Cserélhető RAM és CPU került a legújabb 21,5 colos iMac-be

Az iFixit szétszedte az új 4K 21,5 colos iMac-et, és felfedte, hogy elődjével ellentétben a legújabb iMac-ben már eltávolítható a RAM és az Intel Kaby Lake processzor.

A csapat az 1299 dolláros konfigurációt választotta, melyben 8 GB 2400 MHz DDR4 memória, Radeon 555 grafikai kártya, 2 GB VRAM és 1TB 5400 RPM merevlemez található.

A tápegység, a merevlemez és a ventilátor eltávolítását követően láthatóvá válik, hogy a memóriamodul két eltávolítható SO-DIMM foglalatban fekszik.

Ha kicsit tovább ásunk, már a garanciamatricák alatt megtaláljuk az Intel SR32W Core Kaby Lake processzort, mely egy LGA 1151 CPU foglalatban van, ami jelentősen megkönnyíti az cserét.

Ez hatalmas pálfordulást jelent az Apple részéről: a legutóbbi bővíthető memóriával rendelkező iMac a 2013-as modell volt, moduláris CPU pedig legutóbb a 2012-es iMac-ben volt. Az iFixit szerint a dologban az is szerepet játszhatott, hogy a Kaby Lake sorozatban még nincs fixen beágyazható processzor, bár tény, hogy az Apple kérelmezhette volna.

Az Apple hivatalosan persze továbbra is nem cserélhetőként listázza őket, hiszen a 27 colos modellhez képest (ahol a memória felhasználó által cserélhető) a 21,5 hüvelykesben jelentősen bonyolultabb az eltávolításuk. Akiket viszont ez nem tántorít el, azok nagyon fognak örülni annak, hogy megfelelő eszközökkel és instrukciókkal lehetséges.

Az eltávolítható RAM és CPU ellenére a számítógép csak 3/10 pontot kapott a teszten javíthatóság szempontjából, mivel viszonylag nehéz hozzájuk férni. A 2015-ös modellhez képest ez mégiscsak javulás, hiszen az 1/10 pontot ért el.

A cserélhető alkatrészeken kívül más, apróbb változást is lelt az iFixit csapata, többek közt cserélhető alaplapi elemet és 3,5 colos SATA merevlemezt, az LG-kijelző alatt pedig egy mikrofont a megszokott dupla helyett. SSD csatlakozó (későbbi Fusion Drive átalakításhoz) sajnos ebbe az iMac-be sem került.

0 hozzászólás

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!