Egy kicsit bővebben az iPhone 4S kamerájáról
Az iPhone 4S új, 8 megapixeles kameráját már többször emlegettük az október 4-ei bemutató előtt és utána is. Az új hátlapi kamera az ötödik generációs iPhone egyik legnagyobb újítása, a 8 megapixeles fotók készítése mellett 1080p-s videókat rögzíthetünk vele, és ez még nem minden…

Nem csak a megapixelekről van szó
Az iPhone 4 öt megapixeles kamerájához képest tehát 60%-kal több képpontot kapunk az új telefonnal készített képeken, de az új kamera nem csak ebben hoz újítást.
Az egyik újdonság az f/2.4-es objektív, ami az elődhöz képest 73%-kal több fény befogására képes, és 5 különböző lencséből áll.

Az új kamera kapott egy infravörös szűrőt, így sokkal jobb lett a képek színhűsége. Megújult a fényérzékelő szenzor is, sokkal érzékenyebb lett és rövidült az expozíciós idő is. Ez azt jelenti, hogy az új kamerával készült képek gyengébb és jobb fényviszonyok között is szebbek lesznek.
A lencsék egyharmaddal lettek gyorsabbak, így a képek készítése gyorsabb a korábbinál .
Több újdonság érkezett az iOS 5-ös szoftverfrissítéssel is. Mostantól a hangerőgombokkal is tudunk fotót készíteni, ráadásul közvetlenül a Camera appból szerkeszthetjük az elkészült képeket. Újdonság az is, hogy ha lezárt képernyő mellett duplán kattintunk a Home gombra megjelenik egy kamera ikon, amivel azonnal hozzáférünk a kamerához.
Arcfelismerés
Új funkció az arcfelismerés, ami csak az iPhone 4S tulajdonosoknak lesz elérhető, mivel szükséges hozzá a kétmagos A5-ös processzor teljesítménye. Az iPhone 4S akár 10 arcot is képes lesz felismerni egy fotón, és ezekre fókuszálva készíti el a képet.
Az arcfelismerő technológiát a svéd Polar Rose cég fejlesztette ki, amit az Apple tavaly vásárolt fel 29 millió dollárért.
HD videók
Az iPhone 4S elődjével szemben már 1080p full HD videókat is képes rögzíteni, 30 képkockával másodpercenként. A HD videók minőségét javítja az új fényérzékelő szenzor, és az új objektívnek köszönhetően a rögzített videók jóval világosabbak és pontosabbak lesznek.
Az egyik legnagyobb újdonság a valós idejű videóstabilizátor. Az új funkció csökkenti a remegést, ami sokszor problémát jelent az okostelefonokkal készült videóknál. A képstabilizálás az iPhone 4S giroszkópját használja fel.
Az iPhone 4-ben már lehetőség volt arra, hogy a képernyőt érintve változtassuk meg a videó fókuszát. Ez a funkció szintén továbbfejlődött: ha olyan videót rögzítünk, ahol az elő- és háttérben is van valamilyen tárgy vagy személy, akkor a képernyőre nyomással változtathatjuk meg, hogy éppen hova fókuszáljon a kamera.
A képekhez hasonlóan a videókat is rögtön a Camera alkalmazásban tudjuk szerkeszteni, de a komolyabb szerkesztési műveletekhez érdemes továbbra is az iMovie-t használni.
Korábban az Apple közölt pár elvileg érintetlen mintafotót, amik az iPhone 4S kamerájával készültek. Sokak szerint ezek szerkesztett fotók voltak, de legalábbis a lehető legjobb bevilágítás mellett készültek.
Az AppVV.com-nak viszont sikerült lőnie egy saját fotót az iPhone 4S-sel, ami már biztos, hogy nem volt szerkesztve (sőt valószínűleg a világítás sem a legtökéletesebb).

Az eredeti méretű fotót itt találjátok.
Na mit szóltok hozzá?
Ezt gondolták mások
Ezt nagyon sajnálom, de azért még maradok az i4-nél, majd jövőre..
Ezen a "saját fotón" nem látok semmi extrát.
Középen szépen rajzol még fényképező mértékkel is, de a széleken...remélem az csak egy kiadós kínai vacsora lencsére kenése miatt ilyen életlen. :-)
Ha a sebessége tényleg olyan kellemes lesz, akkor ezzel együtt is tökéletes eszköz emlékképek/videók gyártásához.
Csak egy javaslat: egy képrögzítő eszközről szóló cikket a megjelenés előtt legalább egyszer olvassa át valaki olyan akinek van ezekről egy kicsit átfogóbb képe. ;-)
Komolyan mondom, mit vártok egy bolhapiszoknyi kamerától? Meg a szenzor is marha kicsi, nem fog ez soha jobb képet adni, akármilyen hiper-szuper anyagból van a lencse. Ami a legjobban számít (ha van egy normális lencse persze) az a lencse mérete illetve a felület amin ez egész rávetítődik (szenzor). Elnézést a negatív kritikámtól, de ez kb. olyan parasztvakítás most, mint, hogy most már lehet vele Full HD-ben rögzíteni videót. Igen lehet, sőt kis hack-eléssel még 4K-t is tud. Sok sikert hozzá! :)
semmivel nincs jobb képe mint egy 60 ezres önképezős samsungnak ! Akkor inkább maradok a samsungnál :). Amúgy kb hozza a szintjét egy ilyen kompakt szarnak.
Azért egy mobilhoz képest elég jó a képminőség. Sőt, egy pár olcsóbb kompakt gépnél is szebb képeket csinál. Én ezt a kamera dolgot úgy közelítem meg, hogy sose lesz egy ekkora mini valamiből dslr szintű dolog, de nem is kell. Viszont simán jó ez a kamera arra, hogy ha már nálad van a telefonod mindig akár olyan helyeken is, ahova nagyobb fényképezőt nem viszel, ott kattintgass párat vagy éppen csinálj egy rövid videót. Nálam legalábbis kiváltaná a kompakt gépemet, amit most az első genes ájfón, amit használok nem tud...
Az igaz. De szerintem ez a szint már 4-5 Mpx-nél elérhető. Ennél jobb valóban nem kell egy telefonra. Ez kb. ugyanaz a dolog mint a képernyő felbontása. Nekem a 3GS-is elég szép pedig nincs akkora kijelzője. Na jó, tudom a 4-esé jobb, de annál már ekkora méretre tényleg nem kell jobb.
egy kis nevetes mindenkinek jar :D :
http://www.youtube.com/watch?v=aTg00wIijNY
Felmerül a probléma, hogy ki lehet-e majd kapcsolni a HD-t szoftweresen? Én nem szeretnék mindent úgy rögzíteni a nagy méret miatt, pl. Twitter Video feltöltésnél. Sokkal több helyet is foglal...
Nem szokásom kritizálni, de ezen a mondaton hangosan felnevettem:
"Új funkció az arcfelismerés, ami csak az iPhone 4S tulajdonosoknak lesz elérhető, mivel szükséges hozzá a kétmagos A5-ös processzor teljesítménye."
Na ne csináljuk már...hogy lehet ekkora hülyeséget leírni?
Csak 1 példa...Samsung U900-ban már volt...az olcsó fényképezőkről nem is beszélve...azok is biztosan kétmagosak...
Itt van egy ennél sokkal jobb cikk, amiben egy szakértőbb emberke objektívebb képet ad az 4S új kamerájáról.
http://www.sg.hu/cikkek/85011/mire_jo_az_iphone_4s_kameraja
Ez a mintakép egyáltalán nem meggyőző, sőt, inkább elszomorító.
Jockey: láttál már Nokia n8-as képeket?
Meg kéne nézned, pedig abban sem full frame szenzor van, mégis jó.
Én pl sokat használom a kamerát pl: jegyzetre,emlékeztetőnek, mintákra, ezekre pont jó hogy előkapod és lősz egyet.
Ettől független nem tudom ér e nekem annyit a siri és az új kamera hogy váltsak 4-ről.
milyen dolog az h csak a 4s en mukodik az arcfelismerés? az ötforintos kompaktok is tudják pedig nincs bennük kétmagos proci...
remélem hamar kijön erre valami cydiás tweak...
Sajnálom... Nokia N8 mééééég mindig a TOP-on van!!!!
Ciki, hogy a munkahelyemen a Canon és Nikon "szolgálati" gépeit "kisújból alázom" a zsebembe lévő géppel.
Ép hétfőre kell vinnem képet "hamisítás ügyben", mert sajna a hivatalos géppel készült felvétel "értékelhetetlen volt" az eljárásban.
Ha-ha-ha!!!
Ez a sok hülye telefon gyártó miért nem száll már le a fényképezőgépről. 50-60e-ért veszek egy fényképezőt és 100x jobb képet csinál. szánalmas mit küzdenek a 2-3mm-es lencsékkel
ed parker: láttam, de az szinte egy kisebb fényképező :)
Nemcsak a megapixelekről van szó, valóban. Itt egy komoly különbség a 4-es és a 4S között:
link
Hát ezaz... mit vártok tőle... én annyit amennyit a méret és forma megtartása mellett jelenleg ki lehetett hozni belőle... és azt kihozták!
Ha pedig nem tetszik a kép akkor kicsit manipulálok rajta a számítógépen és lesz**od magad! :) Úgy mint a kompakt gépemmel készített képeket is elég csúnyán fel lehet húzni egy kis fotómanipulációs tapasztalattal. :) Pl kis színkorrekció, és kis depth of field...
Mekkora ISO van a 4S kamerájában?




