon aggaszt az hogy egyre jobban ők akarnak kontrollálni mindent miközben a pro piac pont az együttműködésről szól hiszen alkatrészeket kell venni mindenkitől és abból építeni valamit...

Na majd meglátjuk... viszont az hogy az új gép csak jövőre jön... háááát nem tudom ebben mi tart ennyi ideig szerintem megint valami őrülettel készülnek.....

rdaneelolivaw
2017. 04. 06. @ 12:03

Fene tudja... olyat akarnak tervezni amelyet gyakran tudnak frissítgetni.
(lásd g5 és az inteles sajtreszelő masina)
Azért elő kell azt készíteni, hw-gyártókkal összedolgozni stb...

És nem utolsósorban valami türhető ház (design) is kellene neki.
Nem szabad elkapkodni. :)
Ha most kezdtek neki, akkor benne van a pakliban, hogy 1 jó év lesz mire kapható a cucc.

rockjano
2017. 04. 06. @ 12:04

Na majd meglátjuk!!!

Minden jót!!!

jano

_
2017. 04. 06. @ 12:23

Hat legyen... Probaljak ismet meggyozni a PRO felhasznalokat...
De az elmult evekben sok minden valtozott. (videos utomunkaban)
1) Linux. Az ingyenes Davinci Resolve is fut a linuxon. Autodesk Smoke/Flame Assist is. Cantemo (MAM) beepitett Vidispine transcoderrel - elboldogul mar egy 4 core-os (8GB RAM) CentOS7 gepen.
2) Hackintosh. Itt paran irtak a hackintoshrol. Komolyabb mediaholdingok nem fogjak hasznalni. Inkabb Win-re cserelik a munkagepeket. Annal is inkabb hogy a Quality Check (Tektronix Aurora/Cerify), transzkod (Vantage) is Win-es. Az elmult ket-harom evben a Z820/Z840 munkagepek szepen kiszoritotta a MacPro-kat a studiokbol es pld a TV csatornak promo osztalyaibol is.
FCPX-t is csak elvetve hasznaljuk. AVID v Premiere. Nem kell Mac. Az Apple a videos vonalat egy idore szepen atadta, eroltetve a hibas prosumer FCPX + MACPRO vonalat.
De ha lesz uj gep, szivesen megvizsgaljuk es ha elfogadhato lesz (bar a Z840 nagyon komoly gep) - es talan meg hasznalni is fogjuk a workflow-ban. De fanatizmus nelkul.

rdaneelolivaw
2017. 04. 06. @ 18:35
rockjano
2017. 04. 06. @ 18:48

Na ez tényleg jó hír. Az NVidia megemberelte magát. Rákérdeztek a CEO-ra múltkor és azt mondta hogy az Apple-re várnak a driverrel. AZt pletykálják hogy az Apple keze is benne van. Lehet ez már az előszele a MacPro-nak...

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!