A nagy Mactérés, felemás érzésekkel
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy mint sokan mások, hosszú éveket töltöttem el különböző Windows verziókkal. Mindig is vonzott a számítástechnika, gyermek fejjel egy Commodore 64-es számítógép volt az első. Az évek múlásával autodidakta módon váltam windows "szakértővé" (Power user). Én lettem a baráti köröm és a családom non-stop informatikusa.
Mióta családapa vagyok, szép lassan ráeszméltem, hogy a körültekintő tervezéssel és fáradságos fejlesztgetéssel összerakott asztali PC-met már nem úgy használom mint régen (játékra), sőt: egyáltalán nem használom.
A munka, család, gyerekek háromszög közepén már egyszerűen nem volt időm leülni otthon a gyors és csendes atomerőművemhez.
Rájöttem, hogy kihasználatlanul áll az íróasztal mellett a hatalmas teljesítmény.
Mikor első gyermekünk másfél éves lett, tudatosodott bennem a gondolat: nekem notebook kell.
A sors iróniája, hogy a rendszeresen járatott PC World nevű magazinban olvastam először az új Intel-es Macintosh-okról.
Lenyűgözött az erejük és letisztult szépségük.
Aztán 2007 nyarán egyszer csak betévedtem az Andrássy úti iStyle üzletbe és megláttam őt: egy fekete MacBook-ot. Szerelem volt ez első látásra.
Majd' másfél év telt el, folyamatos tipródással -váltsak/ne váltsak- és gyűjtögetéssel. Merthogy az Apple termékeknek tisztességesen megkérik az árát.
Közben persze olvasgattam a beszéljükmac fórumait, januárban még egy OSX tanfolyamra is elmentem az iStyle-hoz.
Így jött el 2008 szeptembere, amikor jó áron sikerült megválnom az otthoni PC-től, amin mellesleg egy teljes éve kifogástalanul működött a Windows Vista Ultimate.
Ez a tény -mármint a Vista problémamentes működése- kicsit el is bizonytalanított a váltást illetően.
Összegyűlt a notebook-ra szánt pénz, de azért futottam még egy kört PC-s vonalon is. A végére egy DELL XPS 1330 és a MacBook Black maradtak fent a rostán.
Az Apple terméke végül is a szépségével és BootCamp alkalmazással nyert.
Szóval belevágtam. Az első húúú, meg váááooo álmélkodások és sok pozitív élmény után, azért előjöttek negatívumok is. Nem is kevés, de erről majd egy kicsit később...
Igyekeztem igazságosan, egyenlő arányban pontokba szedni, hogy mi az ami nagyon tetszik, és mi az ami kevésbé a Macintosh-ban. Remélem a végére tiszta lesz a kép...
AMI TETSZIK:
- GYÖNYÖRŰ!
Véleményem szerint fekete színével, és letisztultságával a MacBook Black jelenleg a piacon kapható legszebb férfi notebook. Nem tudom, hogy az Apple-nek hogy sikerült ezt elérnie, de a belezsúfolt teljesítmény dacára egyetlen szellőzőnyílás sincs a gépen. Más PC-s notebook-ok leginkább egy börtöncellára emlékeztetnek a sok ráccsal, a MacBook meg teljesen sima. Összecsukva olyan mintha egy sima fekete A4-es iratmappával sétálgatnék.
- ERŐS!
A Windows Vista hardver értékelő hírhedt pontozórendszere 5,4-es átlagot adott rá (5,9 a maximum) ami megközelíti az eddig használt asztali PC-m pontszámát. Egyedül az alaplapra integrált videokártya lóg ki a sorból a maga szerény 3,8-as osztályzatával, de ettől nem is vártam többet.
- 64bites operációs rendszer
(Leopard OSX) amely képes kezelni a gépbe installált 4GB RAM-ot. Emiatt minden nagyon gyors és gördülékeny, az elindított programok azonnal életre kelnek. Nincs várakozás.
- MULTI TASK!
Egymás mellett rengeteg programot képes futtatni. Volt olyan eset, hogy 18-20 nyitott ablakom volt, körülbelül 15 program futott egyszerre és működött.
- NINCS VÍRUS!
Olyannyira, hogy vírusirtó szoftverre sincs sükség.
- iDVD!
Professzionális menüvel ellátott DVD lemezek pár perc alatt.
- EXPOSÉ!
Lényege, hogy ha az egér mutatót a képernyő sarkaihoz húzzuk, azok egy-egy speciális feladatot (desktop megmutatása, dashboard megmutatása, minden nyitott ablak megmutatása, az aktuális alkalmazás ablakainak megmutatása, képernyővédő indítása, képernyővédő tiltása) tudnak elindítani. Ilyenkor az alkalmazások ablakai vagy a dashboard widgetjei röpködnek a képernyőn. Nagyon látványos és egyben hasznos dolog.
- AKTÍV MEZŐK!
A gördíthető mezők azonnal aktívak lesznek, amint föléjük álltál az egérrel, nincs szükség rá, hogy külön megfogd őket, vagy rájuk kattints
AMI KEVÉSBÉ TETSZIK:
- ANGOL NYELV
A Leopard OSX-nek ugyan van magyarra lefordított változata, de ez verziószámhoz kötődik, így a jövőbeni frissítések telepítését meghiúsítja. Angol nyelvleckének nem rossz, csak én elvárom egy oprendszertől, hogy az anyanyelvemen szóljon hozzám, többek között ettől érzem magam otthon benne, nem pedig túristának.
- iLIFE CSOMAG MŰKÖDÉSE
A csomag programjai csak abban az esetben dolgoznak remekül össze, ha a multimédiás fájljaidat az elsőtől az utolsóig beimportálod a nekik megfelelő programba. Képeket az iPhoto-ba, zenéket az iTunes-ba, videókat szintén. Fájlrendszert és mappaszinteket egyik iLife program sem képes kezelni. Ha például egy készülő DVD-hez zenére van szükség, az iDVD rögtön az iTunes-hoz fordul. Nincs más lehetőséged.
Ha a zenék nincsenek beimportálva az iTunes-ba akkor a többi program sem látja őket. Ugyanígy, ha le akarod cserélni az asztal háttérképét a System Preferences azonnal az iPhoto-ban keresi a képeket. Ha nincsenek beimportálva oda, akkor olyan mintha nem is lennének a merevlemezeden.
- FINDER (a Mac intézője)
Szerintem katasztrofális. Alap dolgok hiányoznak: nem lehet csoportosan fájlokat átnevezni, nincsenek környezet függő menük, nem mutatja a kijelölt fájl meta adatait, nem lehet szerkeszteni a kijelölt fájl meta adatait (MP3-aknál dalszerző, stílus, stb, Képeknél kulcsszavak, készítési idő, stb).
Két egyforma nevű mappa egymásra helyezésekor a Mac OS X felülírja az eredeti mappát a benne lévő összes fájlal együtt, nem pedig egyesíti a két mappa tartalmát mint a Windows! (erre nagyon kell figyelni!)
- ABLAK KEZELÉS
Az ablakok buta módon méretezhetőek át, a jobb alsó sarkot megragadva lehet ezt megtenni (a Windows ablakai bármelyik oldaluknál vagy sarkuknál megfogva méretezhetőek, ami sokkal kényelmesebb.)
Nem lehet az ablak méretét egy gombnyomással maximalizálni, csak úgy hogy manuálisan megfogja az ember a jobb alsó sarkot és kihúzza. A zöld plusz jelre kattintva az ablak csak akkorára fog nőni, amekkorára épp szükség van. A gond az, hogy ennek méretét az oprendszer dönti el és nem a felhasználó. Érdekes... A futó program végleges bezárásához, vagy egy előugró menü alján kell bogarászni (Quit), vagy gyorsbillentyűt használni. Nem lehet egyetlen egérkattintással kilépni.
- SAFARI
Ha véletlenül kétszer teszed be ugyanazt a linket a könyvjelzőid közé, a safari simán végrehajtja. Az Internet Explorer 7 figyelmeztet, hogy ezt már megtetted egyszer, akarod-e lecserélni a már létező linket? Sok száz könyvjelzőnél ez nagyon praktikus. A fene se emlékszik rá, hogy az adott oldalt már eltárolta-e egyszer régebben...
- VIDEO
Sima .avi fájlokkal nem boldogul. Olyanokkal amit a windows media player probléma mentesen, mindenféle külön codec telepítése nélkül lejátszott.
- OPERÁCIÓS RENDSZER MÉRETE
A Windows Vista Ultimate (a Vista legteljesebb kiadása) kisebb helyet foglal el a merevlemezen minden extrájával együtt, mint a Leopard OSX. A Leopard közel 50%-al több területet igényel. Ez enyhén szólva meglepett.
- iPHOTO
Ha a képeimet az iPhoto-ban szeretném viszontlátni, akkor muszáj beimportálnom őket a programba. Ez az egyetlen módja annak, hogy az iPhoto kezelni tudja őket. Nem lehet könyvtárstruktúra szerint tallózni a képeket. A képek átnevezésekor, vagy bármilyen szerkesztéskor nem változtatja meg az eredeti fájlt, helyette egy másolatot készít a módosított verzióról és elhelyezi azt a saját könyvtárában.
ÖSSZEGZÉS
Egy dologra nagyon gyorsan rájöttem: bármit mondanak a Mac fanatikusok (elnézéseteket kérem), a Mac OSX nem jobb, mint a Windows. Közel sem igaz az Apple-nek az az állítása, hogy minden teljesen egyértelmű, és bárki gond nélkül tudja használni a rendszert.
El kell fogadni, hogy ezek a gépek sem hibátlanok. Illúzió azt hinni, hogy minden hiba nélkül működik és nincsenek problémák.
A Leopard OSX és a Windows VISTA véleményem szerint egy szinten van egymással, mindkettőnek vannak gyengéi és erősségei (lásd fent).
Jómagam nem vagyok elkötelezett egyik irányban sem: felhasználó vagyok, aki szereti úgy megoldani a feladatait, ahogy számára a legkedvezőbb.
Teljesen mindegy, hogy a megoldást az Apple, vagy a Microsoft szállítja-e. Akármennyire furcsának tűnik a régi Mac tulajoknak, a helyzet az, hogy bizonyos területeken a VISTA jobb, mint a LEOPARD (például Intéző vs. Finder, vagy Fotótár vs. iPhoto).
Amiben az OS X jobb, az a biztonság.
Szerintem ennek legfőbb oka (bármit is állítson az Apple), hogy a Windows-t futtató számítógépekhez képest a Mac OS X részesedése elenyésző. Nincs az az épeszű hacker, aki 94% helyett a maradék 6%-ra hajt. Maga a Mac OS X rendszer hasonlóképpen sebezhető, mint a Windows, így havonta jönnek ki hozzá a biztonsági frissítések.
Az Apple egyik legfontosabb érve a Macintosh-ok mellett, hogy előtelepítve, gyárilag egy rakás hasznos programot tartalmaznak. Ezek remek alkalmazások, nagyon szépek. Az alapvető feladatukat nagyon jól ellátják, de amint az ember testre szeretne szabni valamit, rögtön falakba ütközik.
A “think different” szlogen jól hangzik, egészen addig amíg lehetőség és nem kényszer. Amíg az ember pozitív gondtalanságot társít hozzá. Amikor szembe kerülsz egy viszonylag egyszerű feladattal (olyannal amit a Vista-ban simán meg lehet oldani a beépített funkciókkal) és rájössz, hogy a feladat megoldásához a Mac-en egy fizetős szoftverre van szükséged, akkor már nem olyan rózsás a kép. Szóval a “think different” a tapasztalataim alapján inkább így hangzik:
“think one way, and no way other”.
Akik switch-re készülnek...
Azok akik évek óta használják a Windows-t esetleg a Vista-t, és sikeresen kialakítottak maguknak egy munkakörnyezetet, azok nehezen fognak váltani. Semmi sem úgy működik ahogy azt a konkurens Windows-ban megszokták. Szóval Windows-os PowerUser-eknek nehéz lesz.
Jobb-e a Mac mint a PC?
Szerintem nem. MÁS. Mindkettő jól használható, mindkettőnek vannak hibái és mindkettőt be lehet úgy állítani, hogy tisztességesen működjön.
Váltanék-e újra?
A válasz egyértelműen: IGEN. Viszont korántsem a sokat dicsért Mac OSX operációs rendszer miatt. Most van egy gyönyörű és erős notebook-om, amin mindkét operációs rendszer futtatható. Élni és élni hagyni, szépen egymás mellett...
S. B. B.
Szigetszentmiklós, 2008. október 6.
Oszd meg saját történetedet másokkal
Az oldalainkon található történeteket mind tagjaink küldték be. Saját szavaikkal
szerették volna megfogalmazni mit jelentett számukra a Mac-re váltás, a switch.
Ugye te is szívesen olvasod ezeket a sztorikat? Bizony sok információ és tanács
van benne, amely minden leendő switcher számára hasznos lehet.
A te Mac-re váltási történetedet is szívesen meghallgatnánk. Oszd meg velünk és másokkal
is, hogy miért döntöttél az Apple rendszerei mellett. Mik azok a dolgok amik segítettek
a döntésben, mik azok a dolgok ami miatt másoknak is bátran ajánlanád a Mac-et.
Ahogy talán neked is segített valamelyik itt olvasott történet, új olvasóink talán éppen
a te sztorid miatt döntenek majd a Mac mellett.
Történetedet emailben küldd el nekünk a következő címre:
admin[kukac]beszeljukmac.com
Az email tárgyának add meg a következőt: "Mac-re váltottam".
Köszönjük!



