Boldog Emoji napot! #2018

Idén is eljött július 17, a nap, ami a naptár Emojin látható.

Ennek ünneplésére az Apple bejelentette, hogy az iOS 12 végleges változata támogatni fogja az Unicode 11 szabványt.

Ez több mint 70 új mosolygó arcot jelent, melyek ősszel megérkeznek az iOS 12-t (és macOS 10.14-et és watchOS 5-öt és tvOS 12-t) futtató eszközökre.

Az új Emojik jobban támogatják majd a vörös és ősz hajat, a göndör frizurákat, a kopaszok is végre reprezentálva lesznek, valamint sokkal jobban fejezhetjük majd ki magunkat az ünneplő, könyörgő és fagyoskodó arcokkal.

Az állatok is bővülnek majd, lesz végre kenguru, papagáj, páva és rák is, az ételek közt pedig megjelenik a mangó, saláta, aprósütemény és még a kínai holdtorta is.

Az Apple ráadásul saját magát is Emojisította, illetve hogy pontosak legyünk Memojisította. Azt hiszem ennél jobban nem is kell megerőszakolni a magyar nyelvet. Mindenesetre a cég honlapján a teljes vezetői kar le lett cserélve Memoji arcokra a mai napra:

Az Apple persze nem egyedül ünnepli az Emoji napot, a Facebook is készült.

Az Emojipedia számolt be múlt héten arról, hogy a közösségi oldal a nagy nap közeledtével felfedte a Messengeren és Facebookon legnépszerűbb arcokat.

A top 6 leggyakrabban használt Emoji:

  • arc örömkönnyekkel
  • mosolygó arc szív alakú szemekkel
  • puszit dobó arc
  • születésnapi torta
  • piros szív
  • mosolygó arc

Azt is felfedték, hogy az elmúlt évben kétszer annyi ember küldött piros szívet, mint az előző év során.

A nagyobb országokra országra lebontva is megadták az Emojikat:

Arra is fény derült, hogy mely Emojikat használjuk a legkevesebbet:

  • vizilabdázó férfi
  • lebegő öltönyös férfi
  • egyes billentyű
  • újrahasznosítás
  • egérfej

Érdekességképp még azt is meg kell jegyeznünk, hogy napi több mint 900 millió olyan üzenetet küldenek Messengeren, amiben csak Emoji található.

Csodás korban élünk!

0 hozzászólás

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!