szerző: beszeljukMac | 2010 március 12. @ 06:47

Perrel fenyegei az iPhone versenytársait az Apple

A Fortune szerint az Oppenhiemer & Co. elemzője, bizonyos Yair Reiner egy helyzetjelentésben azt írta, hogy az Apple januárban magas szintű tárgyalásokat kezdett a jelentősebb telefongyártó cégekkel. A megkereséseknek az volt a kiváltó oka, hogy az Apple…

felhasználó:
jelszó (SOS):
megjegyezzem?
mindenki lásson?

Multitask terén hatalmas előrelépést jelent a Mac

26 éves labori adminisztrátor vagyok. Kilenc éves korom óta van számítógépem. Nem mondhatnám, hogy kihasználtam a gépeim teljes tudását, legalább is a kezdeti időkben nem. A C64 és az Amiga után kb. tíz évvel ezelőtt kaptam az első PC-met, amit akkor nagyon jónak tartottam (zeneszerkesztésre, iskolai programozási feladatokra és játékra jó is volt).

Az alternatív platformot sokáig az Amiga jelentette: miután elkezdtem dolgozni, megpróbálkoztam egy Amigás újrakezdéssel, de arra nem volt pénzem, hogy korszerű, jó teljesítményű gépet vegyek, így ez a próbálkozás nagyjából kudarcba fulladt. A PC-im is mindig le voltak maradva az aktuális csúcstól, de 2004 év végén sikerült összeállítanom egy elég ütős, játékra kihegyezett rendszert, amin ki élhettem az azóta …

A switch sztori itt folytatódik...

“...ehhez Mac-kell”

Én kb. három éve váltottam a munkám révén (tördelő-tervező vagyok, mindig is vágytam egy macre), és mondhatom, biztos, hogy az Apple itthoni hihetetlen piaci növekedése rajtam is múlott. Azóta a barátnőm is Mac-re váltott (mióta ez van neki), imádja a számítógépet, pedig előtte úgy volt vele, hogy akkor fog hozzányúlni, ha egy rendszergazda is van mellette, most pedig már ő mondja nekem, mi mindent lehet még a géppel csinálni); mi pedig a a gyerekeknek (3 van) Mac-eket vettünk.

A meglévő három PC-t pedig az iskolának ajándékoztuk, kezdjenek velük, amit tudnak. Közülük az egyik egy HP gép volt, Windows XP-vel, de sehogy sem lehetett vele boldogulni, és én sem tudtam vele mit kezdeni, …

A switch sztori itt folytatódik...

A Macintosh kifinomult és elegáns

A többséggel ellentétben, nem azért váltottam mert a Windows XP-t futtató PC-m folyton szabálytalan műveletekkel lepett volna meg. Egy gondosan (és főleg szerencsésen :-) összeválogatott hardveren, meglepően kevés problémával találkoztam szembe. Persze a tanulópénzt én is megfizettem, ennek ritkuló hajkoronám a tanuja. A Mac leginkább kifinomultságával és eleganciájával vonzott magához.
Így a "hiretelen felindulásból Macvásárolom" szindróma elkerült. Lassan és megfontolva léptem át az Apple világába.

Immáron több mint 1 hónapja boldog Mac mini tulajdonos vagyok.
Kezdetben felmerült más típus is (iMac/Power Mac) de indulásnak úgy éreztem ez is elég lesz.
Otthonra szövegeket szerkeszteni, levelezni vagy böngészni a neten tökéletes. A megfelelő bővítésekkel pedig akár …

A switch sztori itt folytatódik...

Elegem lett a Windowsból…

Sziasztok!

Szerintem azért váltottam, amiért mindenki. Elegem lett a 35-40 másodperces Alt-TAB várakozásokból, a teljesen váratlanul leálló, csak kikapcsolással újra indítható Windows-ból, az "Ismeretelen hibát észleltünk, dobj egy mailt a Microsoft-nak" képernyőkből. Mindezt egy 2,5 GHz AMD procis, 1,25 Gb DDR RAM-os pc-től. Köszi.

Nem is gondolkoztunk semmilyen más alternatíván, én vagyok a tipikus átlaguser kismama, nem fogok Linuxot tanulni, bocs. Ugyanakkor az volt a másik érv a Mac mellett, hogy az általunk használt Adobe és Macromedia programok Windows mellett csak Mac platformon futnak (Megjegyzem, ha a vásárlás előtt hallottam volna az Intel procis Mac-ekről, akkor is így döntöttem volna. Szerintem az Apple fogja a legigényesebb és legstabilabb Inteles …

A switch sztori itt folytatódik...

Sok-sok évnyi bolyongás után, hazatértem

Hello!

Kicsit hosszú lesz az áttérésem története, remélem közlésre érdemesnek találtatik.

Két héttel ezelőtt vettem meg életem első Apple gépét, egy eMac-et (1 Ghz, 768 Mb RAM, iSight kamera), és ma délután eldöntöttem: én több PC-t bizony nem veszek. Hogyan jutottem el eddig a sokak szemében eretnekségnek ható kijelentésig? Lássuk csak...

Mióta az eszemet tudom számítógép van a közelemben (na jó, olyan általános iskola 5. osztálya óta) az őskor a szokásos HT-1080Z, C64, Spectrum, TVC, Amiga stb. jegyében telt, első pc-m 1992-ben egy jó kis 286-os volt, akkora "desktop" mint egy dohányzóasztal. A lejtőn - tudjuk - nincs megállás, 2-3 évente …

A switch sztori itt folytatódik...

A Macintosh a vírusok és spamek hadától mentes

Sziasztok!

Már nagyon régen hallottam a Mac-ről és ahogy megláttam a gépeket egyből megtetszettek. Mivel nem volt még munkahelyem ezért nem tudtam semmilyen gépet venni. De a számítástechnika nagyon érdekelt, eldöntöttem ha dolgozni fogok veszek egy gépet. Ez így is történt, vettem egy laptopot amin Windows 3.1 -es rendszer volt. Azt a gépet csak ismerkedésre használtam a számítógépekkel. Utána vetem egy 366MHz-es notebook-ot Win98-al. De állandóan gondom volt a Win98-al, és a net-tel, mert a modem mindig szórakozott, soha nem akart működni rendesen, mindig telepítgetnem kellett. Szóval nem volt egy stabil gép.

Utána váltottam egy 2500+AMD proceszoros notebookra amin WinXP volt, de közben mindig fájt a szívem egy MAC-re, …

A switch sztori itt folytatódik...

Meguntam a PC-s hülyeségeket, a váltás sikeres volt

Sziasztok!

Már jó régen feltettétek a kérdést, de csak most érek rá válaszolni:

A dolog nagyon régen kezdődött... Még főiskolás koromban sokat álldogálltunk egy filozófus barátommal az apple szegedi üzlete előtt, ahol a Ghandi-plakát és ha jól emlékszem a Niel Armstrong féle "holdraszállás" volt kitéve. Akkor fogalmunk nem volt róla, hogy mi az a mac, vagy valami halovány kép derengett, de nem volt jellemző a környezetemben. A főiskola épületeiben
csak pc-k voltak, a szerkesztőségben, ahol akkor dolgoztam még jellemzően p1-p2-es gépekkel írtunk, tördeltünk.

Aztán úgy 2 évvel ezelőtt nézegetni kezdtem a mac gépeket. Néhány ismerősöm dícsérte őket, én meg kezdtem megunni a pc-s hülyeségeket. Tavaly …

A switch sztori itt folytatódik...

A iMac-em stabil

Sziasztok!

A nevem R., Szlovákiában élek jelenleg ezért is elnézést a helyesírási hibákért.

A vas :
- Macintosh G4 800 Mhz (bólogatós széria)
- 160GB HDD
- 768MB RAM
- Superdrive (ASUS)
- Harman Kardon Sound
- hagyományos Apple bill. illetve egér

Hogy miért váltottam?
Elöször is a legnagyobb ok a stabilitás. Egész életemben PC-s voltam ami természetesen magában foglalja a játékokat. Eleinte csak játékra használtam a gépemet de később amikor kiöregedtem már csak az internet maradt. Elegem lett az állandó formatálásból, vírusellenőrzésekből és a mindennapossá vált programhibákból. Összegeztem a dolgot és rájöttem hogy …

A switch sztori itt folytatódik...

Szerelem első látásra

Sziasztok!

Már elnyűttem 2 generációnyi PC-t (1998-tól 2003-ig) mikor esedékessé vált egy újabb frissítés. Régebben is szimpatizáltam a Mac-ekkel, még OS9 idején, viszont az idő múlásával az OS9 nem volt számomra alternatíva, a Windows-t viszont már régóta utáltam a sok kis idegesitő hibája miatt. Na ekkor láttam meg egy barátomnál (Dual 1GHz-es G4-en) a Panther-t... Na ez valami szerelem első látásra lett, és akkor elhatároztam, hogy veszek egy Mac-et... de valami bika gepet, ha már váltok, semmi se hianyozzon az előző rendszerből. Az egyertelmű volt hogy Dual G5-lesz a befutó de még nem tudtam, hogy milyen. Fél év várakozás után sikerült megvenni egy Dual 1.8-at. Azóta nyugodsággal …

A switch sztori itt folytatódik...

Egy számítógép, ami működik

Sziasztok!

T. A. vagyok. Január óta boldog és elégedett tulajdonosa egy 1 GHz-es G4-es 14" iBook-nak.

Indokaim:
1. A saját használatra szerettem volna egy gépet: a céges laptop magáncélra történő használatát egyre kevésbé vették jónéven: ellenőrzött levelezés, szűrt szörfölés a hálón, stb.
2. Nem akartam a PC-n megismert problémákkal a továbbiakban is kínlódni: havi rendszeres lefagyások, XP előtt WNT-n hetente egyszer "kék halál", érthetetlen lassulások. A vírusokkal szerencsére komolyabb gondom nem volt, a cég jól szervezet IT-s támogatása miatt.
3. A "beszeljukmac" oldal megtalálása számomra, egyenlő volt a megvilágosodással - ilyen gépre van szükségem, és legfőbb képp egy ilyen segítőkész, barátságos …

A switch sztori itt folytatódik...

Legújabb "switch" sztorik
Friss hírek
Legújabb hirdetések
Kereskedői hirdetések
XMS
Google hirdetések
Apple frissítések
RSS