2017 Q1: Cook végre boldog lehet

2017 Q1: rekord negyedévet zárt az Apple

A karácsonyi szezon végre bejött az Apple-nek.

Mielőtt nekiugrunk a kimutatásoknak, a két szokásos figyelmeztetés:

  • Negyedéveket az egy évvel korábbi negyedévhez van értelme hasonlítani, mivel az Apple egy ciklikus cég (2016 Q1)
  • A tőzsdei negyedév nem egyezik a naptári negyedévvel, itt 2017 első negyedéve valójában 2016 utolsó negyedévének felel meg

Pénzügyek

Az Apple 78,4 milliárd dollár bevételre tett szert, ebből a nettó profit 17,9 milliárd. Ez alapján a részvényesek részvényenként 3,36 dollár jutalékot kapnak. Egy évvel ezelőtt az Apple bevétele 75,9 milliárd volt, a profit 18,4 milliárd és a részvényesek is csak 3,28 dollárt kaptak papíronként.

Ezek a számok rekordok az Apple történetében, ez főleg a negyedévben bemutatott új iPhone-oknak köszönhető.

A bruttó árrés azonban csökkent, 38,5%-ra az egy évvel ezelőtti 40,1-ről. A bevételek 64%-a az Egyesült Államokon kívülről folyt be. Az Apple a részvényeseknek még papíronként 0,57 dollár osztalékot is fizet majd.

Eladott termékek

Az Apple jóval több iPhone-t adott el idén, mint tavaly. A cég 78,3 millió telefont adott el, míg tavaly csak 74,8-at.

A Mac eladások egy kicsit emelkedtek 5,4 millióra a tavalyi 5,3-ról.

Az iPad eladások pedig tovább zuhantak, 16,1 millióról 13,1 millióra.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy az ünnepi negyedévünk során az Apple az eddigi legmagasabb bevételt generálta és több rekordot is megdöntött. iPhone-ból, szólgáltatásokból, Mac-ből és Apple Watch-ból is rekordot állítottunk fel”, mondta Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. “A szolgáltatásokból befolyó bevételeink nagyot növekedtek az egy évvel ezelőttihez képest, ezt főleg az App Store rekord aktivitásának köszönhetjük. Továbbra is nagyon izgatottak vagyunk a jövőbeli termékeinkkel kapcsolatban.

Ezen a diagramon megnézhetjük azt is, hogy az Apple bevételeinek mekkora részéért melyik szegmens volt felelős:

Természetesen az iPhone a legnagyobb, de ami érdekes, hogy a szolgáltatások már beérték a Mac eladásokat. Ebből is látszik, hogy az Apple jövője nem a számítógépekben rejlik.

Jóslatok

Az Apple következő negyedévben szeretne 51,5-53,5 milliárd dollár bevételre szert tenni és megemelnék a bruttó árrést is 38-39% közé. Ez egy picit alacsonyabb az elemzői várakozásoknál, de legalább a cég már most felkészíti a tőzsdét 2017 második negyedévére.

Érdekességek

A tájékoztatón persze az Apple vezetői kérdésekre is válaszolnak, így mindig kiderül 1-2 érdekes apróság:

  • Az Apple-nek forgalomképes értékpapírokban és készpénzben 246,1 milliárd dolláros vagyona van
  • 231 milliárd dollárt telepítene vissza az Egyesült Államokba Tim Cook
  • Az Apple továbbra is évi 15-20 céget vásárol fel
  • Az Apple 60 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek – ez több mint 20 millióval több a 2016-osnál
  • Jelenleg 2,2 millió alkalmazás van az App Store-on
  • 18%-ot nőttek a szolgáltatások, idén már 7,2 milliárd dollár bevételt termelve (ez 400 millióval több, mint amit a teljes Facebook termelt ezen idő alatt)
  • A szolgáltatások hamarosan már önálló üzletágként is beleférnének a Fortune 100-ba
  • 150 millió felhasználó használja a fizetős iCloudot és/vagy az Apple Music-ot
  • Az Apple a következő négy évben megduplázná a szolgáltatásokat
  • Cook szerint az Apple kísérletezik a saját videotartalmak előállításával
  • 500%-kal emelkedtek az Apple Pay fizetések száma
  • 3x annyi felhasználó használja az Apple Pay-t
  • Több mint 1 millióan használják a CarPlay-t
  • Az Egyesült Államokban, Kanadában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és Japánban két számjegyű volt a növekedés iPhone eladásokban
  • Az iPhone 7 Plus a legnépszerűbb “Plus” iPhone valaha
  • Épp ezért az iPhone átlagos eladási ára 695 dollárra emelkedett a tavalyi 619-ről
  • A 200 dollár feletti tabletek között az iPad részesedése 85%
  • Az iPad eladások 19%-os csökkenése ellenére Tim Cook bizakodó
  • Tim Cook otthonában vannak HomeKit kiegészítők

További kimutatások a MacStories oldalán.

1 hozzászólás
Andireppi
2017. 02. 01. @ 20:28

nehezen hihető ez, semmi nem támasztja alá ezeket a számokat, azt mondanak mutatnak amit akarnak

Hozzá szeretnél szólni te is? Először be kell lépned!