Egy utómunkás sztorija
Átolvastam néhány switch történetet és két kollégám kérésének is eleget téve gondoltam én is leírom röviden a történetemet. Persze ez nem lesz olyan rövid, tömör és profi mint például az általam tisztelt FCP guru - Victoria története, de igyekezni fogok.
Szüleim tevékenységének (tartós kiküldetéseinek) köszönhetően a közel 40 évemből én csak pár évet éltem otthon Magyarországon és az első számítógépeinet is korán kaptam. Commodore 64, ZX Spectrum és IBM XT és a többi gépekkel szinte a megjelenésük pillanatában találkoztam és a moszkvai iskolák számítógépes olimpiáján is első és második helyeket értem el gyerekkoromban. Az moszkvai érettségi vizsgákon is segítettem az informatika tanáromnak az osztálytársaim írásbeli feladatainak értékelésében.
A switch sztori itt folytatódik...
Viszlát Hackintosh
Az én váltásomnak is köze volt az iPhone-hoz, mint a “maces” eszmék legjobb terjesztőjéhez idestova két éve. Szögezzük le rögtön az elején: Kütyü-bolond vagyok!
Ez a mániám sajnos elég rendesen apasztotta a folyószámlám évek óta, különösen a telefonok területén. Amióta léteztek “okos” telefonok, azóta a legjobbra vágytam folyamatosan.
A másik fő érdeklődési köröm: a zene. Két barátommal egyetemben 2004 óta muzsikálunk.
A lényeg, hogy nekem is e két érdeklődési terület hozta el az életembe a Mac-et, ami utólag logikus lépés is volt.
Szóval, jó néhány telefonváltás után, elérkeztem a pillanathoz, hogy kipróbáljam a híres-neves iPhone-t, amit kicsit szkeptikusan fogadtam a telefon köré kialakult negatív hype …
A switch sztori itt folytatódik...
Kihagyhatatlan vétel volt
Egyáltalán ki miért áll át PC-ről Mac-re? Hát azt én nem tudom, hogy mások miért, csak azt, hogy én miért. {..}
...a fotózás miatt már régebben kerestem egy jobb fajta monitort, mert sajnos a régit egy kicsit elhamarkodottan cseréltem le anno (egy sulinetes Phillips lcd-re).
Azóta már egy kedves kollégám jól felkészített a gagyi és nem gagyi LCD monitorok témában és adott linkeket is, hogy okuljak pl. ezt: (LCD Panel Technology Explained).
Tehát az egyik oldalról az volt a szitu, hogy a fotó miatt kellene egy jobb monitor (már vagy 2-3 éve), viszont annyi pénzt meg sajnáltam rá amibe egy IPS paneles került.
A másik történés, teljesen …
A switch sztori itt folytatódik...
Nem éreztem a Windows hiányát
Az én Mac-re váltásom története ott kezdődött, hogy a folyamatos Windows lassulásoktól és az utánuk lévő újratelepítgetésekből, driver telepítésekből már nagyon elegem volt.
Egyszer egy nap az egyik disco-s kollégám - mivel zenéléssel foglalkozom- a timecode rendszerét egy új laptpról indította. Fehér alma világított rajta. Megnéztem ez mi lehet, Apple.
Előtte is hallottam már Macintosh mítoszokoat, de nem nagyon figyeltem fel eddig rájuk. Első ránézésre semmit nem értettem az operációs rendszeréből. De a letisztult dizájn magával ragadott. Megerősödött bennem az elhatározás, nekem ez kell.
Egy hónap múlva nagyjából meg is vettem életem első Mac-jét, egy 4,1 szériás Macbook White-ot (2.1-es core 2 duo …
A switch sztori itt folytatódik...
Az iPhone fertőzött meg
Az egész történet ott kezdődött hogy tavaly mikor bejött az iPhone nagyon tetszett… Sokan azt mondták, hogy ne vedd meg, mindig is Nokiád volt, az bevált meg minden. (Hozzá kell tennem hogy másfél évente vettem ~100.000 –ért telefonokat. Mindig jött ki egy szebb, jobb.) Nem sokat gondolkoztam, bementem egy T-mobile-ba, megvettem a telót, nagyon jutányos áron 80e körül. Nem értem miért, de az eladó próbált lebeszélni, hogy mindig netezni akar, nincs hozzá magyar nyelv… . Nem érdekelt megvettem. Sztem nem kell mondanom hogy 2 nap múlva már minden cuccom volt hozzá, nem akarom kifejteni bővebben.
Azóta eltelt 1 év, nincs még mindig olyan sok embernek iPhone-ja, annak ellenére hogy most már olcsóbban …
A switch sztori itt folytatódik...
Te zenész vagy, miért nem Mac-et használsz?
KB 6 éve vásároltam meg az első gépem, ami egy PC volt Windows XP operációs rendszer-el. Már az első 2 nap használata után szembesültem bosszantó hibáival, amit nem is az operációs rendszer hibájának véltem, hanem azt hittem az általam vásárolt gép ilyen "$z@r". De egy jobb minőségű PC vásárlása után kiderült, hogy maga az operációs rendszer a pocsék (ez volt a tanúlópénz).
Egy amerikai ismerősöm beszélt egyszer a Mac-ről. "Te zenész vagy, miért nem Mac-et használsz? Hisz az a profik gépe" - kérdezte. Ez egy darabig saját magam oltogatam. "Majd feltornázom valahogy a "pöcémre" az OSX-et". De mint ez utólag kiderült ebben a módban illegális lett volna. Ráadásul semmi sem úgy működne …
A switch sztori itt folytatódik...
A pozitívumok és a negatívumok
A switch történetem elkezdése előtt pár dolgot szeretnék tisztázni. A tapasztalataimat első sorban azért írom le, hogy akik pc-ről mac-re készülnek váltani újabb tényezőket (legyen az pozitív vagy negatív) számításba vehessenek a mérlegelésben. Nem vezérelt semmilyen almás küldetéstudat. Használom a pc-met is meg a mac-emet is. Írásomban próbáltam minél elfogultalanabbul írni a gépről, amelyet használok (4,1-es 15" MacBook Pro), illetve a Leopard op.rendszerről, s pár mac-es programról.
Lehet, hogy egyesek számára a példáim közhelyesek vagy már ismertek, de újszülöttnek minden vicc új – tartja a mondás. Igyekeztem leginkább olyan dolgokról írni, amelyek valós könnyebbséget vagy nehézséget jelentettek számomra.
Kezdjük a tényekkel: pc-m 10 éve van (kb. 3 szor volt idáig cserélve) …
A switch sztori itt folytatódik...
A következő gépem is Mac lesz
Lassan 3 éve hogy megismerkedtem a Mac-el, igaz először csak olvasgattam róla, tanulmányozgattam. Aztán jöttek a próbálkozások...lássuk csak hogy lehetne felrakni a Mac OS X-et egy sima PC-re. Végül is kisebb-nagyobb sikerekkel "felment", de mindig volt valami ami sehogysem akart müködni. Vagy a hangkártya vagy a hálózati kártya... soha nem volt tökéletes. Közben 2-3 ismerősömet is meggyőztem: "A mac a legjobb, azt vegyél". Bár nekem még nem volt és elég elérhetetlennek tünt a nem túl olcsó árával. Azt hiszem nekik "bejött" és azóta is gond nélkül használják.
Aztán úgy adódott, hogy külföldre költöztünk. Természetesen "odakint" még vonzóbbá vált az áhított Mac, és egyre elérhetőbb közelségbe kerültünk. Mindennapos tevékenységeim közé tartozott a …
A switch sztori itt folytatódik...
Örülük, hogy a Maces közösségbe tartozom
Igen későn, ötvenéves fejjel szántam el magam, hogy a számítástechnikával ismeretséget kössek (kevéssé sikerült:-)). Első gépem egy Fujitsu-Siemens notebook volt. A négy év után felvetődő "Hogyan, merre tovább?" kérdésre egy ismerős adta meg a választ, ecsetelve a Mac PC-vel szembeni előnyeit (bár ő is PC-s volt).
Pár hónapos mérlegelés (elég sokan lebeszéltek róla) után döntöttem tavaly áprilisban az iMac 20"-os megvásárlása mellett. Utána elkapott az "Apple-láz", bő egy év leforgása alatt iPod Classic + JBL Radial, iPhone 3G, MacBook Air-tulajdonos is lettem.
Továbbra is egyszerű felhasználó vagyok, maximum az alapszintet érve el. (közben nagyon megszerettem) Egyelőre különösebb probléma nélkül működnek eszközeim, (igaz, nagyon vigyázok is rájuk) remélem, …
A switch sztori itt folytatódik...
Soha többé stressz!
Rövid leszek és lényegretörő.
Eddigi életem jelentős részét a PC és a Windows tette ki. Azok közé tartoztam akik jóideig azt se tudták létezik olyan, hogy Mac. Visszagondolva az elmúlt évekre volt benne jó is meg rossz is. Most inkább a rosszat emelem ki... nekem az sok volt. Nagyon sokat vesződtem a gépeimmel. Az egyiket mikor megkaptam számítástechnikai boltból, alig pár hónapra minden baja volt. Meghalt a vinyó megölte egy vírus. Kifüstölt a videókártya mert megállt a ventillátor. Megadta magát a táp...stb. Amikor kb 3-4 éves volt a gép, akkor már olyan problémákon és annyi sok$-s szervízen volt túl, hogy már egy porcikám se kívánta. Végén már volt olyan is, hogy …
A switch sztori itt folytatódik...




