[Arctechnica] Egy nemrégen megjelent jelentés szerint a francia nemzeti rendőrség (Gendarmerie Nationale, továbbiakban GN) 2004 óta 50 millió eurót (kb. 15 milliárd forintot) spórolt meg azzal, hogy Windows-ról Ubuntura váltottak. A sikert láttán a franciák úgy döntöttek, hogy 2015-re mind a 90.000 számítógépüket Linux-ra fogják lecserélni.Volt már magyar teszt is (több is). Az egyiknek láttam a visszajelzéseit, de a pontos nevekre, helyszínekre már nem emlékszem.
A TÖOSZ (a legnagyobb, önkormányzatokat tömörítő szövetség), és talán(?) a Free Szovtver Alapítvány(?) vett részt benne.
Tizenvalahány önkormányzatnál tértekát Linuxra, majd, némi használat után, kitöltettek velük egy kérdőívet, a tapasztalatokról.
Mindenkinek megfelelt, általában olcsóbbnak, egyszerűbbnek találták, egyértelműen negatív visszajelzés nem volt, majd persze hagyták az egészet a fenébe.
Persze nemcsak spórolást jelenthetne a dolog az állam számára, az MS-nek - külföldre - kitolt aprópénz megtakarításával, hanem új munkahelyeket az átállásra, a fejlesztésekkel foglakozó hazai cégek számára plusz bevételt, a meglévő szgéppark használati idejének némi meghosszabbítását, egyáltalán a magyar informatika némi fejlesztését is, miközben (fontos szempont...) a párt- és kormányközeli cégek számára éppúgy jelentős megrendelést lehetne tolni, mint most.
Oszt valamiért mégse olyan fontos az ilyesmi. Megszokták...
Megszokták? Nem... Csak valakinek volt egy haverja, akinek volt egy ismerőse, aki ismerte a "Bélát", aki eldöntötte, windows kell. Persze béla ismerőse és a haverja is kapott a dellából haverpénzt. Amég Móricz Zsigmond "Rokonok országában" élünk, addig mindig az ismerősöm ismerősének a haverja szitu lesz, mindenben. Kapcsolati tőke a világ...
linuxra váltás után "Béla" mint UNIX szakember jelenne meg másnap
Hát igen, már nem lenne itthon válság, ha nem ilyenekre kéne a pénzt költeni.
pl ahova én járok fősulira, ők ms pártiak, de olyan szinten van kettőjük között a dolog, h én mint diák az összes létező MS terméket és annak vagy 4 változatát (32 bit, 64 bit, dvd, cd ...) megkapom ingyen és bérmentve. csak le kell töltsem és beírni a kapott serialt. Na most akkor ez hány licence-t is jelent?
Balcsi: Pénzt Linuxszal, vagy akár Macintoshal is tolhatnának ki a "haveroknak". Csak Linux esetén - jó esetben - a kitolt pénz zöme itthon maradna, a hazai gazdságot pezsdítené, még úgy is, ha a "haverok" zsebébe menne. Így meg a della zöme az MS zsebébe megy. Persze nem kevés jut a rokonságnak se, de az mehetne így is, úgy is. Innetől meg nem marad más, csak a butaság, a megszokás, az MS jobb kapcsolatrendszere, vagy ezek mindegyike.
Szerintem itt a legkomolyabb szempont a beleszarás.
Sizyak: És? Nem teljesen mindegy, hogy Béla milyen szakember? Mindenképp valamilyen formában szakember lesz, akkor meg inkább a rátolt pénz zöme maradjon már a magyar gazdaságban.
Bélánk meg csináljon csak egy újabb tanácsadó céget, és keressen csak sokat. Csak költse is el itthon...
Csak a romantikus elképzeléssel ellentétben ez nem úgy működne, hogy az ingyenes szoftvereket letöltenék és házon belül megoldanák az átállást, átképzést. Persze ez lenne a jó, de az ilyen kezdeményezések hátterében mindig ott vannak azok akik a linuxosításból élnek és az MS pénzére fáj a foguk.
István, attól mert a középsulik házon belül linuxra váltanak az állam ugyan úgy több 10 milliárdot fizet ms licencért. Itt az államnak kell azt mondani, h stop és 1 fillért se adok azokért a számokért
Amiről mg nem is szól acik az a produktivitás növekedése. Szerintem ez is számottevő - bár az közigazgatásban általam eddig látott felhasználói sebesség mellett erről nem biztos hogy érdemes beszélni :-)
Nekem ahogy becsülöm a Mac az MS-hez képest kb.30% extra produktivitást jelent, mivel nem kell állandóan várni valamire, de ehhez persze legalább azzal a sebességgel kell dolgozni, hogy a sztenderd Win késleltetés feltűnjön...
Előbb azért tudnuk meg, hogy mennyit is költünk MS licenszekre a közoktatásban és az államigazgatásban (előbbinél az MS-nek is megérné ingyen adni, megtérülne, ezt most hagyjuk) és mennyibe kerülne utóbbinál az átállás (oktatni kell ezen a szinten, át kell írni rengeteg egyedi szoftvert). Szerintem a platformfüggetlenítés egy lassú folyamat lenne a modernizálással párhuzamosan és a végén böngészőn kívül nem lenne másra szükség, nyomtatóra főleg nem.
Most nem akarom az MS-t védeni, de milyen hülyeség az, hogy XPről Vistára tovább kell képezni az embereket? Nincs túl nagy különbség, kicsit máshogy néz ki meg máshol van pár dolog.
Ezt csúsztatásnak érzem, de azért mindig örülök ha MSnek keresztbetesznek.
Hajrá Ubuntu!
Az oktatásban nem feltétlenül érdemes átállni. Egyszerűen tanítani kell, kéne ezt is, azt is, amazt is. A mindenféle szervezetnél (rendőrség, katonaság, önkormányzat, minisztériumok, stb. - vígan százezres géppark) viszont igen, Linuxra kéne váltani.
És nem baj az, hogy fejlesztő, tanácsadó, helpdesk, meg a rosseb tudja milyen cégek húznak belőle hasznot. Húzzanak. Alkalmaznak egy rakat embert, tegyék. tartsanak még több embert, fejlesszenek, húzzanak még több pénzt.
A baj pusztán annyi, hogy a most elköltött lé zöme tulképp bármiféle haszon nélkül kiáramlik a magyar gazdaságból, és nem benne marad.
Egy kanyi nem maradna megtakarításként abból pénzből, amit most az MS zsebel be. Viszont nem egy külföldi magáncégtől függne egy ország informatikai működése (szerintem simán kimeríti a hazaárulás fogalmát, ha van még egyáltalán ilyen kategória), és vastagon megdobná a magyar informatikai ipart.
Munkahelyet lehetne teremteni vele, egyben nőnének az állami bevételek, tb, adó, mifene.
Nagy buktatója a dolognak az, hogy eddig alig pár kézben oszlik szét a pénz, így meg sokkal több szereplő, köztük pár új is beleturkálna a fazékba. Így meg nehéz.
Ebből is csak az látszik, hogy a Microsoft a monopóliumát kihasználva tett szert csillagászati haszonra.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy ha Magyar Állam nem fizetne ennyit a Microsoftnak, akkor is lenne magyar nyelvű Windows illetve Office?
Illetve akkor is létezne Microsoft Magyarország és akkor is ennyi embert alkalmazna?
Bár lehet, hogy tévedek és tényleg nagyon sokan telepítenek itthon "biztonsági másolatról". :-)
(Az Apple-t elég sok kritika érte már ezen az oldalon is, hogy nem támogatja hivatalosan a magyar nyelvet az OS X, de ha ezeket a pénzeket az Apple kapná, akkor lehet, hogy támogatná...)
Windózér még soha pénzt nem adtam és nem is fogok, igyies elég baj h rá wan az emberkényszerítve de h 1 ijjen tökéletlen gagyiért az ember még pénzt aggyon...
sad_Vamp: egyetértek XD
Télleg gáz ez az MS berögződés, mindenhonnan csak szidást hallok, ha mindenki utálja akkor mért nem áll át mindenki Linuxra? :D
Ez meg duma, h nehezebb lenne a váltás Vista-ra, azt ne mondják már nekem, h XP és Vista között nagyobb a különbség mint XP és Ubuntu között...
Iski: igen,akkor is lennének magyar microsoft szoftverek,csak így az oktatást teljes mértékben windowsra tudják építeni,és itthon is el tudják adni. Az,hogy az apple szoftverek nem magyar nyelvűak,az meg azzal függ össze,hogy Mo-n nagyon kevesen használnak macet(sok a windowspárti),és így nem éri meg a cégnek szenvedni.
OFF
....
amúgy az infótanárom annyira wines,hogy mást sem ismer. A linuxot is csak idén fedezte fel...
OSX-ről még nem is hallott!
....
OFF
Wolfcore: Azért,mert
1.,nem tudják hogy létezik más is.
2,Sajna windowsot kell használniuk.
iMan:
1. Sajna télleg eléggé beszűkült látásmódúak az emberek... :(
2. Lázadjunk fel, kezdjük el reklámozni a Linuxot (én még nem használtam, de biztos jó + egyszerű, meg hát ingyér van) :D
Wolfcore: vagy ha minden áron ragaszkodnak az emberek a win kezelőfelületéhez,átváltanak ReactOS-ta (leánykori nevén freewin).
Ha kész lesz,remek alternatíva válhat belőle
http://www.reactos.org
Remek cikk. nagybetűs. Aztán amikor az adott hivatal visszaáll windowsra, mert kitört a lázadás, akkor az már nem nagybetűs. sőt.
Pedig az emberek csak dolgozni akarnak. Aztán elcsúszik a formázás a wordben. Aztán nem tudja beolvasni a táblázatot. Aztán nincs linuxra nyomtatódrájver. De legalábbis nem tud kétoldalast, meg színeset. Aztán nem fut a vicces.exe. Meg nem fut rajta a szomszéd nagy cég sokmilliós szoftverének kliense.
De amúgy fasza...
Mondom ezt úgy, hogy a cégnél a windows ellenes hozzáállásunk még tartja magát, de kezdem unni a kompromisszumokat.
A reactos kompatibilis a windows progiaival és drivereivel. Ha azt használnák,nem lenne probléma!
furcsa egy ilyen címmel ellátott hírt olvasni egy maces oldalon :)
Sajna ez a baj h hiába jó a Linux ha a tetves gyártók eccerüen x@rba se veszik... mindent buherálni kell habár hála a 8,10es ubinak már sokkal jobb a téma mint 2-3 éve ez még mindig kevés. ebben wan a MS ereje lefizetni mindent és mindenkit h csk az ő platformjukra nyomják a cuccokat.
meghát a sulis beszükülés is... multkor említettm h én is most a koleszba ismertetettem meg pár embert az ubuntuval először még a szokásos "mi ez a...." reakciók aztán amikor rájöttek h akkor is megy amikor a win leáll és lehet haználni tovább a gépet meg törölni a winból törölhetetlen virusokat 1ből megtetszett :)
A Mac platform éppen olyan zárt rendszer, mint a Windows. De azért ne zavarjon beneteket.
Mint Maces mondom, hogy EZ EGY ÖKÖRSÉG! Jól működő világcégek százai is Windowst használnak. Ha az ostoba magyar közigazgatás nem is, de ezek a cégek végeztek gazdaságossági vizsgálatot. Minden jól működő IT szervezetben, jól bevált módszerek vannak erre.
Egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbb a Linux.
Tudod vagy hiszed, hogy végeztek gazdaságossági számítást?
Mert szerintem nem végeztek. Az IT menedzsmentet az egész világon sokkal inkább hitek, érzelmek és a korrupció irányítja, mintsem a racionalitás és a szakmaiság. Dolgoztam megannyi multinál és tisztán magyar cégnél is, aki azt hiszi, hogy korrupció, uram-bátyámozás, szűklátókörű idiótaság csak a közszférában van, az nagyon naív.
Nevetséges, hogy a franciákhoz hasonlítjuk magunkat. Baszki, azok azért bontják le Párizst, mert megsértik a munkavállalói érdekeiket, nem azért, hogy most már az övéik lophassák ki szemüket, mint idehaza.
Aki azt hiszi, hogy csak úgy pikk-pakk le lehetne cserélni a szoftverparkot idehaza, az járt már legalább egy hivatalban? Ezek beviszik a gépre az adatokat, majd kinyomtatják és úgy viszik át egy másik osztályra, ahol megint begépelik! Ha eltűnik egy ikon az asztalról, akkor addig nem tud dolgozni, amíg a rendszergazda meg nem csinálja az "elromlott" gépet.
Ahogy az a hírben is le van írva, nem most kezdték... Az biztos, hogy legelőször alkalmazás szinten kell megoldani a problémát, mivel az operációs rendszert kihajítani a legegyszerűbb, viszont az évek óta használt, makrókkal stb. teletűzdelt "intelligens" dokumentumokat már nem. Legelőször pl. az OpenOffice (és klónjai) használatát lehetne elkezdeni, akár Windows operációs rendszeren. Ha belegondolunk, az MS Office jóval drágább, mint maga az oprendszer.
És azt is be lehet látni, hogy bizonyos területeken nem tudod kiváltani a meglévő rendszert, mert mondj egyetlen használható profi CAD alkalmazást, 3D Studio-hoz hasonló programot, vágó szoftvert, kiadványszerkesztőt (ami nyomdakész produktumot állít elő) Linuxra. Vagy flash szerkesztőt pl, vagy komoly profi képszerkesztőt. A GIMP nagyon jópofa, és sok mindenre használható is, de a Photoshop mellé nem állítható. Szóval ez minden szinten "bukta".
Az olyan helyeken, ahol internetes alkalmazásokat, java programokat, vagy irodai szoftvereket használnak csupán, ott minden további nélkül helyettesíthető, az adminisztrátornak legyen mindegy, hogy start gomb van, vagy "K" gomb, vagy akármi.
A felhasználói problémák meg ott kezdődnek, hogy engedik, hogy legyenek problémák. Sajnos abban a szférában (tisztelet a kivételnek) a rendszergazda is csak egy kicsit tapasztaltabb end user, aki inkább telepít újra 100x munkaállomást egy évben, minthogy rendesen megcsinálja a rendszert azon a 10-20 gépen, amivel munkája van (pl. ha nem engeded, hogy letörölhesse a programikont, akkor nem tűnik el, ha a "vicces.exe"-t nem futtathatja, akkor nem lesz belőle baj. Dolgozzon, a kutyafáját. :).
Én nem hiszem el! Tényleg ennyire hülyék is tehetetlenek az emberek? Vagy csak azért bosszant ez,mert informatikusnak készülök?
"Tudod vagy hiszed, hogy végeztek gazdaságossági számítást?"
Tudom. Van egy pár informatikus a Földön. Hidd el, volt aki utánajárt vezetőként is.
Szoval akkor a nemetek,angolok,franciak mind hulyek es megint mi vagyunk az okosok.Es ok a szegenyek mi a gazdagok mert dobalozunk a milliardokkal es kozel az allamcsod csak meg felelik a hitelt a komcsik es a kovetkezo kormanyra hagyjak.
Székelyföldön (lehet h Erdélyben máshol is, de én csak ott láttam) az önkormányzatokban Linuxon dolgoznak, OpenOfficet használnak. A magyar állam is hozzájárult az infopontok kialakításához. Az adminisztrációs feladatokat nagyrészt hölgyek végzik, egész jól el vannak a számítógéppel...
még1: a azt a qrva Sulinetet le lehetne váltani valami értelmes konstrukcióra, azzal is milliárdokat lehetne spórolni. Nem az iskoláknak, hanem az adófizetők pénzéből. Cisco is monnyonle, a Microsoft-tal karöltve.
Habár ha jól belegondolok, az üzlethez két fél kell, a GM és az OM is monnyonle.
Sebaj, majd jön a zorrrbán, oszt majd jól rendbe rakja a zorrrszágot :) Nem vesz föl hitelt, sőt a mostanit sem fizeti vissza, nehogymá, visszaállamosít mindent és kánaán lesz. Meg linux mindenhol :)
:)naná
EDM mondta:#41 - 2009. március 15. @ 03:51
Sebaj, majd jön a zorrrbán, oszt majd jól rendbe rakja a zorrrszágot :) Nem vesz föl hitelt, sőt a mostanit sem fizeti vissza, nehogymá, visszaállamosít mindent és kánaán lesz. Meg linux mindenhol :)
-------
ja, majd a zorbán fogja leformázni /u /s a vinyókat, saját kezűleg :-) és UHU-t telepít minden gépre, narancs háttérrel:-)
EDM-et meg büntiből almára térdepelteti:-)
Persze, azokat a "gazdaságossági számításokat", ugye nem mélyen és intenzíven májkroszoft-orientált szakemberek végezték? Májkroszoft szoftverek segítségével.
Azt természetesen nem vették bele a gazdaságossági számításaikba, hogy a MS-szoftverek közismert, és a mái napig ki nem javított hibái miatt előállt adatvesztések mekkora károkat okoztak.
ez inkább az ms haters club-jaba tartozik mert ettől közvetlenül nem lesz jobb az applenek.
Kis apróság, de a magyar államot kisbetűkkel írjuk.
Szerintem is rengeteget lehetne spórolni az MS szoftvereken, mert a többnyire egyszerű szövegszerkesztésekhez, táblázatkezelésekhez már a bénácska OpenOffice is teljesen megfelel, ráadásul ez is tud már magyarul.
A Power Pointot meg be kéne tiltani!
Én nem tartom ördögtől valónak Microsoft szoftverek használatát ott, ahol igenis indokolt (pl. nagy Excel mágiák), de ahol ez nem áll fenn, miért is kell erőltetni magát a Microsoft Office-t?
Sajnos ez a téma is az igen erős Microsoft lobbiról szól, ill. arról a hiedelemről, hogy Jucika nem fogja tudni begépelni háromsoros levelét Wordbe, ha nincs Word.
Szeretnék én is látni egy ilyen gazdaságossági számítást. 20 év tapasztalata (IT vezetői is és projekt vezetői) alapján mondom mondom, hogy egy ilyen számításhoz olyan egyszerűsítő feltevéseket kell tenni, ami eleve kétségbe vonja annak realitását. Ez általában úgy működik, hogy tudod, hogy milyen eredményt akarsz kihozni és ennek megfelelő előfeltételeket választasz. Ha ezt nem ezt teszed meg, akkor nem jön ki semmi a számításokból.
Nem a gazdasági számításokon alapuló racionális megfontolások akadályozzák meg általában a nagy migrációs projekteket, hanem az, hogy nagyon nagy a kudarc veszélye. A felsővezetők jellemzően még ma sem értik meg az IT szerepét a hatékonyságban, ezért a "belső" projetek nem élvezik a felsővezetők figyelmét, ezeket csak pazarlásnak látják. Felsővezetői elkötelezettség nélkül pedig a szervezeti ellenállás szite leküzdhetetlen akadály, a projekt már megbukott mielőtt elindult volna.
MS Mester még önmagának is konkurencia. :) Anno volt a MS Works ami szövegszerkesztő táblázatkezelő és adatbázis-kezelő volt egyben. Majd mikor az Office-ból megjelent a Standard és a Pro úgy '95 magasságába, akkor a MS azt kezdte el nyomni a SOHO piacon. A Works szerintem "megfizethető" áron volt kis és magán vállalkozásoknak mindenhol a világon. Brand gépeken pl. Compaq sokszor OEM a Windows mellé föl volt pakolva a full verzijó :) Nem a Trial mint manapság az office-ból meg vírus irtóból. Ez utóbbi aminél ha 90 nap teszt időszak lejár a kedves vevő (sok vállalkozásban láttam otthon és itt USA is) nem fordít figyelmet rá, hogy megvegye pl. közel $100-ért a Norton AV-ét stb. stb... Én részben anno ezért is tértem MAC, mert sajnáltam a kidobott évi közel 150 USD-ét a különböző antiware-ekre (anti virus, spyware, firewall stb).
Páran kicsit keverik a dolgokat. nem mindenhol, minden körülmények között kell (kéne) áttérni Linuxra, hanem ott, ahol érdemes.
Sok nagyvállalati és kisebb céges rendszer nem ilyen, maradjanak nyugodtan annál, ami bevállt nekik, a saját pénzüket költik, azt szeretik, használják.
De egy rakat állami, önkormányzati intézmény, beleértve rakat kormányzati, rendőrségi, tűzoltósági, stb. munkaállomást meg pont nem ilyen. Számukra drága, felesleges, szolgáltatásaiban messze nem kihasznált a win, nincs se pénzük, se kedvük az XP-Vista átállás miatt lecserélni, újratelepetíne, beállítani pártízezer munkaállomást, azt a mindenképp szükséges minimális oktatást megszervezni, végigvergődni az egész váltást, számukra gyakorlatilag feleslegesen, mivel az eddigi rendszer is megfelelt a - nem túl magas - elvárásaiknak.
Kell nekik egy böngésző, egy levelező, szövegszerkesztő, pár kisebb bisz-basz, meg a nyomtatójuk. És kész.
Nekik kéne áttérni Linuxra, nekik lenne olcsóbb, egyszerűbb, költséghatékonyabb.
Úy emlékszem, hogy az MS Works dokumentumai nem voltak Office kompatibilisek, ezzel meg is bukott. Azért adták ingyen, ajándékba, mert fizetni senki nem volt hajlandó érte.
OFF
EDM: szerintem nem fogja. annak is csak évek óta a szája jár,de az nem vitás,hogy valamennyivel jobb lesz. Lehet,hogy majd mind a kettőt elküldi a Bokros bá' a jó édesanyjuk...-ba,amíg helyrehoz mindent,amit ez a két hatalommániás elqurt.
Az a baj,hogy a parlamentben senki sem azt csinálja,amihez valójában ért. :P
OFF
brezo: a hír címe: Milliárdokat spórolhatna a magyar állam is Windows nélkül
:-)