Az iPhone a legjobb mobil platform
[Macworld] "Egy dolgot biztosan kijelenthetek az NDA megszegése nélkül: az iPhone egyértelműen a legerősebb mobil platform." állította Kevin Hoffman, a .Net egyik vezető fejlesztője. Kevin elmondta, hogy a platform által nyújtott előnyöket még mindig nem használják ki a programok, de idővel valószínű alakulni fog ez is.
"A fejlesztők nagyon egyszerű módon hozzáférhetnek a készülék funkcióihoz. Nem csoda tehát, hogy az App Store-ban naponta kb. 1 millió dolláros forgalmat bonyolítanak le."
Hoffman azonban megjegyezte, hogy az Apple-nek változtatnia kell a fejlesztői szabályzatán, mert jelenleg a programozók egymás között nem beszélhetik meg problémáikat, nem segíthetnek egymásnak, nincs kiépült közösségük ahol továbbfejleszthetnék képességeiket. Ezek a szabályok valószínű útját állják a komolyabb programok fejlesztésének.
Ezt gondolták mások
Szerintem a simán engedélyezés nem lenne jó, mert lehetnek olyan progik is, amikre semmi szükség. Szerintem lehetne olyan, hogy az alkalmazás megmondja, hogy futhasson a háttérben, és amikor ezt a kérést intézi a rendszerhez, feldob egy ablakot, hogy tényleg engedélyezi? Pl ez nagyon jó lenne az AllRadio proginál, viszont az idióta progiknál, melyek csak a kapcsolatot akarják fenntartani a szerverükkel, zabálják az aksit, és a procit is. Igen is használják ki, hogy van egy Apple 3rd party szerver is, ami pont erre van, én ne szarakodjanak a háttérben.
Egyelőre azért nem veszek iPhonét, mert egy megveszekedett instant messenger sem képes a háttérben futni. Mi értelme van annak hogy ha msn-ezek, és közben meg akarok nézni valamit a telefonkönyvben, akkor diszkonnektálni kell az msn-ből... :S
Ehh ezt nem is tudtam, hogy ilyen taskvaltos uzemmodban fut csak ...
mekkora andörgraund dolog lehet már illegalitásba vonulni avval, hogy suttogva egy sötét sikátorban beszél két programozó az iPHONE-beli programírásról :)
Intrex: oops ezt én sem tudtam :D
"mekkora andörgraund dolog lehet már illegalitásba vonulni avval, hogy suttogva egy sötét sikátorban beszél két programozó az iPHONE-beli programírásról :)"
http://webmania.cc/bsa-borton-naplo/
Intrex: ha Te IM-re akarod az iPhone-t akkor ne vegyél akkor se, amikor már menni fog rajta!
Tudja valaki erre a választ: Miért tiltják a fórumozást?
Intrex: Webes klienst használok így nincs gond. (A Safari meg fut a háttérben.)
iNtelligent: Az Apple-nek a béta dolgokkal kapcsolatban van egy titoktartási baromsága (nem lehet róla beszélni, vagy bármit publikálni) és ez valamiért benne maradt az iPhone SDK-ban.




Igen, itt van sok minden, amin változtatniuk kéne. Pl. szerintem simán engedniük kéne a programok háttérben futását is.