szerző: beszeljukMac | 2012 május 17. @ 08:00

Hajlékony kijelzőket kezdett el gyártani a Samsung

A Samsung új, hajlékony OLED kijelzője iránt rengetegen érdeklődnek, és állítólag az érdeklődők között ott van az Apple is.  Az új technológiával készült kijelzők tömeggyártása a koreai cég szerint a második félévben indulhat meg.  A Koreából érkező jelentések…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

Fényképezés és iPhone: hiányzik egy gomb?

31 hozzászólás

Már az első iPhone megjelenésétől világos volt, hogy az Apple minél kevesebb dedikált gombot szeretne látni a telefonon. Időközben viszont az iPhone kamerájának a fejlődésével az is egyértelművé vált, hogy a cég a felhasználók első számú, mindig kéznél levő fényképezőgépének is szánja az iPhone-t. 

Az a baj, hogy ez a két alapelv ellentétes, és valamelyikből muszáj engedni, mert egyre több felhasználó szeretne egy exponáló gombot az iPhone-jára. 

Az iOS 5-ben lett egy megoldás a problémára, az új operációs rendszerben már az iPhone hangerő gombjával is elsüthető a fényképezőgép. A kompromisszumos megoldás első látásra tökéletesnek tűnik, azonban mégsem az. 

Először nézzük meg, hogy az egyszerű, kisméretű digitális fényképezőgépeket hogyan lehet a legjobban és legbiztonságosabban megfogni kép készítése közben. Ez az úgynevezett „rákolló” fogás, tehát a két hüvelykujj a fényképező alatt van, a két mutató ujj a tetején (az egyik az exponáló gombon), a középső ujjainkkal pedig kitámasztjuk a készüléket. Ez a fogás több szempontból is előnyös a kisméretű fényképezőkhöz.

Először is biztonságosan lehet megfogni így a készüléket, másodszor így biztosítható az, hogy az exponáló gomb lenyomásával a fényképező ne remegjen meg túlságosan. Ráadásul ha így fogjuk a gépet, valószínűleg az ujjaink sem lógnak majd bele minden második születésnapi fotóba. 

Az iOS 5 előtt gyakorlatilag lehetetlen volt így megfogni az iPhone-t, mivel a fénykép készítéséhez a képernyőt is meg kellett érinteni. Ezt a problémát a hangerő gomb kiküszöbölte, de ez még koránt sem jelent tökéletes megoldást, amit a következő kép demonstrál:



Az első probléma, amit rögtön látunk az az, hogy a kamera és a LED vaku teljesen rossz helyen van, a jobb alsó sarokban. Ezzel a kamera szemmagasság alá kerül, így a vaku alulról, felfelé eső szögben éri az arcokat. Ez egy kicsit olyan hatást kölcsönöz a képeken szereplő embereknek, mintha egy zseblámpát az arcuk alá tartva mesélnének rémtörténeteket kempingezés közben. Pár méter távolságból már nem okoz ugyan problémát, a LED vaku egyébként is csak 1-2 méteres távolságon belül használható ki rendesen.

A második probléma, hogy a telefon így nincs igazán biztonságos helyzetben. Az iPhone-t semmi nem támasztja, csupán a hüvelykujjakon fekszik, így könnyen kicsúszhat az ember kezéből. Ráadásul a hangerő gombot nem fényképezésre találták ki, így meglehetősen erősen kell megnyomni, ami további problémákat vett fel ezzel a fogással. 

A legegyszerűbb megoldás tehát, ha visszaváltunk a korábban említett „rákolló” fogásra. Nézzük meg, mi történik ilyenkor:



Jól látszik, hogy így biztonságosan meg lehet ugyan fogni a készüléket, de a jobb középső ujj teljesen eltakarja a kamerát. Ilyen szempontból tehát a lehető legrosszabb helyen van a hangerő gomb a képek készítéséhez. A legjobb megoldás az lenne, ha tenne egy gombot az Apple valahova a SIM-kártya tartója alá. Így a kamera fényképezéskor felülre kerülne, és biztonságos meg lehetne fogni a telefont, valahogy így:



Kellene nagyon az exponáló gomb?

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
phenomenon képe
phenomenon
mondta:
#1 - 2012. január 26. @ 08:22

Nem kell expó gomb. Megoldottam eddig is, ez pedig használható feature, nem kell más. Működik.

fr33m4n
mondta:
#2 - 2012. január 26. @ 08:47

Tegyék át a kamerát a másik oldalra, ami meg ott van, a kamera helyére, oszt´ kész. Mindenki happy:)

adamsky
mondta:
#3 - 2012. január 26. @ 09:20

forditva fogjatok a telefont...
a rakollo fogassal forditva kell fogni es a bemutato ujj azaz a kozepso pont az expo azaz a hangero + gomjara esik szertintem tokeletes...

snw
mondta:
#4 - 2012. január 26. @ 10:12

Nekem tök mindegy hol van, amíg nincs benne rendes vaku vagy kamera, addig csak vész esetére van. Csak tökéletes fényviszonyok mellett csinál épphogy elfogadható képet.
De azért kiváncsian várom mert jó lenne ha használható lenne.

JarodFree képe
JarodFree
mondta:
#5 - 2012. január 26. @ 10:15

az első probléma alapvetően butaság.

Amikor fotózol, akkor a képernyőt nézed és úgy komponálsz. Automatikusan pár centivel fentebb emeled a készüléket, ha úgy jobban tetszik a szög, csak a fenti gond miatt nem fogod lentebb fotózni a képet.

A vaku pedig jól láthatóan ilyenkor az objektív felett van, tehát még ha számítana is az a 5 milliméter, akkor se igaz, hogy alulról vakuzza az alanyt. :-)

Egyébként meg a szembevakuzás minden, csak nem előnyös :-)

A a másik két pontot még akár problémának is vehetnénk, de nem érzem a nagy jelentőségét. Ez egy telefon, fotó funkcióval, időnként ellősz vele egy egy képet. Soha nem fogod tudni hosszú fotózásokon előnyösen tartani. Ehhez túl kicsi és semmilyen fotózáshoz szükséges ergonómiai szabálynak nem felel meg. De szerintem nem is dolga. Arra ott vannak rendes fényképezők.

tom@SZ
mondta:
#6 - 2012. január 26. @ 10:26

Nekem is pontosan az jutott az eszembe hogy tegyék át a másik oldalra... És akkor a hangerő szabályzó gomb teljesen megfelel a fotózáshoz.

JarodFree képe
JarodFree
mondta:
#7 - 2012. január 26. @ 10:40

snw, őszintén remélem, hogy profi slr-t soha nem fognak belerakni :-D

Szerintem ezen a szinten nagyon jó képeket lehet vele csinálni.

urbijoe képe
urbijoe
mondta:
#8 - 2012. január 26. @ 10:46

én ezért nem használom a hangerőgomot,
http://urbijoe.hu/post/12646226265

fotóháber képe
fotóháber
mondta:
#9 - 2012. január 26. @ 10:54

JarodFree +1.
Aki nem az alany magasságának megfelelően tartja a telefont, annak úgyis mindegy. Amennyiben az említett rákolló fogással használod, a hüvelykujjad pont a hangerő gombjához esik. A többit rátok bízom...

raarka képe
raarka
mondta:
#10 - 2012. január 26. @ 11:06

Nekem balkezesként semmi bajom vele :D

llaszlo képe
llaszlo
mondta:
#11 - 2012. január 26. @ 11:33

Igaz nekem droidom volt, van, de több már nem lesz.
Azokon volt amelyiken volt gomb és volt amelyiken nem. Én sosem használtam mindig jóval egyszerűbb volt megnyomni a SW-es gombot. Akkor meg szinte tök mindegy, hogy hogyan fogom a telefont. Ja és a kamera meg a vaku sem felül és középen van, mint a fényképező gépeknél.

snw
mondta:
#12 - 2012. január 26. @ 11:45

JarodFree

azért mondtam hogy ha nincs más arra jó. Amint nem a telefonon nézi az ember a képet egyből szemcsés és életlen... kvázi gyorsan lefotózni valamit emlékeztetőül arra jó és
tök mindegy hogy tartja az ember.

JarodFree képe
JarodFree
mondta:
#13 - 2012. január 26. @ 13:22

snw: Egy jó kép ritkán arról szól, hogy 200%-ban mennyi rajta a zaj, de ha épp ez a fontos, akkor tényleg kevés egy mobil :-)

Akkor egy Canon 7D a minimum, vagy az új Nikon csodagép.

fabiano képe
fabiano
mondta:
#14 - 2012. január 26. @ 13:41

urbijoe _ Neked van igazad. En is csak ugy hasznalom, hogy alul helyezkedjen el.
Amennyiben felul van a hangeroszabalyzo az exponalaskor, akkor a kepet/videot 180º-kal elforgatja az OSX-en kivul, minden rendszer es program.
Ugy dobbentem ra, hogy tovabbkuldtem mailben a helyszinbejarasrol keszult fotokat, hogy a stab is azonnal lathassa a fontosabb reszleteket, es mindegyik el volt forgatva a wines gepek alatt.

Masreszt ez a "nem biztonsagos tartas", meg a "kitakarja a vakut", es egyeb komolytalan gondolatok. Minden eszkozt meg kell tanulni hasznalni. Tobbszor ereztem labilisnak a telefon helyzetet a kezemben, amikor a kepernyon kell fokuszalni, vagy amikor egy kezzel irok sms-t, mint akkor, amikor fotoztam vele. Ez nem egy fenykepezogep.
Rakjunk ra plusz gombokat persze... hogy ez eddig nem jutott eszebe az almas cegnel senkinek...
:)

fabiano képe
fabiano
mondta:
#15 - 2012. január 26. @ 13:43

Mar sajnalom is, hogy hozzaszoltam ehhez a teljesen ertelmetlen cikkhez es elvesztegettem ennyi idot.
:D

kiss.jano képe
kiss.jano
mondta:
#16 - 2012. január 26. @ 14:11

Az olyan hozzászólások, mint ami arról szól, hogy minek bele ez, minek rá az, minek tudjon ilyet is, meg olyat is (vegyél 1 millóért fényképezőgépet, ha fényképezni akarsz :D); azokon mindik kitágul a pupillám :D . Minek vesz az ember ilyen telefont? Miért cseréli szinte minden évente az iPhone-ját?
Ha már lehet vele fényképezni, akkor miért ne lehessen vele minél egyszerűbben, és jobban, szebbet. Pl.:ha elmész egy szüli napi buliba akkor mindig nálad van a fényképezűgéped is? nem örülnél ha tudnál az iPhone-oddal is jó képet csinálni, amin majd lehet nosztalgiázni?
Addig amíg nem változik az ára negatív irányba addig had fejlesszenek csak....

fabiano képe
fabiano
mondta:
#17 - 2012. január 26. @ 14:48

Itt nem az eszkoz fejletlensegerol van szo (kiveve az elforgatas hibajat), hanem a felhasznalo fejletlensegerol, aki ugy akar vele fenykepezni, mint egy fenykepzovel, ugy akar vele mozizni, mint egy hazimozival, ugy akar vele zenet hallgatni, mint egy hifin, ugy akar vele jatszani, mint egy konzolon, es ugy akar vele doksikat pakolgatni, mint egy irodaban, es ugy akar vele telefonalni, mint...
:)
Nehogymar ne lehessen megtanulni hasznalni a fenykepezo funkciot 5 perc odafigyeles utan. (hogy pl ne logjon bele a kezunk)
:)

valamiamerika
mondta:
#18 - 2012. január 26. @ 17:18

Szerintem meg a felhasználók elég sokat fényképeznek vele, és ha már beleraknak egy 8 megapixeles kamerát, akkor igenis lehessen vele kényelmesen fényképezni, akár kesztyűben is. Ha ehhez külön exponáló gomb kell, akkor legyen, sőt legyen kétállású, hogy a fókuszt is rendesen be lehessen állítani, ha már egyszer rárakják. És legyen NAGY, hogy rendesen meg lehessen fogni, felőlem akár a hátlapra is rakhatják, csak legyen jó helyen. Az iphone egy prémium termék, szerintem a dizájnerek igenis csak találjanak rá megoldást, ha már egyszer hivatalosan fotózásra is szánják.

Vagy találjanak ki valamit az exponáló gomb helyett, legyen gondolatvezérlésű, vagy áldozzanak fekete kakast holdas éjszakán, mindegy. MIndenesetre lehessen kényelmesen, kesztyűben, bemozdulás-mentes képeket készíteni - nem kell hozzá sok szerintem. Persze meg lehet tanulni fejen állva is zongorázni, de minek.

JarodFree képe
JarodFree
mondta:
#19 - 2012. január 26. @ 18:00

És természetesen, közben főzze le a kávét, írja meg a házit. Ha már prémium termék, kérjünk ad-hoc hasraütve mindent és ha nem tudja, akkor szar!

nagysuhi képe
nagysuhi
mondta:
#20 - 2012. január 26. @ 18:47

Az iPhone nem a fotózásra van kihegyezve, a 8 MPixel nem old meg semmit. Majd talán a következő generáció már jobb lesz, ahogy erről lehetett olvasni. Igaz, hogy nincs iPhone-om, de a mobilos fotózásról tudnék jó példát mondani. Nokia N8-am van, elég jó képeket csinál, de ahhoz is kell a megfelelő fény. Nemhiába kínálják a nagy fényerejű objektíveket aranyárban.

iRon képe
iRon
mondta:
#21 - 2012. január 26. @ 20:30

Siri, take a picture, NOW!

Ennyi ;-)

banix képe
banix
mondta:
#22 - 2012. január 26. @ 21:17

Hold Different... ismerős?

SaSee
mondta:
#23 - 2012. január 26. @ 23:42

@iRon: I'm bot much of a photographer
By Siri :D De nem volt rossz tipp

Reb képe
Reb
mondta:
#24 - 2012. január 26. @ 23:49

én is rendszeresen rosszul tartom :)

neszgy képe
neszgy
mondta:
#25 - 2012. január 27. @ 08:46

Bal kézzel is meg lehet ám tartani a telefont stabilan, szerintem 14 dekát egy kézzel meg tudtok tartani :) Amúgy jobb helye lenne tényleg a másik oldalon a kamerának.

BBK
mondta:
#26 - 2012. január 27. @ 09:51

...én naív meg azt hittem, hogy direkt rakta úgy az Apple a gombokat, hogy újításként, alulra kerüljön, ha szappan-telefon-szokás szerint bal felülre szeretném az optikát, így a fent bemutatott "ráfogásos/kitakarós" rákolló fogással úgy tudom atomstabilan tartani a telefont fényképezéskor, hogy nem kell a mutatóujjammal babrálni, gombot nyomkodni, ezáltal felülről instabillá tenni a készüléket, hanem a bal hüvelykujjammal tudom megnyomni az exponáló gombot. És én még azt gondoltam, hogy végre, egy zseniális megoldás, mivel így a gomb megnyomásával sem mozdítom be a készüléket, erre most kiderül, hogy az exponálógomb "hivatalos" helyének jobb felül kéne lennie?! :)))

Oké, viccet félretéve, nekem komolyan kényelmesebb, biztonságosabb tartást ad így fényképezéskor az, hogy két kézzel markolva a telefont a hüvelykujjal nyomva a gombot nem mozdul be a készülék.

fotóháber képe
fotóháber
mondta:
#27 - 2012. január 27. @ 10:10

Példának okáért, ha egy profi gépet nem tartasz stabilan, be fog mozdulni. Úgy gondolom, hogy minden eszközt tudni kell használni. Sok képet készítek az iPhone-ommal minden gond nélkül. Számomra nagyon jól használható.

Awiwa képe
Awiwa
mondta:
#28 - 2012. január 27. @ 12:51

@fotóháber - ott a pont :D

JarodFree képe
JarodFree
mondta:
#29 - 2012. január 29. @ 10:46

Pár példa azoknak, akik szerint az iPhone-nal nem lehet fotózni, mert 200%-on sok a zajpixel.

http://www.flickr.com/photos/52096016@N03/

hagel képe
hagel
mondta:
#30 - 2012. január 30. @ 08:30

A Nokia megoldotta a gondot már az N8-nál.
Azután tovább folytatta az N9-el és Lumiákkal...

Azért tették középre a kamerát, mert nem fox rámarkolni az tuti.

Nekem (en)nyolc! :-)

hagel képe
hagel
mondta:
#31 - 2012. január 30. @ 08:39

Mellesleg igen is kell a kamerás mobil!!!!
Statisztika szerint a mostanában készült otthoni-ismerőseim-stb képek nagy többsége kamerás mobillal készült.
Megszoktuk, megszerettük és napi szinten használjuk. /én is helyszinelésnél, stb.../
Ha tehetem akkor persze én is a Pentaxot használom.

/kellően-/Jó Kamera mobilba: Igen!

Tablettre: Nem! /gondolom azért raknak bele, hogy a 4 dolláros modulért is elkérjenek +20 dodót./

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)