Az LG is beszáll az Apple OLED kijelző ellátásába

A Financial Times szerint az LG lesz felelős az Apple OLED kijelző ellátásáért az idei iPhone modellekhez.

A dél-koreai cég gyártotta az iPhone 8 és 8 Plus-hoz használt LCD kijelzőket is, de az OLED kijelzőkről eddig a Samsung gondoskodott az iPhone X számára. Az LG múlt héten be is jelentette, hogy semmi közük nem volt az iPhone X-hez használt OLED kijelzőkhöz.

Úgy tűnik, ez idén változni fog: a tervezett 5,8 és 6,5 colos modellek közül a kisebbikhez a Samsung, a nagyobbikhoz pedig az LG fogja gyártani a kijelzőt.

Már 2017 júliusa óta hallhattunk arról, hogy az Apple dollár milliárdokat fektetett az LG OLED technológiájának fejlesztésébe, de eddig úgy tűnt, hogy 2019-nél előbb nem tud rájuk ellátóként támaszkodni. Most azonban úgy tűnik, az LG összeszedte magát, és az idei év második felétől már képes lesz másodlagos ellátóként működni a Samsung mellett.

Az LG nemrég kicsit megütötte a bokáját, ugyanis a Google számára gyártott OLED kijelzők számos Pixel 2 XL felhasználó visszajelzése alapján beégésre hajlamosak, míg a Samsung által biztosított Pixel 2 és Pixel kijelzőkre jóval kevesebb panasz érkezett. Az Apple szerint viszont az OLED kijelzők hosszú távú használata során a kisebb beégés normálisnak mondható.

Az új iPhone X és iPhone X Plus valószínűleg szokás szerint szeptember-október környékén jelenik meg, és lehetséges, hogy egy 6,1 colos, közép árkategóriájú modellt kapunk melléjük LCD kijelzővel.

0 hozzászólás

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!