szerző: beszmac | 2014 december 16. @ 13:44

Heti iSamurai MEGHOSSZABBÍTVA! iPhone 4/4s bekapcsológomb csere 3.990 Ft-ért!

A múlt héten megkezdett akciónkat közkívánatra és a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk december 21.-ig:) Természetesen továbbra is 1 órán belül, 3 hónap garanciával. Ez a javítás is, mint minden egyéb, nagy odafigyelést igényel, de…

Belépés
felhasználó:
jelszó (SOS):
jegyezd meg!

A 7”-es iPad a programozó szemével

6 hozzászólás

A kisebb iPadről szóló hírek már régóta foglalkoztatják a különböző Apple rajongóit. Sokan úgy gondolják, hogy a kisebb, 7-8"-es kijelző mellett mindenképpen meg kellene változtatni a kijelző képarányát, különben a felhasználói felület elemei túl aprók lennének, és ezzel megnőne a félrekattintások aránya.

ipad7

Egy iOS programozó, Joel Bernstein szerint erre nem feltétlenül lenne szükség. Bernstein a Gizmodon fejtette ki az elméletét a kisebb iPadről:

Bernstein szerint ebben az esetben úgynevezett „logikai pixelekről” kell beszélnünk. Az iPad első két generációjának egy pixele a Retina kijelzőn egy 2x2-es rácsnak felel meg. Az iPad logikai felbontása tehát most is 768x1024 pixel, ami a 9,7"-es kijelző mellett 132 ppi-t jelent. Az iPhone és az iPod Touch logikai felbontása 320x480, ami pedig 163 ppi-t jelent a 3,5"-es kijelző esetében.

Az iOS Human Interface útmutatója szerint az iOS eszközök kijelzőjének mérete ugyan különböző lehet, de az „ujjnyomat” átlagos mérete megegyezik. Ezt azt jelenti, hogy bármelyik eszközön futtatod az adott alkalmazást, kényelmesen tudod használni. Az alkalmazások érzékeny elemeinél ez az érintési „célterület” körülbelül 44x44 képpont.

Ez a 44 képpont az iPaden 0,33, az iPhone-on 0,27 hüvelyk. Ha eltekintünk a pixelsűrűségek közti különbségtől, a fejlesztőknek az iPades alkalmazásoknál 23%-kal nagyobb érintési célterületet kell készíteniük. Ez soha nem okozott problémát, az iPad kijelzőjének felülete ugyanis jóval nagyobb, így senki nem bánja, ha egy nagyobb „célpontot” kell eltalálnunk az ujjunkkal.

Az iPad pixelsűrűsége 7,85"-es átmérő mellett lenne az iPhone-hoz hasonlóan 163 ppi, nem véletlen tehát, hogy a legtöbb pletyka ekkora kijelzőt említ.

Így a 44 pixeles célpont pontosan ugyanakkora lenne, mint az iPhone esetében, tehát 0,27". Márpedig az ujjaink mérete – ahogy arra az Apple is rámutat – nem változik meg attól, hogy iPhone helyett iPadet tartunk a kezünkben.

Tehát az a helyzet állt elő – köszönhetően a briliáns előrelátásnak, vagy a vakszerencsének, hogy az Apple a használati érték csökkenése nélkül tudja módosítani az érintőkijelző méretét.

A helyzet azért ennyire nem egyszerű, néhány appot ugyanis érinthet negatívan a kijelző méretének csökkenése, így apróbb változtatásokra lehet szükség.
– A felhasználói felület néhány elemének fix méretűnek kell lennie. Vegyünk például egy vonalzót a képernyőn, aminek a bitmapje 132 pixel hüvelykenként. Ebben az esetben a kisebb képernyőhöz külön kell megrajzolni egy másik verziót.
– Ha egy alkalmazásban a javasolt 44 hüvelyknél pixelnél kisebb felhasználói elemek vannak, akkor a kisebb kijelző mellett nehézkesebb lehet az alkalmazás használata. A legtöbb fejlesztő azonban betartja az Apple útmutatóját, így ez a probléma szerencsére nem gyakori.
– Lehetnek olyan alkalmazások, ahol kiemelten fontos az érintés pontossága. Ezek az alkalmazások pontosan ugyanúgy fogják mérni a hibát, mint a jelenlegi iPad 9,7"-es kijelzőjén, viszont azok több pixelt fognak érinteni. Apróságnak tűnik, de ez komoly probléma.

Elméletileg tehát könnyen megvalósítható lenne a kisebb, 7,85"-es iPad elkészítése. Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy az Apple meg is fogja célozni a táblagéppiac alsóbb szegmensét.

Ezt gondolták mások

Oldalak száma: 1
iRon képe
iRon
mondta:
#1 - 2012. július 15. @ 17:52

"– Ha egy alkalmazásban a javasolt 44 hüvelyknél kisebb felhasználói elemek vannak, ..."

44 pixel! Nem mindegy :-)

iRon képe
iRon
mondta:
#2 - 2012. július 15. @ 17:55

Mellesleg nem értem ezt a hisztériát: ha valami jól működik iPhone méretben, akkor nagyoban miért lenne vele gond? Mármint felhasználói élmény szempontjából. A fejlesztőknek meg eddig is több felbontásra kellett készülniük univerzáls app esetében.

saabi képe
saabi
mondta:
#3 - 2012. július 15. @ 18:16

Hát igen, szinte minden alkalmazásban 44 hüvelyknél kisebb elemek vannak! :-)

beszmac
mondta:
#4 - 2012. július 15. @ 19:21

Valóban, javítottam, köszönöm!

battila képe
battila
mondta:
#5 - 2012. július 16. @ 17:02

Tehat jol ertem?
Vagy lesz kisebb, vagy nem, de akar nagyobb is lehet. Es ez vagy okoz gondot, vagy nem, de nem biztos, mert minden embernek mas meretu a keze, es mivel Steve Jobs meghalt, ezert nem tudjak kinek a kezehez igazitani a mereteket?

wanamac képe
wanamac
mondta:
#6 - 2012. július 16. @ 21:36

közölte a gépem hogy megtelt a merevlemez....

pedig csak egy új fájlt hoztam létre photoshop-ban...

nézem van vagy 100GB hel, hogy a tökbe?

Felbontás/méret
1280 in x 720 in

Van ilyen:D

1280 px x 720px így már sikerült:D

Oldalak száma: 1

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!

Felhasználónév
Jelszó
Megjegyezzem?
Lásson mindenki?
 
Kiemelt hirdetések
Hírek kategóriánként
Friss hírek
Új hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Népszerű hírek (újak)