A Psystar perét elutasította a bíróság: hamarosan bajban lehetnek
[Cnet] Néhány hónappal ezelőtt az amerikai Psystar cég "Apple klónokat" kezdett árulni úgy, hogy azokra még a Mac OS X operációs rendszer hack-elt változatát is feltelepítették. Az Apple beperelte őket és követelte az eladott rendszereik visszahívását. A Psystar nem ijedt meg. Felbérelt egy ügyvédet, majd monolpoliumi hatalomra hivatkozva beperelte az Apple-t. A tárgyalást augusztusra tűzték ki, majd különböző indokokkal elhalasztották.
A bíróság megvizsgálta a Psystar által benyújtott iratokat és elutasította a monopól ellenes perének kérelmét. A vállalatnak mostantól számítva 20 napja van arra, hogy valamilyen más módon győzze meg a bíróságot. A bíró egyébként a következőt állította a benyújtott anyagról:
"A védekezés képtelen volt olyan tényeket felsorakoztatni, amelyek alátámasztanák azon állítását, hogy az Apple operációs rendszere annyira egyedi lenne, hogy ne lenne valós, vagy potenciális versenytársa."
Amennyiben a Psystar képtelen lesz jobb indokokal előállni, a beadott perét végleg elutasítják és szembe kell szállnia az Apple szabadalmak és védjegyek megsértéséről szóló perével.
Ezt gondolták mások
vegyes érzelmek lehetnek apple oldalon...
"bíró úr kérem mi nem vagyunk ám monopol helyzetben..."
"mi az hogy nem egyedi és van versenytársunk, az osx-nek nincs párja!!!" ;)
"...az Apple operációs rendszere annyira egyedi lenne, hogy ne lenne valós, vagy potenciális versenytársa."
ez szerintem nem zarja ki, hogy legjobb legyen a piacon :-))semmi olyat nem mondott a biro, ami a "tvájszezeméjzing"-t kizarna :-))
Psystar most megszívta, ha csak os x lenne akkor lenne monopólium, de ott van a Windows meg a Linux, a Linux majdnem olyan jó mint a os x, és nem muszáj os x et használni úgyhogy nincs monopólium.
Psystar most megszívta, ha csak os x lenne akkor lenne monopólium, de ott van a Windows meg a Linux, a Linux majdnem olyan jó mint a os x, és nem muszáj os x et használni úgyhogy nincs monopólium.
Nem lett volna okosabb először beperelni az Applet, aztán ha megnyerik, elindítani a hackintosh értékesítést? :)




"A védekezés képtelen volt olyan tényeket felsorakoztatni, amelyek alátámasztanák azon állítását, hogy az Apple operációs rendszere annyira egyedi lenne, hogy ne lenne valós, vagy potenciális versenytársa."
Hehe, biztos gonosz Linuxos vagy Windowsos a bíró bácsi és lekommerszkakizta csóri epölóesikszet. Szerintem az Apple fog fellebbezni, hogy bebizonyítsák, miért tvájszezeméjzing az OS, mint más termékek!